14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSportSporthirekMeglepő: nem a dobogósok közül került ki az NB I legjobb játékosa

Meglepő: nem a dobogósok közül került ki az NB I legjobb játékosa

Cseri Tamást, a Mezőkövesd Zsóry FC futballistáját választották az OTP Bank Liga 2019–2020-as idényének legjobb játékosává.

Idén nem a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) hagyományos RangAdó gáláján került sor a legjobbak teljesítményének elismerésére, hanem az M4 Sport stúdiójában, a RangAdó Díjátadó keretében három este során. A harmadik, pénteki alkalommal még az idény legszebb gólját szerző zalaegerszegi Babati Benjámint díjazták.

„Én ebben az évben éreztem azt, hogy teljes mértékben fel kell vállalnom, hogy a csapat húzóembere legyek, örülök, hogy ez sokszor sikerült” – fogalmazott Cseri, aki hét góllal zárt az idényben, a Mezőkövesd pedig története legjobb szezonját zárta azzal, hogy negyedik lett a bajnokságban és kupadöntős volt.

A szezon legszebb gólját Babati Benjámin a zárófordulóban szerezte, a ZTE játékosa majd a félpályáról ívelt a hálóba a MOL Fehérvár FC ellen.

A játékosoknak és edzőnek kiosztott hat díjból három az újoncként nagyszerű tavaszt produkáló ZTE FC futballistáié lett.

A RangAdó díjátadón hét kategóriában hirdettek győztest. Szerdán az OTP Bank Liga legjobb edzője, az idény felfedezettje és játékvezetője, csütörtökön pedig a gólkirályi és a Fair Play-díj talált gazdára. Az elismerést a győztesek Nyilasi Tibortól, az MLSZ elnökségi tagjától, a szakmai bizottság vezetőjétől vehették át.

A kategóriák végeredménye most is a klubok szavazatai alapján dőlt el, minden klubból a csapatkapitány, a vezetőedző, valamint a legidősebb és a legfiatalabb labdarúgó szavazott az általa legjobbnak tartott három-három játékosra kategóriánként. Kivétel ez alól az év játékvezetője, a gólkirály és a Fair Play-díj, míg az év góljára a szurkolók szavazhattak az M4 Sport honlapján. A női kategóriákban idén nem osztanak díjakat, mivel a koronavírus-járvány miatt a Simple Női Ligában nem hirdettek végeredményt.

A RangAdó Díjátadó győztesei:

Az NB I legjobb játékosa: Cseri Tamás (Mezőkövesd Zsóry FC)

Az NB I 2019–20-as idényének legszebb gólja: Babati Benjámin (ZTE FC, a MOL Fehérvár FC ellen a 33. fordulóban)

Fair Play-díj: Ferencvárosi TC

Az NB I gólkirálya: Radó András (ZTE FC)

Az NB I legjobb edzője: Szergej Rebrov (Ferencvárosi TC)

Az NB I felfedezettje: Bolla Bendegúz (ZTE FC)

Az NB I legjobb játékvezetője: Berke Balázs

Nyitókép: Micheller Szilvia
infostart / Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem