15.7 C
Budapest
2023. szeptember. 24. vasárnap

Meghalt Kóbor János

Dátum:

Megosztás:

Koronavírus okozta betegségében a kórházban meghalt Kóbor János, a magyar könnyűzenei élet legendás alakja, az Omega együttes énekese. A zenészlegenda 78 éves volt.

A gyászhírt az Omega együttes a hivatalos Facebook-oldalán közölte:

„Kóbor János (1943-2021)

Megrendülten tudatjuk, hogy Kóbor János, az Omega együttes Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas alapítója, rövid betegség után elhunyt. Rajongók milliói imádták itthon és külföldön, a rockzene állócsillagaként. Felfoghatatlan űrt hagy maga után. Nincsenek szavak, marad a csend. Mecky a szívünkben örökre velünk marad.

‘Most búcsúzom, jóbarátaim,

Találkozunk még, mondanám,

De már nem hiszem, hogy újra eljövök,

Mert Gammapolis vár reám.’”

https://www.facebook.com/omegaoratorium.music/posts/454650976016500

Mint a Hirmagazin megírta, a zenész november elején került kórházba, azt követően, hogy otthonában rosszul lett. Az előtte lévő napokban már nem volt jól, betegeskedett, de kórházba csak felesége, Zsóka unszolására feküdt be. Kóbor János mindig is bízott saját szervezete védekező rendszerében. Egy korábbi interjúban azt mondta, nem akarja beadatni magának az oltást, nem azért, mert oltásellenes, hanem azért, mert közel nyolcvanévesen még soha nem volt komolyan beteg, s úgy vélte, a szervezete védekezőrendszere megfelelően teljesít majd a koronavírus ellen is.

Kóbor János az Omegával a hősi időkben / Fotó: Fortepan - Szalay Ádám Kóbor János az Omegával a hősi időkben / Fotó: Fortepan – Szalay Ádám

Nem így történt. November 9-én került kórházba, állapota napról napra hullámzott, hol jobban volt, hol rosszabbul lett, míg végül a szervezete feladta a harcot a koronavírus elleni küzdelemben. A legendás zenészt, aki megingathatatlanul hitt saját immunrendszerében, legyőzte a betegség. Felesége a halála előtti hetekben minden nap imádkozott érte, rajongók ezrei küldték jókívánságaikat az Omega közösségi oldalán keresztül.

Kóbor János és Benkő László - már egyikük sincs közöttünk / Fotó: RAS-Archívum Kóbor János és Benkő László – már egyikük sincs közöttünk / Fotó: RAS-Archívum

Kóbor János – vagy ahogy sokan ismerték, Mecky – komoly zenei karriert mondhatott magáénak. Esetében nem elég azt mondani, hogy legendás zenész: ő maga a magyar könnyűzene történetének egyik alakítója, formálója volt.

Kóbor János 1943. május 17-én született Budapesten, Kossuth- és Liszt Ferenc díjas magyar művész. Kezdetben sportoló szeretett volna lenni, gátfutásban ért el fiatalon szép eredményeket, de egy sérülés miatt le kellett mondania erről a pályáról. Sok időt töltött gyerekként nyaranta édesanyja sváb rokonainál, Bátaszéken. anyai nagyapja és nagybátyja építészek voltak, így a fiatal Kóbor János a sportkarrier helyett végül egy másik utat választott: építésznek tanult.

Kóbor János a legutolsó időkig olyan energiával dolgozott, hogy azt huszonévesek is megirigyelhették volna / Fotó: RAS-Archívum Kóbor János a legutolsó időkig olyan energiával dolgozott, hogy azt huszonévesek is megirigyelhették volna / Fotó: RAS-Archívum

Gimnazistaként, osztálytársaival alapította első együttesét, ritmusgitáron játszott. A csapatban Varsányi István és Laux József is benne voltak. Kóbor és Varsányi immár később bekerültek a próféta nevű együttesbe, majd 1962-ben megalapították az Omegát. Két év múlva ismét csatlakozott hozzájuk Laux József, aki néhány éves kitérőt tett a Benkő Dixieland Bandnél.

Az Omega saját slágereinek legtöbbjét a hatvanas évek második felétől már ő énekelte, 1971 után a felvett dalokon pedig csak ő szerepelt szólóénekesként. Hangját egy egész ország ismerte, mint ahogy jellegzetes hajviseletét, a hosszú, szőke rockerfrizurát is.

Nyugodjék Békében!

Forrás: Blikk / Hirmagazin.eu

Fotó: RAS-Archívum

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Matthew McConaughey – Gyilkos Joe (Killer Joe), amerikai thriller – videó (18+)

Chris-re, a huszonkét éves drogdílerre rájár a rúd. Ám a dolgok rosszról még rosszabbra fordulnak, mikor alkalmazza a...

Jennifer Love Hewitt – Ügyféllista (The Client List) – videó

Samantha Horton egy texasi kisvárosban él a családjával. Az egykori szépségkirálynő hajdan szebb napokat látott, most viszont nehéz...

Üzent Zelenszkij a lengyeleknek: Vagy minket támogattok, vagy az oroszokat

Az ukrán elnök szerint, aki nem támogatja őket, Oroszországnak segít. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Kanadába látogatott, ahol Justin Trudeau...

Angliában a migránsokat legalább háromcsillagos szállodákban kell elhelyezni

A belügyminisztérium által kiadott közlemény szerint mivel a lakhatásuk költsége napi 8 millió fontra emelkedett, így ez a...