Túlpörgetett életünkben hajlamosak vagyunk minden téren csak a legszebbre, a leghíresebbre, a legkülönlegesebbre figyelni. Éppen ezért most olyan látnivalókat mutatunk be, amelyek nem tartoznak a legismertebbek közé, mégis rendkívül érdekesek, és ahová mindenképpen érdemes ellátogatni.
Ahol aranymoha nő – Szőcei tőzegmohás láprét
Az Őrségben és a Vendvidéken – a kedvező csapadék- és talajviszonyok következtében – számos kisebb-nagyobb mocsarat, lápot, láprétet találhatunk, amelyek értékes növényfajoknak adnak otthont. A szőcei tőzegmohás láprétet a botanikusoknak nem kell bemutatni, de talán a szakmai körökön túl kevesebben ismerik.
A Szőce-patak forrásokkal behálózott patakvölgyét a helyiek széles víznek vagy széles vízi rétnek hívják, és évszázados hagyományokra visszatekintő, hagyományos gazdálkodásukkal ők maguk is hozzájárultak az értékes növénytársulások és -fajok fennmaradásához. Megtalálható itt a rovaremésztő kereklevelű harmatfű, a tőzegeper, a széleslevelű ujjaskosbor, a kornistárnics, a gyapjúsás, és természetesen a tőzegmohák fajainak sokasága, amelyeket a népnyelv aranymohának hív.
A terület megismerése érdekében egy pallósort építettek ki, hogy a növényzet taposása nélkül lehessen itt nézelődni. Az Őrségi Nemzeti Park fokozottan védett területe előzetes bejelentkezéssel és kizárólag szakvezetéssel látogatható. Szőce községének lakói ma is büszkék erre a csodás természeti értékre – a falu címerében is szerepel a tőzegmoha. Mellette a IV. Bélát szimbolizáló lovas királyalak látható, a helyi legenda szerint ugyanis IV. Béla a falut érintő „Kerá úton”, azaz a Székesfehérvárról Itália felé vezető királyi úton menekült a dalmát tengerpartra a tatárok elől.
Ahol a víz az úr – Bodrogzug
A Tisza és a Bodrog által közrefogott ártéri síkság azon ritka területek egyike, amely rendszeresen víz alá kerül, és a vízjárási viszonyok a vízszabályozások előtti, természetes állapotokra hasonlítanak. Nagyobb árhullámok idején egyes években akár 100–150 napig is víz alatt áll az egész terület, és amikor a Tisza és a Bodrog vize összeér, akár kétméteres víz is hullámozhat a zugban.
Nedves rétek, mocsarak, puhafás ligeterdők, nyílt vizes és vízinövénnyel benőtt területek váltják itt egymást. Számos védett növény is előfordul – például a kornistárnics, a szibériai nőszirom vagy a tündérfátyol. Az ártér zavartalan fészkelést biztosít az itt élő rendkívül gazdag madárvilágnak. Fészkel itt nagy kócsag, kis kócsag, kis vöcsök, fekete gólya, valamint hazánk harisállományának jelentős része is itt él.
A Bodrogzug a vízitúrázók egyik kedvelt helyszíne. A tavaszi áradások jelentik a szezon kezdetét április végén, május elején. A területen azonban csak engedély birtokában lehet vízitúrázni, és akkor is csak a megfelelő vízállású útvonalakon. A terület megismerését egy vízi tanösvény is segíti. A Bodrogzug tanösvény tábláit a kisvíznél is járható csatornák, valamint a névadó folyó mentén helyezték el.
A nedves rétek rejtőzködő madara a haris, amely legnagyobb hazai fészkelőállománya a Bodrogzugban található. Az Afrikában telelő madarak hímjei visszaérkezésük után territóriumot foglalnak, és megpróbálják meghódítani a tojókat. Teszik mindezt jellegzetes, recsegő hangjuk segítségével, amely betölti a kora nyári éjszakákat.
Meseország a föld alatt – Csodabogyós-barlang
Balatonederics közelében, a Keszthelyi-hegység keleti oldalán találjuk a fokozottan védett Csodabogyós-barlangot, amely Magyarország nyolcadik leghosszabb barlangja. Nevét a bejárat mellett is látható örökzöld cserjéről, a védett szúrós csodabogyóról kapta, amely itt éri el elterjedésének északi határát. A szúrós csodabogyó népies elnevezése az egértövis, amely onnan ered, hogy a növény tövises ágait régen az ételre tették, hogy elriasszák az egereket.
A barlang bejárata 393 méteres tengerszint feletti magasságban, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park fokozottan védett területén nyílik. Jelenleg ismert járatainak hossza összesen 5800 méter. Jelentős részük tektonikus mozgások eredményeképpen jött létre, egyes szakaszok pedig igen gazdagok cseppkövekben. Árulkodók az egyes termek elnevezései, például a Meseország és a Függőkert, ahol gyönyörű cseppkövek fogadják a látogatót; a Döbbenet szakadéka, amely mélysége meghaladja a száz métert is; avagy a felszín közelében található Lián-terem, ahová még a fák gyökerei is lehatolnak. A barlangban egész évben indulnak túrák, ám ezek overallos kalandtúrák, ahol néha bizony négykézláb is kell mászni. Aki még csak most ismerkedik a barlangjárás alapjaival, vagy élményszerűen szeretne új ismeretekhez jutni, annak kiváló tanulópálya lehet ez a barlang.
Túzok ül a fűben – Dévaványai-Ecsegi puszták
Vannak, akik azt mondják, a puszta unalmas, ahol semmiféle látnivaló nincs. Akik azonban igazán ismerik, jól tudják, hogy tele van élettel, és kellő türelemmel mindez bárki előtt feltárulhat. Például a Körös-Maros Nemzeti Parkhoz tartozó Dévaványai-Ecsegi pusztákon.
Az egykori Nagy-Sárrét déli és nyugati peremén hajdan egészen más viszonyok uralkodtak. A folyószabályozások és a vízrendezési munkálatok előtt a Berettyó rendszeres áradásai táplálták az itteni mocsárvilágot. A 19. század második felétől azonban a táj gyökeresen átalakult. A dús füvű ártéri gyepek kiszáradtak, és kialakult az Alföldre ma oly jellemzőnek tartott szikes puszták mozaikja.
Az Ecsegfalva és Dévaványa térségében megmaradt puszták egyik legnagyobb értéke a fokozottan védett túzok, amelyről a Réhelyi Látogatóközpontban lehet még többet megtudni, de érdemes a szakvezetéses túrákon is részt venni. Hazánk legnagyobb madarán kívül láthatunk még itt fülesbaglyot, parlagi sast, kerecsensólymot, szalakótát vagy ugartyúkot is. Szeptemberben pedig a különös színezetű kék vércsék gyülekeznek itt, mielőtt útra kelnének Afrikába.
Gleccser helyett malomkő – Megyer-hegyi tengerszem
A Zempléni-hegyég egyik legkülönösebb látnivalója csak nevében tengerszem, valójában emberi kéz munkájának köszönheti a létrejöttét. A Sárospatak közelében található, 324 méter magas Megyer-hegy vulkanikus kőzetanyaga kb. 15 millió éve keletkezett. A kovával átitatódott riolittufa kiváló alapanyaga volt a malomkőnek, nem csupán keménysége miatt, de azért is, mert az őrlés során a búzaszemek kissé meg is pörkölődtek, ami kellemes ízt kölcsönzött a lisztnek. A 15. század óta működött itt malomkőbánya, ahol a kitermelés évszázadokon át kézi erővel történt. A 19. században az évi kitermelés volumene 300–450 malomkő között volt. Az itteni malomkövek külföldön is keresettek voltak.
A bánya fejtési gödrében az idők során összegyűlt a csapadékvíz. A különös szépségű tó legnagyobb mélysége 6,5 méter, míg a sziklafalak néhol 70 méterrel emelkednek a tó felszíne fölé. A tengerszem mellett a bányászok riolittufába vájt szállásait, illetve az el nem szállított, selejtes malomköveket is láthatjuk, egy szűk folyosón pedig, melyen a malomköveket görgették ki, a tóhoz is lejuthatunk. A tengerszemhez Sárospatak belvárosától a Malomkő tanösvény piros jelzését követve juthatunk el. Útközben a Nagy-Bot-kő gejziritkúpját és a Tokaj-hegyaljai borvidék emlékeit, például a Gombos-hegyi és a kőporosi pincesorokat is megcsodálhatjuk.
A gólyák birodalma – Béda–Karapancsa
Gemenc kevésbé ismert kistestvére a Duna magyarországi alsó szakaszának értékes élőhelyeit foglalja magában. A bédai rész a Duna jobb partján húzódik, Mohácstól a déli országhatárig, míg a karapancsai rész a bal parton követi a folyamot.
A Duna–Dráva Nemzeti Parkhoz tartozó hullámtérben mocsarak, nádasok, kaszálók, ligeterdők, holtágak váltakoznak. Béda–Karapancsa a rétisasok és a fekete gólyák egyik legfontosabb hazai fészkelő helye, valamint olyan ritka növények élnek itt, mint a fürtös gyűrűvirág, a mocsári kockásliliom vagy a Duna hullámterének ritka, védett cserjéje, a fekete galagonya.
Béda–Karapancsa egyedülálló ártéri élővilágát szakvezetéses túrák keretében ismerhetjük meg igazán – gyalogszerrel, lovas kocsival, kerékpárral vagy akár kenuval. A Duna egy lefűződött ágánál, a Boki-Dunánál található halászati bemutatóhelyen visszautazhatunk a múltba is, és megismerhetjük, sőt, ki is próbálhatjuk elődeink halfogási technikáit és az általuk használt eszközöket.
Moha és páfrány – A Dera-patak szurdokvölgye
Csobánka és Pilisszentkereszt között található a Pilis egyik legszebb természeti látványossága, a Dera-patak szurdokvölgye. A mintegy 1,5 km hosszú szurdokban meredek sziklafalak között, kis vízeséseket létrehozva halad a patak, amely útja végén Szentendrétől délre ömlik a Dunába. A völgy meredek falain a triász időszakban képződött dachsteinimészkő-formáció vastag padjai tanulmányozhatók.
A szurdok mélyére kevés napfény hatol be, még meleg napokon is hűvös és páradús a levegő. Az itt kialakult szurdokerdő jellemző erdőalkotó fái a bükk, a gyertyán, a hegyi és korai juhar, valamint a hegyi szil. A gyepszintben az odvas keltike, az erdei pajzsika és a hölgypáfrány is megtalálható. A pilisi erdőkben találkozhatunk a védett lábatlangyíkkal, amelyet kígyószerű kinézete miatt sokan siklónak néznek. A lassú mozgású hüllőt törékenygyíknak is hívják, mert veszély esetén könnyen ledobja farkát.
A szurdokvölgyben kis fahidakon, hol az egyik, hol a másik parton haladunk. A völgy megismerését egy tanösvény is segíti. A patak egyébként több (Pomázi-, Pilisszentkereszti-, Kovácsi- és Dera-patak) néven is ismert. Ez utóbbi elnevezés a környék szerb lakóitól származik. A szó jelentése: rés, hasadék. Pilisszentkeresztről az Országos Kéktúra útvonala vezet a szurdokba.
A magyar badland – Kazári eróziós tufafelszín
Holdbéli táj Nógrád megyében, amelyhez hasonlót legközelebb Törökországban, Kappadókiában láthatunk. Az angol badland(„rossz föld”) kifejezést a száraz és félszáraz területek agyagban és homokban gazdag vidékeinek lepusztulásformáira használják, ahol a külső erők a talajt erodálva hozzák létre a jellemző formakincset.
A kazári geológiai látványosság a Mátra, a Medves és a Karancs létrejöttéhez kapcsolódik. A 20 millió évvel ezelőtti robbanásos vulkáni tevékenység során kiszórt törmelékből (kőzetdarabok, por, hamu) vastag riolittufa-réteg képződött. A csupasz tufafelszínt később a csapadékvíz eróziós munkája formálta, árkokat szabdalt, kúpokat, gerinceket hagyva köztük.
Mindenképpen száraz időben érdemes ide jönni, esőzések alkalmával csúszik minden, ráadásul taposásunkkal, csúszkálásunkkal kárt is okozhatunk a sérülékeny felszínben. A különös látványosságot a Salgótarjántól hét kilométerre található Kazár községből 2,5 kilométeres sétával, a piros keresztjelzésen érhetjük el. Nógrád megye egyébként bővelkedik még geológiai különlegességekben. A Bér község közelében található, andezitoszlopokból felépülő béri Nagy-hegy Európában is egyedülálló ritkaságnak számít. Az andezit ilyen ívelt, oszlopos elválása a kontinens más területéről ugyanis nem ismert.
Mediterrán hangulatban – Haraszt-hegy
A Vértes déli részén, Csákvár közelében találjuk a Haraszt-hegyet, amelynek csapadékszegény, déli hegyoldalai mediterrán tájakra emlékeztetnek, ahol számos melegkedvelő, szubmediterrán növényfaj él. A Haraszt-hegy fő kőzettípusa a dolomit, amelyre meredek sziklafalak, éles gerincek és a törmeléklejtők kialakulása jellemző. A törmelék állandó, lassú ütemű, lejtő irányú mozgása megnehezíti a növények életét – a speciális körülményekhez csak kevés faj tud alkalmazkodni.
A nyílt dolomitszikla-gyepekben számos különleges faj él. A kövirózsák, a varjúhájak és a kakukkfű mellett előfordul itt a Kárpát-medencei bennszülött (endemikus) kövér daravirág, a Szent István-szegfű és a magyar gurgolya is. A hegy ősszel piroslik a cserszömörcétől, és a mediterrán vidékeken honos keleti gyertyán egyetlen hazai természetes állományát is itt találjuk. A Kőlik-völgy sziklahasadékai és üregei denevéreknek, a hollónak és a kövirigónak biztosítanak élőhelyet. A legendák szerint az itt található sziklaüregben a török időkben a lányokat és asszonyokat bújtatták, később pedig a bujdosó kurucok és szökött jobbágyok lakták. A 3500 méter hosszú Haraszt-hegyi tanösvény hét állomáson keresztül mutatja be ezt a különleges területet. A túra kb. 3,5 óra alatt teljesíthető, és vezetőfüzetet is vásárolhatunk hozzá a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság Zöld Pont Irodájában vagy Csákváron, a Geszner-házban.
Bivalyok és egyéb állatfajták – Bihari-sík
Az egykoron hatalmas alföldi mocsárvidéknek, a Nagy- és a Kis-Sárrétnek ma már nem sok nyomát találjuk, de számos, napjainkban is használatos elnevezés is utal arra, hogy milyen lehetett itt a hajdani élővilág. Hattyasvölgy, Gödényes, Saslapos – csak néhány határnév, amelyek népes madárvilágról mesélnek. A Bihari-sík Tájvédelmi Körzetben még fellelhetjük a „régi világ” nyomait: a mezőgazdasági területek között megbújva értékes mocsarak, nagy kiterjedésű szikesek, erdőfoltok váltakoznak.
A tájjal való ismerkedés remek terepe a Keleti-főcsatorna közelében, Földes és Berettyóújfalu határában található Bihari-sík tanösvény. A húsz állomást önállóan is felkereshetjük, de szakvezetést is kérhetünk. A madármegfigyelő toronyból különös látványban lehet részünk; a közeli andaházi vizes élőhelyen dagonyázó bivalyokat és közvetlen közelükben halászgató madarakat, például gémeket és kócsagokat, valamint egyéb vízi- és parti madarakat láthatunk. Aki igazi nyüzsgésre vágyna, annak különösen a tavaszi madárvonulás idején érdemes itt nézelődni.
A Bihari-síkon a hegyvidékekre jellemző denevérfajok is előfordulnak. Nem véletlen, hisz a Bihar-hegység csúcsai innen alig 80 km-re magasodnak. A denevérek a hegyek barlangjaiban telelnek, nyáron viszont előszeretettel jönnek a közeli síkságra, ahol a vizek felett vadásznak.
Forrás: Turista Magazin
