6.1 C
Budapest
2024. február. 25. vasárnap

Megint itt a nagy havazás – mutatjuk, merre szakad le az ég, aztán a hétvégén éles fordulat..

Dátum:

Megosztás:

Az egynapos tavasz után visszatér a tél, és nem is a legszebb arcát mutatja.

A csütörtöki, melegrekordot döntő tavaszias nap után ma visszatért a tél. Az északnyugat felől érkező hidegfront többfelé okoz havazást az országban, az erős, viharos északi, északnyugati szél miatt pedig helyenként hófúvás is kialakult – írja az Időkép.

A hó vastagsága egyelőre lepel és 3 centi között mozog, de napközben ez még gyarapodni fog. Különösen a Duna-Tisza közén, ahol egy összeáramlási zóna miatt tartósabb és kicsit intenzívebb havazás alakulhat ki, emiatt néhol akár 5-7 centis hóvastagság is előfordulhat.

HungaroMet előrejelzése szerint az ország nagyobb részén inkább csak 2-3 centis vékony hóréteg képződhet, de a déli tájakon (különösen a Dél-Dunántúlon), a Duna-Tisza közén (Bács-Kiskun, Gödöllői-dombság) kialakuló összeáramlás mentén, valamint a keleti határ közelében helyenként 3-7 centi is hullhat. A friss hó vastagsága lokálisan esetleg elérheti, meghaladhatja a 10 centimétert (erre kissé nagyobb esély a Dél-Dunántúlon van).

A havazás a hétvégén nem valószínű, hogy folytatódik, azonban a hó több helyen megmaradhat.

Az utakon

Az északnyugati szél miatt előfordulhatnak hóátfúvások, ami sokat ront a látási körülményeken. A havazással érintett területeken az autópályák és a főutak burkolata többnyire vizes vagy sónedves. A hegyvidéki utak a Mátrában és a Mecsekben, valamint az alsóbbrendű utak a Dunántúl déli felében és az észak-keleti megyékben vékony rétegben havasak vagy latyakosak.

Az Útinform tudatta azt is, hogy sok a megcsúszásos baleset, ezért arra kérik az autósokat, hogy a télies körülményeknek megfelelően, lassabban, óvatosabban vezessenek, és kerüljék a felesleges előzéseket.

Éles fordulat jön a hétvégi időjárásban

A szombat és a vasárnap nagyobb része is a derűről fog szólni, zavartalanul napos idő várható. Éjszakánként visszatérnek a keményebb mínuszok, de azért hidegrekordok nem fognak dőlni.

Sokáig nem élvezhetjük a hótakaró látványát, szombaton ugyanis a pozitív hőmérsékletnek köszönhetően az olvadozni fog. Éjszakánként jönnek azért a hidegebb mínuszok, frontra pedig legközelebb hétfő este számíthatunk – hangzik el a HungaroMet videó előrejelzésében.

Hétvégi időjárását egy anticiklon alakítja, aminek köszönhetően szombaton napközben felhőtlen, verőfényes időre, a Dunántúl északi részein és a Dunakanyar környékén élénk nyugatias szélre számíthatunk. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 2 és 6 fok között várható, de a havas tájakon néhol csak 0 fok köré melegszik fel a levegő.

Videó

Hétfőn egyre több felhő érkezik fölénk, estétől pedig nő majd a csapadékhajlam. Az időjárás valamelyest enyhül, akár 10 fok körüli maximumokat is mérhetünk a hét első felében, és az éjszakai fagyok mindenképp szelídülni fognak.

Forrás

Forrás2

HIRMAGAZIN.EU

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

A szennyezett Szajna veszélyezteti Rasovszky Kristóf olimpiai aranyesélyeit

A vízminőség továbbra is aggodalomra ad okot a párizsi olimpia szervezőinek. A folyónak fontos szerepet szánnak a július 26-án...

Rendőreink ismét a drónok segítségével tetemes közlekedési szabálysértést tudtak felderíteni..

A berettyóújfalui rendőrök összehangolt közlekedési akciót tartottak a 42-es és a 47-es főúton. A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság munkatársai a 42-es...

Az újjáépített Bucsára rá sem lehet ismerni

Ukrajna 22 megyéjében 600 ezer emberhez jut el a magyar Ökumenikus Segélyszervezet segítsége. Az elnök-igazgató Lehel László az...

Átadták Alekszej Navalnij holttestét az édesanyjának

Az orosz ellenzéki vezető a távoli sarkvidéki Szalehárd város börtönében kilenc nappal ezelőtt váratlanul halt meg. Navalnij özvegye, Julija...