Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Megint tüntetés van a Hősök terén, rendőreink sorfalat állítottak fel – fotók

Megint tüntetés van a Hősök terén, rendőreink sorfalat állítottak fel – fotók

0

A tegnapihoz hasonlóan ma is tüntetnek a Hősök terén az adók ellen, a korlátozások ellen, és a vendéglátósokért.

Vendéglátósok tüntetése / Fotó: Zsolnai Péter

A Le az Adók 75%-ával libertárius párt és szimpatizánsai, illetve a demonstráció céljával egyetértők Ecsenyi Áron vezetésével ismét megjelentek a téren. A tüntetés versek szavalásával kezdődött, de a tegnapi alkalommal ellentétben a rendőrök már nem a környező utcákban gyülekeztek, hanem kisebb csoportokban a tüntetők közelében jelentek meg és igazoltatják a résztvevőket. Büntetések egyelőre nincsenek, figyelmeztetik a résztvevőket és arra kérik őket, hogy menjenek odébb.

Az eredetileg körülbelül 200 fős csoportosulás az igazoltatások után nagyjából megfeleződött. A tüntetésen a tervek szerint vendéglátósok és egyéb, a korlátozások által érintett dolgozók megjelenését és felszólalását várják. Közben folyamatosa igazoltatnak a rendőrök mindenkit, egyelőre, 13 óra után pár perccel még nem volt felszólaló, illetve egy valaki mondta el, hogy egy éve nincs munkája, pedig a vendéglátózásra tette fel az életét, de egy év alatt alig valamennyi munkája volt, az is csak raktári munka. A nevét nem árulta el, rövid mondanivalója végén a rendőrök igazoltatták őt is. Néhányan ezek után szintén mondtak néhány mondatot az összegyűltekhez szólva, elégedetlenségüknek adva hangot. Nagyjából 20 fiatal leült a tér közepén, ezzel tiltakoztak a rendőri igazoltatás ellen.

Mindenki ezt olvassa most

A felszólalók

Mivel kevesen akartak beszélni, és a résztvevők is kevesen vannak, a szervezők azt mondták, nagyon sokan még gyávák és félnek, nem mernek szembeszállni az „önkénnyel”.

A kormányt „utolsó élősködő bandának” nevezték a tüntetők és arról beszéltek, hogy a kaszinók, vagy a plázák és a nagy áruházak nyitva vannak, miközben akik a bevételüket termelik, adóznak, azok tönkremennek. A molinók feliratai alapján kifogásolják, hogy a BKV-buszokon lehet tömeg, de a vendéglátóhelyen bezzeg nem nyithatnak ki. Az ország vezetését több alkalommal is kommunistának titulálták a tüntetésen.

Az első megszólalónál kisebb konfliktus alakult ki: egy több száz kilométerről érkező idősebb férfi rögtön oltástagadó rigmusokat kezdett kiabálni a megafonba, ezért elvették azt tőle a szervezők.

Ezután az egyik felszólaló elszavalta Petőfi Sándor Dicsőséges nagyurak című versét. A rendőrök igazoltatták utána, azt mondák neki, hogy szabálysértési feljelentést tesznek ellene a gyülekezési tilalom megszegése miatt.

Egy óra után még mindig körülbelül 200 fős tömeg van a Hősök terén, egy komolyabb rendőri sorfal gyülekezik a tér Műcsarnok felőli oldalán.

Ecsenyi Áron bejelentette, hogy vasárnap délben folytatják a tüntetést, a Kossuth térre, a Parlament elé szervezik a következő megmozdulást. „Mindannyiunk élete számít”– mondta az akció szervezője, amit nagy taps követett.

Mint megírtuk, a vasárnapi tüntetés miatt Ecsenyi Áron, ikertestvére és harmadik társuk

fejenként 500 ezer forintos büntetést kapott.

Ez nem tántorította el attól, hogy a hétfői demonstrációt is megtartsák, sőt arra buzdítjják a vendéglátósokat, hogy hétfőn nyissanak újra. A vasárnapi tüntetésen egyébként összesen hat ember ellen intézkedtek a rendőrök.

Galéria

Kedveld és ajánld a Hirmagazin.eu Online Médiát!

blikk

Hirmagazin.eu

Exit mobile version
Megszakítás