Életének nyolcvanhatodik évében, pénteken hajnalban meghalt Törőcsik Mari háromszoros Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színésznő – közölte a Nemzeti Színház pénteken. A közlemény szerint Törőcsik Mari hosszú betegeskedés után hunyt el.

A Nemzeti Színház saját halottjának tekinti.

A művésznő, aki az érdemes művész, a kiváló művész, a Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze díjakat is megkapta hosszú, több mint hatvan évig tartó pályafutása alatt, az elmúlt években sokat volt kórházban. A Vas megyében lévő velemi otthonában egész nap ápoló vigyázott rá évek óta. Legutóbb egy hónappal ezelőtt, hőemelkedés miatt került kórházba.

Törőcsik Mari pályafutása 1955-ben, a Körhinta című Fábri Zoltán-filmmel kezdődött. „Nézze, sokszor megérzem, hogy külön figyelmet kapok azért, aki voltam. Szóval a múltamért. A Körhintát meg minden évben levetítik egyszer a tévében, emlékeztetik rám az embereket, mintha mást nem is csináltam volna. Törőcsik, aki repül a hintán…” – egy 2009-es Jelenkor-interjúban mondta ezt az akkor 74 éves Törőcsik Mari beszélgetőpartnerének, Bérczes Lászlónak.

A színésznőnek valóban sorsfordító volt a mindössze húszévesen megkapott Körhinta-főszerep. Az akkor Néplapnak hívott Hajdú-Bihar megyei napilap S. Gy. monogramú munkatársa 1955. október 30-i cikkének képaláírásában már úgy fogalmazott: „Törőcsik Mari és Soós Imre a Körhinta című film egyik felejthetetlen jelenetében” – ami bátor kijelentés volt egyébként, a cikk ugyanis egy forgatási riport volt, a filmet csak 1956-ban mutatták be Cannes-ban, és nyomban Arany Pálmára is jelölték.

A filmben végül tényleg felejthetetlen páros lettek Soós Imrével – bár ebben talán közrejátszott az a tragikus tény is, hogy az őstehetségnek tartott filmbeli partnere két évvel később, 1957 nyarán, mindössze 27 évesen öngyilkos lett.

Törőcsik Marinak ekkortól elképesztő tempóban lódult meg a karrierje: 1957−60 között 12 filmjét mutatták be, ő volt, szintén Fábri rendezésében az Édes Anna címszereplője, a Szent Péter esernyőjének Bélyi Veronikája, és ő játszotta Bellát a Légy jó mindhalálig 1960-as filmfeldolgozásában. Mindezt úgy érte el, hogy 1958-ig még tanult, 1954-től a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt, kezdetben operett szakon. A folyamatos forgatások miatt a főiskolán elég sokat mulasztott, mint a Kaposvári Egyetemnek ez a 2015-ös, most csak webarchívon elérhető posztja felidézi,

a diplomaosztó ünnepsége idején hiányzott még három vizsgája, így diploma helyett csak egy szál virágot kapott a főigazgatótól.

A főiskola kezdetén még a Törőcsik Mariann nevet használta, különböző legendák vannak arról, hogy az 1950-es évek második felében kinek a tanácsára és miért vette fel a Mari keresztnevet. Az egyik legenda szerint Fábri és Krencsey Marianne javasolták ezt, míg a másik szerint Hegyi Barnabás ajánlotta neki a művésznevet: Bérczes László Törőcsik Marival készített beszélgetőkönyvében a színésznő végül tisztázta, hogy a két legenda valójában együtt érvényes. Törőcsik elmesélése szerint a Liliomfi és a Körhinta sikeressége után „morgott Fábri Zoltán rendező”, hogy „mindkét vezetéknévben cs szerepel, ráadásul mindkettő Mariann”. Erre válaszul Törőcsik azt mondta, a vezetéknevéhez ragaszkodik, mire Hegyi Barna, az operatőr a színésznő elmesélése szerint úgy szólt,

„Tudod, hogy kéne téged hívni? Átok Marinak. Tényleg, ha Jászainak jó volt a Mari, legyen az jó neked is! Legyél Törőcsik Mari.”

Így született meg Törőcsik Mari, aki a főiskola befejezése után egyből a Nemzeti Színház társulatának tagja lett, még diploma nélkül (csak jóval később, Kossuth-díjas művészként sikerült babérkoszorúként megkapnia a diplomáját, írja a Kaposvári Egyetem posztja).

Bár szülőfalujában, a Heves megyei Pélyen nagyapja egy apró mozit üzemeltetett a háború előtt, az 1935-ben pedagógus szülők második gyerekeként megszülető, vélhetően elírás miatt Törőcsik Marián néven anyakönyvezett kislány gyerekkorában aligha gondolhatott a színészi pályafutásra. Iskolaigazgató apját elvitték az orosz frontra, majd amikor 1946-ban hazatért onnan, hiába volt paraszti származású, lefasisztázták, kifosztották, ávósok zaklatták.

Törőcsik Pélyen először akkor találkozott a színházzal, amikor a helyi esperes színdarabokat kezdett rendezni, ahogy Törőcsik mesélte, azért, mert „gazdag családból származott, bejárta a fél világot, de a pénzét arra fordította, hogy Pélyen legyen igazi kulturális élet”. Az esperes mellett apja és édesanyja is rendezett darabokat, melyben Törőcsik nővére, illetve Törőcsik Mari (ekkor még Marián) is szerepet kapott:

„Képzelje el, hogy anyámnál játszottam a Nyilas Misit!”

− mesélte. Törőcsik Mari a pélyi elemi iskolai évek után Egerben tanult, a Szent Orsolya-rend iskolájában és az angolkisasszonyok bentlakásos intézetében. Amikor az apácarendek feloszlatásakor megszűnt az iskolája, jelentkezett a békéstarhosi zenei gimnáziumba, de végül inkább egy budapesti közgazdasági gimnáziumban tanult tovább, ahol jelesre érettségizett, és

még országos gépíróbajnokságot is nyert – a már említett 2009-es interjúban azt mondta erről, hogy már hatvan éve nem gépelt, de „a nevemet talán le tudnám írni vakon”.

Sokan mások viszont megtanulták az 1955 utáni évtizedekben szinte vakon is leírni a nevét. A Körhinta cannes-i bemutatójának köszönhetően már első filmfőszerepéről írtak külföldi lapok is. „A Figaro kiemeli, hogy Töröcsik Mari legfinomabb érzékkel játssza szerepét” – írta a Magyar Nemzet 1956. április 27-én. Az első hazai kritikát a Népművelés 1956. 2. számában kapta, természetesen szintén a Körhinta miatt, ebben ezt írták: „A szereplők hálás és jellegzetes szerepeiket életszerűen alakították (…) Törőcsik Mari törékeny Pataki Marija a népdrámák hangulatát idézte a vászonra – ha néha úgy is érezzük, hogy a túlrészletezett játék (például Mari és Farkas Sándor konyhai jelenetében) erősen kacérkodik a naturalizmussal.”

A főiskola után, a Nemzeti Színház tagjaként is folytatta az intenzív filmezést, 1962−63-ban két év alatt hét filmjét mutatták be. Már 1959-ben megkapta első elismerését, egy Balázs Béla-díjat, amit 1964-ben és 1969-ben két Jászai Mari-díj, 1971-ben érdemes művész, majd 1977-ben kiváló művész elismerés követett. A Nemzetinek 1958-tól 1979-ig volt tagja, az első színpadi kiugrása tíz év társulati tagság után, 1968-ben jött el, amikor a mai Katona, a Nemzeti akkori kamaraszínháza a kétszemélyes Varsói melódia című darabot vitte színre, amit Iglódi István rendezett, és amiben Törőcsik játszó társa Sztankay István volt.

„Törőcsik Mari ezzel a lengyel lánnyal színpadi pályafutásának eddig legkiemelkedőbb csúcsára ért, s helye − immár vitathatatlanul a kevés legjobb magyar színésznő között van” – a színdarab első kritikájában, az Esti Hírlap 1968. október 28-i számában ezt írják róla, míg a Magyar Hírlap az első felvonásbeli alakítását dicséri: „az első részben állandó nyíltszíni tapsokra ragadtat a fényesre ült szoknyás, csapzott-szeles, de okos kis diáklány szíves-színes, meleg, minden mozdulatában, részletében átélt alakításával”.

Kossuth-díjtól Cannes-ig

A sikert jelentő darab rendezőjével, Iglódi Istvánnal a hatvanas évek végén a magánéletben is társak lettek, de egy évig tartó viszonyukat titokban tartották, arról a színésznő csak néhány éve, Bérczes László Törőcsik Mari című könyvében beszélt. Ekkorra már túl volt két váláson, az első, csak adminisztratív célú, mindössze három hétig tartó házassága után 1955−1964 között főiskolai szerelme, Bodrogi Gyula volt a házastársa.

A fiatal pár az SZFE-n ismerkedett meg, Törőcsik a Koldusopera előadásán döntött úgy saját elmondása szerint, hogy „ez kell nekem: a Bodrogi!”. Mindketten úgy emlékeztek vissza, hogy fiatalok voltak, és „heves kapcsolatuk volt”, mígnem Törőcsik szavaival élve kilenc év után rá nem jöttek, hogy „már nem a legfontosabbak vagyunk egymás számára”. A két színész barátsága ezután is mindvégig fennmaradt, ahogy Törőcsik Léner Péter színházigazgató Bodrogi Gyuláról szóló könyvében mondta,

„Gyulám nekem mindig megmarad, mi nagyon szeretjük egymást, de azt is tudja, hogy nekem a nagy találkozás, az Maár Gyula. Nem véletlen, hogy megismerkedésünk után egy héttel azt mondtam a Maárnak: Szeretnék tőled egy gyereket!”

Törőcsik Bodrogi után ugyanis egy ideig Tordy Gézával élt, majd 1972-ben Maár Gyula filmrendezővel kötött házasságot, ez Maár 2013-as haláláig tartott. Ebben a házasságban egy gyereke, egy Teréz nevű lánya született 1973-ban, illetve a hetvenes években örökbe fogadtak egy vietnámi, azóta már szülőhazájába visszaköltözött kisfiút.

A hetvenes években is számos filmet forgatott, 1974-ben például négy filmjét mutatták be, ezek közül háromban is főszerepet játszott. Az első Kossuth-díját 1973-ban, a másodikat 1999-ben kapta (négy évvel ez utóbbi előtt, 1995-ben a Magyar Köztársaság Érdemrend középkeresztjével is elismerték).

A hetvenes években több külföldi filmfesztiválon is kapott díjat. 1971-ben Chicagóban, majd 1972-ben Karlovy Varyban is megkapta a legjobb női alakítás díját. 1976-ban ismét visszatért Cannes-ba, és ekkor már el is nyerte a legjobb színésznőnek járó díjat a Déryné, hol van? című filmben nyújtott alakításáért. Szintén Cannes-ban 1983-ban Mandragora-díjban részesült, míg Karlovy Varyban 1978-ban jutalmazták életműdíjjal.

A nyolcvanas-kilencvenes években olyan filmekben játszott, mint a Szegény Dzsoni és Árnika, a Szamárköhögés, Mészáros Márta Napló-trilógiájának utolsó része, a Napló apámnak, anyámnak, vagy a Golden Globe- és Európai film-díjra jelölt A napfény íze. Utolsó filmjét 2017-ben mutatták be, Mészáros Márta Aurora Borealis – Északi fény című filmjében főszerepet játszott. Még abban az évben visszavonult.

A színházi karrierje változatosan alakult a Nemzetihez való 2002-es visszatérése előtt. 1979–80-ban a győri Kisfaludy Színház (ma Győri Nemzeti Színház) művészeti vezetője volt, majd 1980-tól tíz évig a Mafilm színtársulatának volt tagja. 1990 és 1993 között a szolnoki Szigligeti Színházban játszott – egyik emlékezetes alakítása itt a Száz év magány volt −, amit a Művész Színház követett, majd a Thália Színház igazgatója volt. Több alkalommal vendégszerepelt a budapesti Katona József Színházban.

Az első súlyos rosszulléte 2008-ban volt, egy kórházi rutinvizsgálat közben összeomlott a vérkeringése, szíve pedig megállt, kómába esett. Ezután 2017-ben nagyjából egy évig kezelték a szombathelyi Markusovszky kórházban a legyengült állapota miatt (azért ott, mert Törőcsik Mari évtizedek óta a Vas megyei Velemben élt). 2016-ban Bérczes interjúkötetében már végrendelkezéséről beszélt a rendező kérdésére.

„Végrendelkezek, ember! Xavér lejön nekem orgonálni, és egy pélyi elemista, negyedikes-ötödikes kisdiák felolvas egy Pilinszky-verset. (…) Beszentelik a hamvaimat, aztán a Tiszába szórnak. Az az én folyóm.”

A 2008-as összeomlása után napokig küzdöttek az életéért, és nemcsak sikerült megmenteni, de utána tudata, emlékezőképessége, mozgásképessége is visszatért, a 2009-es Filmszemle megnyitóján már ő mondott beszédet.

„A legszebb halálból jöttem vissza. A legszebb, mert észre sem vettem. Félek a haláltól, félek a szenvedéstől, és most azt gyanítom, másfajta halál vár még rám”

– mondta a 2008-as rosszullétéről a már említett 2009-es Jelenkor-interjúban. Hogy azt gyanította-e, hogy ez a másfajta halál még tizenkét évig fog rá várni, már sosem tudjuk meg.