Hirmagazin
Image default
GazdaságKormány

Megjelent a rendelet: áfát csökkent a kormány

Kormányrendelet jelent meg a hétfő késő esti Magyar Közlönyben az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvényekről, az általános forgalmi adóról szóló, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal törvényének módosításáról szóló törvény veszélyhelyzet ideje alatti eltérő alkalmazásáról.

áfa csalás
Fotó: Shutterstock

Ebben a kabinet a következőket rendelte el:

  • a turisztikai térségek fejlesztésének állami feladatairól szóló törvény végrehajtási kormányrendelete szerinti buszos személyszállítási szolgáltatás tekintetében az áfa mértéke az adó alapjának 5 százaléka.
  • A legfrissebb hírek itt!

Ez jókora könnyítés, tekintve, hogy eddig erre 27 százalékos kulcsot alkalmaztak.

  • Ugyanakkor a fent megjelölt buszos személyszállítási szolgáltatást is besorolták azok közé a tevékenységek közé, amelyek kötelezettek a turizmusfejlesztési hozzájárulásra.
  • Fontos az is, hogy ezek a változások csak azokra a szolgáltatókra vonatkoznak, amelyek kizárólag elektronikus fizetési lehetőséget biztosítanak a fogyasztóknak.

A kormányrendelet és így a módosítások a kihirdetést követő 15. napon lépnek hatályba, tehát május 23-án.

Forrás

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Kormány: A magyar kormány a közelmúltban mesterlövészpuskák beszerzését jelentette be az Egyesült Arab Emírségekben működő EDGE Grouptól.

Géza

A Real-PR 93. friss közvélemény-kutatása alapján a magyarok 87 százalékának jó a véleménye a 13. havi nyugdíj napokban történő folyósításáról.

Géza

Fontos téma van terítéken, amely valószínűleg sokakat érint, különösen Érden és környékén. Az új vízórák mérése valóban jelentős problémát okozhat, főleg ha az új eszközök indokolatlanul magas fogyasztást mutatnak – hanganyag (az emberek, a fogyasztók fel vannak háborodva..)

Géza
Megszakítás