Home Életmód Egészség - betegség Megjelent az bárányhimlő elleni védőoltás tendere

Megjelent az bárányhimlő elleni védőoltás tendere

Magyar Nemzet

Megjelent az Európai Unió hivatalos közbeszerzési értesítőjében a kétévesnél fiatalabb gyermekek bárányhimlő (varicella) elleni védőoltásához szükséges vakcinatender;

A kétoltásos séma szerinti védőoltáshoz a gyógyszergyártóknak első körben 95 ezer vakcinát kell június 15-ig biztosítaniuk, valamint újabb 90 ezer oltóanyagot 2019. december 15-ig – írta a Világgazdaság kedden.

A védőoltás várhatóan ősztől lesz a Nemzeti immunizációs program része – közölte korábban az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a lap érdeklődésére.

Magyarországon két gyógyszergyártó cégnek van forgalomban bárányhimlő elleni védőoltása. A vakcina elleni kereslet az utóbbi években megduplázódott,2017-ben csaknem 75 ezer oltóanyagot adtak el,míg a korábbi években csak évi 35 ezret értékesítettek Magyarországon. A társadalombiztosítás által egyelőre nem támogatott ampullák ára valamivel több, mint tízezer forint, a védettséghez kétszeri oltás szükséges.

Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint évente 38-40 ezer bárányhimlőst regisztrálnak, a gyermekorvosok pedig évi százezerre teszik a fertőzöttek számát – írta a lap.

Forrás: origo.hu

Előző„B*zdmeg” – ordította Stohl András, amikor kivégzett egy állatot – Nekimentek a vadászok! (A cikk videót tartalmaz) Oszd meg!
KövetkezőOrszágos összesítő – statisztika
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás