103 éves korában meghalt Kirk Douglas színész, Michael Douglas édesapja, a Spartacus és a Végső visszaszámlálás című filmek főszereplője.
Ezt hogyan borotválod?
– mutat Kirk Douglas jellegzetes állára Kim Novak a Strangers When We Meet című 1960-as drámában. Douglas karaktere felkap egy szívószálat, és elmagyarázza, hogy van egy ilyen borotvája, tele pici pengékkel, csak odatartja az állához, és megpörgeti. Nevetnek, pár pillanatnyi csend. A Strangers When We Meet egy jelentéktelen romantikus film, amit alig jegyeznek, a Youtube-on is ingyenesen fenn van. És ez a pici pillanat szépen összefoglalja, hogy milyen karakter is volt Kirk Douglas a vásznon: karizmatikus, férfias, kemény, de egy pillanat alatt átvált viccesbe és érzékenybe. És ha valaki egyszer látta az állát, az örökre megjegyezte. A Strangers When We Meet persze nincs a tíz legismertebb szerepe között, a csúcson örökre a Spartacus lesz az egész világon, abszolút megérdemelten.
Kirk Douglas, azaz eredeti nevén Issur Danielovitch Demsky 1916. december 9-én született New Yorkban, a szülei Amerikába emigrált, szegény orosz zsidók voltak, ő pedig hét gyerek közül az egyedüli fiú. A második világháborúban vette fel a hibátlanul amerikai hangzású Kirk Douglas nevet, amikor bevonult haditengerésznek. Három évig szolgált a csendes-óceáni fronton egy tengeralattjáró kommunikációs tisztjeként.
Douglas eleinte színpadi színésznek készült, és sokáig főleg rádiós és színházi munkákat kapott, de aztán volt évfolyamtársa és barátnője, a nagy hollywoodi sztár, Lauren Bacall segített filmes szerepet szerezni neki: ez volt a Martha Ivers furcsa szerelme című dráma 1946-ban. Ebben a filmjében játszott Douglas először és utoljára egy nyámnyila, határozatlan alakot, a rendezők viszont hamar rájöttek, Douglast az isten is főhősnek teremtette. Így aztán egyre komolyabb szerepek jöttek, majd A bajnok című sportfilm hozta meg az áttörést 1949-ben: Douglas a kőkemény, elszánt bokszoló szerepéért Oscar-jelölést is kapott a legjobb férfi főszereplő kategóriájában.
A bajnok sikere után jöttek az egyre jelentősebb szerepek, rendszeresen játszott westernekben, kiemelkedőt alakított a Detektívtörténet című rendőrfilmben, illetve az amerikai szaksajtó élete alakításának szokta titulálni az Ace In The Hole című filmbeli munkáját. Billy Wilder (Alkony sugárút, Van, aki forró szereti) 1951-es tragikomédiájában ő alakítja a főszereplő Jack Tatumot, a cinikus, könyörtelen újságírót, aki egy jó sztori kedvéért még egy bányabaleset áldozatát is képes napokig a föld alatt tartani. „Nincs semmi avítt az alakításában. Olyan metszően aktuális, mint egy most élezett kés” – írta róla fél évszázaddal később Roger Ebert.
Ugyanilyen emlékezetes volt A nap szerelmese című életrajzi filmben Vincent van Goghként 1956-ban, amiért ismét Oscarra jelölték, de az igazi sztárszerep a Spartacus volt 1960-ban, Stanley Kubrick hatalmas léptékű ókori eposzában. Douglas ráadásul nemcsak eljátszotta a felkelés vezetőjét, hanem a film világában is a változás élére állt: egyrészt ő hozta be rendezőnek Kubrickot, miután élete egyik legjobb szerepét kapta tőle pár évvel előtte A dicsőség ösvényein című háborúellenes filmben, másrészt pedig az éppen a kommunisták feketelistázásától senyvedő Hollywoodban ő ragaszkodott hozzá, hogy a stáblistára kiírják a megbélyegzett forgatókönyvíró, Dalton Trumbo nevét. Általános vélekedés szerint ez a gesztus vetett véget Hollywoodban a feketelistázás hidegháborús időkre jellemző gyakorlatának.
A Spartacus baloldali indíttatású és üzenetű produkció volt, és a politikai szimpátiáját nem titkoló Douglast ezután szívesen látták a keleti tömb országaiban. Az 1960-as években szinte mindenhova ellátogatott, 1964-ben találkozott Titóval,1966-ban pedig Budapesten is járt, ahol a Mátyás Pincében együtt vacsorázhatott Kádár Jánossal.
Érdekes, hogy a korabeli magyar sajtóban megjelent dicsérő kritikák és a haladónak minősített mondanivaló ellenére a Spartacust csak tízéves késéssel, 1970-ben mutatták be Magyarországon.
Kirk Douglas testi felépítésében, kemény karakterében egyaránt ideális Spartacus. Rajta semmi sem múlik. Erős, tiszta ember, aki szent hittel szereti a szabadságot
– írta róla ekkor a Film Színház Muzsika.
Addigra Douglas már túl volt a karrierje delelőjén. A Spartacus után kevesebb jelentős film jutott neki (kiemelkedik a felhozatalból az 1964-es Hét májusi nap és az 1978-as Őrjöngés), bár még a nyolcvanas években is feltűnt pár emlékezetesebb alkotásban (Végső visszaszámlálás, Oscar). Utolsó filmszerepe az Empire State Building Murderers című tévéfilmben volt 2008-ban. Élete során összesen 12 könyvet adott ki, a legutóbbi, Kirk and Anne: Letters of Love, Laughter, and a Lifetime in Hollywood című, ami a házassága alatt íródott leveleit gyűjtötte össze, 2017-ben jelent meg.
Életének egyik álma volt, hogy eljátszhassa a Száll a kakukk fészkére filmadaptációjának főszerepét, ahogy azt megtette többször is a színházban, de valahogy a filmet sosem sikerült finanszíroznia. Amikor a fia, Michael Douglas beszállt a produkcióba, megtalálta a rendezőt, de már nem az apjára várt a feladat, hanem egy fiatal titánra, Jack Nicholsonra.
A színész és második felesége, a nácik elől Németországból Amerikába menekülő Anne 1954 óta voltak házasok, két gyerekük született: Peter és Eric. Eric 2004-ben halt meg, kábítószer-túladagolásban. Leghíresebb fia, Michael még az előző házasságából született, Diana Dilltől.
Kirk Douglas haláláig egy nagyon exkluzív klub tagja volt: Olivia de Havilland és Marsha Hunt mellett ő volt az a hollywoodi szupersztár, aki megérte a 100. évet. Nyolcvanéves korában sztrókja volt, újra kellett tanulnia beszélni, de felépült belőle. „Soha, de soha nem gondoltam, hogy megérem a százat. Őszintén szólva, sokkolt. És szomorú is” – nyilatkozta 2017-ben a Guardiannek.
Sosem voltam kemény fickó. Csak eljátszottam
– tette hozzá.
Borítókép: Kirk Douglas, Wikipedia
Galéria:
index, Hirmagazin.eu