Az éjszaka mindössze 7 óráig és 59 percig tartott

Bár június 24-én, Szent Iván éjjelén szokás ünnepelni az év legrövidebb éjszakáját, a valódi nyári napforduló  idén június 21-re esik: ez hivatalosan a csillagászati nyár kezdete.

A fény diadalának az ünnepe

Június 21-e, a nyári napforduló szinte az összes kultúrában a Nap, és ennél fogva a fény diadalának ünnepe volt, amely a pogány ember hiedelmei szerint a világosság és a sötétség állandó harcán alapult. A természettel összhangban élő, kereszténység előtti ember a nyárközépi tűzgyújtással elsősorban a Napot kívánta megsegíteni a sötétséggel vívott küzdelmében, a tűz fényének erejével pedig az ártó szellemeket igyekeztek minél messzebb űzni.

A pénteki nyári napforduló alkalmával tölti a legtöbb időt az égen a Nap, egyúttal a legrövidebb éjszaka is ezen a napon lesz, írta az Időkép.

Péntekről szombatra virradó éjjel lesz a legrövidebb ideig sötét az évben. Az éjszaka mindössze 7 óráig és 59 percig tart majd.

Innentől kezdve rövidülnek a nappalok egészen december 22-ig, a téli napfordulóig.

Nyári napforduló

A nyári napforduló az a pillanat, amikor a Föld forgástengelye a legkisebb szögben hajlik el a Nap sugaraitól. Az északi féltekén a nyári napfordulóig a Nap delelési helye az égbolton délről északra halad, utána pedig északról dél felé kezd mozogni, és az év leghosszabb nappalát adja, következésképpen a legrövidebb éjszakát. (Wikipédia)

Kiemelt kép: MTI/Varga György

24

ElőzőÉletfogytiglanit kapott a rendőrgyilkos Győrkös István
KövetkezőBetegség állhat Merkel remegése mögött – videó
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza