Hirmagazin
Image default
Sporthirek

Meghátrált az MLSZ, milliókat fizet a szurkolóknak

Mégis lesz magyar tábor a Luxemburg-Magyarország mérkőzésen.

A Magyar Labdarúgó Szövetség hivatalos honlapján jelentette be, hogy anyagi térítést nyújt azoknak a szurkolóknak, akik kárt szenvedtek a Luxemburg elleni barátságos mérkőzés időpontváltozása miatt.

Ahogyan azt napilapunk már megírta, a Magyarország – Luxemburg elleni mérkőzés eredetileg kitűzött november 10. időpontját egy nappal előrébb eltolták, mert a stadion biztonságtechnikai okokból nem felelt meg. A magyar szövetség külön közleményben kérte a hazai rendezőket, hogy a városi stadionban rendezzék meg a találkozót.

Miután a meccs eredeti időpontja már ismert volt a magyar szurkolók előtt, megváltották rep- illetve vonatjegyeiket, sőt többségük szállást is intéztek maguknak.

A november 9. dátummal azonban ez mind kárba veszett, rengeteg szurkolót ért anyagi kár. Eleinte az MLSZ nem próbált kapcsolatot felvenni velük, ráadásul bárminemű keresésre sem válaszoltak.

Most azonban saját közleményükben fejtik k, hogy az október 23. előtt számlával kiállított szállást illetve utazást visszatérítik a tulajdonosoknak. Ezt a Magyar Labdarúgó Szövetség hivatalos honlapján, november 30.-ig az alábbi linken lehet igénybe venni:

Forrás: Ripost

Kapcsolódó hírek

Gera Zoltán 25 év után lesz újra ellenfél a Ferencváros pályáján

Géza

Vívó-vk: Muhari Eszter aranyérmes Barcelonában! .. Gratulálunk a kimagasló sportteljesítményhez!

Géza

A Ferencváros 2-2-es döntetlent játszott Zalaegerszegen a labdarúgó OTP Bank Liga ötödik fordulójából elhalasztott és szerdán pótolt mérkőzésen, ezzel a Puskás Akadémiát egy ponttal megelőzve az élre állt.

Bognár Krisztina