Hirmagazin
Image default
Bulvár

Megmutatta magát, ez a lány a leszbikus magyar színésznő szeretője!

A szőke, fiatal nő nyolc évig volt az ország ismert sztárjának titkos szerelme.

Hónapok óta lázban tartja az országot az a titkos szerelmi történet, mely országunk egyik legismertebb színésznőjéről és egy fiatal lány titkos szerelméről szólnak.

A szerelmesek nyolc évig éltek együtt, ám a lány állítja, olyan fizikai és testi bántalmazásokat szenvedett el ez idő alatt, ami végül lehetetlenné tette, hogy folytassa a románcot. A szakítás után leleplező könyvet írt, melyben ugyan nem nevezte meg a színésznőt, kilétére több módon is utalt.

Az egykori szerető most azonban úgy döntött, saját biztonsága érdekében ideje, hogy felfedje, ki is ő valójában. A könyve megjelenése óta ugyanis rengeteg fenyegetést kap, sőt állítja, hogy már bírósági ügy is lett a műből.

„Talán biztonságosabb, ha most már felfedem valódi lényemet. Olvasóim egy része megnyugszik, hogy létezem, a kíváncsiskodók pedig nyugodt szívvel várhatják a jogi procedúra után a történetünk folytatását, vizuális emberek lévén nem rébuszokban elmesélve… Drága olvasóim, követőim, sajtó, média – íme, ő vagyok én… A fiatal lány, az írónő, akinek a sorsa olyan szélsőséges és izgalmas, hogy olykor maga sem tudja, jól döntött-e, amikor ezt az utat választotta…

Mindezt a biztonságomért teszem, ezt szeretném mindenki számára hangsúlyozni.

A blog folytatódik, immár az egyik főszereplő nyilvánosan vállalja, hogy ki is ő valójában” – fogalmazott a volt szerető.

A fiatal lányról készült fotót IDE KATTINTVA tudod megnézni!

Forrás: Ripost

 

Kapcsolódó hírek

Van szerelem 50 felett! .. Egyetértesz? .. Írd meg kommentben!

Kovács Karolina

„A hír igaz, tényleg újra egymásra találtunk, de…” – L.L. Junior kitálalt Hopp Csilláról..

Kovács Karolina

Számos színész, mind Magyarországon, mind nemzetközi szinten, különféle háziállatokat tart, amelyek gyakran betekintést nyújtanak személyes életükbe és érdeklődési körükbe.

Géza
Megszakítás