Hirmagazin
Image default
Időjárás

Meghúzta a vészcsengőt az OMSZ: szélroham és felhőszakadás is lehet

Fokozatosan ereszkedik a zivatar az ország több pontjára, csütörtök délutánra felhőszakadással, szélrohammal és jégesőre is lehet számítani, a hidegfront több térségben is okozhat kellemetlen meglepetéseket.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) szerint késő délután, este északnyugat felől hidegfront érkezik zivatarokkal, amelyek az Alpokalján, Észak-Dunántúlon rendszerbe szerveződhetnek. A zivatarrendszer este fokozatosan keleti, délkeleti irányba fejlődik, de intenzitása csökkenő tendenciát mutathat, hajnalban pedig már keletről is levonul.

Az OMSZ a Facebook-oldalán közölte, hogy heves zivatarok is várhatók

– helyenként 80-90 km/h feletti szélrohammal,

– nagy méretű jéggel,

– felhőszakadással (rövid idő alatt 30 milliméter körüli csapadékkal – írták.

A Dél-Dunántúlra, a főváros térségére, a középső országrészre, Északi-középhegység fölé átterjedő zivatarokat továbbra is kísérheti intenzív csapadék, viharos (60-85 km/h, egy-egy helyen 90 km/h körüli) szél, jégeső az esti, késő esti órákban.

Az éjszaka folyamán is lehet számítani zivataroka, kisebb számban főként a keleti, északkeleti országrészben előfordulnak elő, pénteken délután pedig az Északi-középhegységben, Alföldön alakulhatnak ki helyenként zivatarok, melyekhez általában átmeneti szélerősödés (40-65 kilométer/órás) társulhat – húzta alá az OMSZ, hozzátéve: a narancs figyelmeztető előrejelzése a helyzet függvényében bővülhet.

blikk, omsz

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Jó reggelt kívánunk minden kedves olvasónknak! Ma, 2025. március 27-én az Ő névnapjukat és a március 27-én születettek születésnapját ünnepeljük! + Időjárási előrejelzés, orvosmeteorológia, polleninformáció… Legyen szép napotok!

Géza

Jó reggelt kívánunk minden kedves olvasónknak! Ma, 2025. március 25-én az Ő névnapjukat és a március 25-én születettek születésnapját ünnepeljük! + órás időjárás mára, orvosmeteorológia mára, pollentérkép mára, országos pollen-naptár, időjárási előrejelzés 30 napra (Budapest és országos), és egy megemlékezés… Legyen szép napotok!

Géza

Jó reggelt kívánunk minden kedves olvasónknak! Ma, 2025. március 24-én az Ő névnapjukat és a március 24-én születettek születésnapját ünnepeljük! + órás időjárás mára, országos időjárási pillanatképek és előrejelzés mára, orvosmeteorológia mára, pollentérkép mára, országos pollen-naptár, időjárási előrejelzés 30 napra, és egy megemlékezés… Legyen szép napotok!

Ádám Petra