27.5 C
Budapest
2023. szeptember. 29. péntek

Méghogy nincs süllő a Balatonban! Ők több mint húszat fogtak egyszerre!

Dátum:

Megosztás:

2020. június 19-én délután a balatonfenyvesi kikötőben három férfinél összesen 23 darab süllőt találtak a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. halőrei.

A megfogott mennyiséggel többek között az a probléma, hogy 20 süllőt illegálisan próbáltak eltulajdonítani, ugyanis összesen három darabot könyveltek el a fogási naplójukban.

Az ellenőrzést a halőrök hosszas, többszöri megfigyelés előzte meg – számolt be a balatonihal.hu.

A három férfi pénteken vitorlásról horgászott Balatonfenyves térségében és miután kikötöttek, az autójukba való bepakolás közben léptek hozzájuk a halőrök.

Gyorsan kiderült, hogy a magukkal cipelt hűtőtáskákban és vödörben nem üdítőital, hanem 23 darab süllő volt.

Fotó: balatonihal.hu – hivatalos

K. J., magyar állampolgár ebből 12 megfogását ismerte el, melyből fogási naplójába egy darabot sem vezetett be.

Két külföldi vendége, K. F. és C. B. további 5 illetve 6 db-ot fogott, de ők is csak egyet, illetve kettőt könyveltek el fogási naplójukban.

Mivel a K. J. által eltulajdonítani kívánt mennyiség értéke elérte a bűncselekményi határt, a “horgászokat” a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság Fonyódi Rendőrőrsére állították elő.

Fotó: balatonihal.hu -hivatalos

Az eset kapcsán K. J.-nek büntetőeljárás keretében, bíróság előtt kell felelnie Az eset kapcsán K. J.-nek büntetőeljárás keretében, bíróság előtt kell felelnie a bűncselekmény elkövetéséért, ráadásul mindhármójukat eltiltással és halvédelmi bírság kiszabásával büntetheti az illetékes halgazdálkodási hatóság.

A kirívó szabályszegések miatt a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. a balatoni területi jegy váltástól is hosszabb időre eltiltja a fenyvesi süllőző triót.

Nyitókép: balatonihal.hu – hivatalos

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

How to see the Harvest Moon, the final supermoon of 2023, rise this weekend

The famous Harvest Moon — the final supermoon of 2023 — will be the first full moon of...

Erősemberek: Kontás Csaba élete első világbajnokságán bizonyított

A 14. helyet szerezte meg élete első világbajnokságán az U105 kilogrammban versenyző komáromi erősember, Kontás Csaba. A sportoló...

Szeptember 29. – A Szív világnapja

Tegyen azért, hogy megóvja szíve egészségét! A szívünknek is szüksége van a törődésre és a szeretetre. Ezért ugyanúgy ahogy...

Hizlalnak-e a sós nassolnivalók?

A legtöbb esetben értékes alapanyagokból készülnek a legkedveltebb nasik Budapest, 2023. szeptember 29.  – A sós nassolnivalókat előszeretettel fogyasztják...