Hirmagazin
Image default
Külföld

Megint botrány van a multik élelmiszereiből

Szlovákia ideiglenesen betiltaná a kettős minőségű élelmiszereket. Magyarországon is közel harminc terméket vizsgálnak. Az EU is elismeri, hogy itt tenni kell valamit.

Újabb botrányos esetekre derült fény, ami bizonyítja, hogy a multik ugyanazt a csomagolású élelmiszert más-más minőségben hozzák forgalomba Európa keleti és nyugati országaiban– mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter.

Megint botrány van a multik élelmiszereiből

A V4-ek kormányfőinek budapesti találkozóján kiemelt teret kapott az élelmiszerek kettős minőségének problémája.

„Egyáltalán nincs rendjén, hogy a német löncshúsban disznóhús van, a csehben meg a szlovákban meg valamiféle szeparált csirkemaradék” – mondta Robert Fico szlovák kormányfő.

Fazekas Sándor agrárminiszter is ezen a véleményen van, aki szintén az élelmiszerek kettős mércéjéről beszélt az M1 aktuális csatornáján. Példaként említette, hogy ez a kettősség figyelhető meg a pizzáknál is, mivel Ausztriában több mozzarella sajt van az adott terméken, mint Magyarországon, vagy Csehországban. A miniszter elmondta, hogy az EU és a multik tanulmányozzák ezt a kérdést és kénytelenek lesznek változtatni rajta. Jelenleg Magyarországon közel harminc terméket vizsgálnak.                                                                                                             Robert Fico szerint akár népszavazást is ki lehetne írnia kérdésben, és ha sikerül egymillió aláírást összegyűjteni, akkor véleménye szerint is az EU bizottsága kénytelen lenne ezzel a problémával foglalkozni.

Megint botrány van a multik élelmiszereiből 2

Most úgy érzi, hogy gúnyolódnak velük és elfogadhatatlan, hogy Szlovákia polgárait másodrangú polgárokká degradálják – írja a felvidek.ma

Kapcsolódó hírek

Oroszországban több olyan eset is történt, amikor Vlagyimir Putyin elnök kritikusai vagy ellenfelei rejtélyes körülmények között vesztették életüket.

Géza

Egy tíz főt szállító Cessna 208B Grand Caravan típusú repülőgép tűnt el Alaszka felett, miközben Unalakleetből Nome városába tartott.

Géza

A közelmúltban több magyarországi forrás is beszámolt arról, hogy bizonyos civil szervezetek, amelyek részt vettek Magyarországon szervezett tüntetéseken, külföldi, például amerikai támogatásban részesültek.

Ádám Petra
Megszakítás