77 éves korában meghalt a kambodzsai vörös khmerek legnagyobb kínzóközpontjának volt vezetője.
A Duch néven ismert Kaing Guek Eav irányítása alatt 15 ezer embert kínoztak meg, majd végeztek ki. Az életfogytiglani börtönbüntetését töltő férfi a phnompeni Khmer-Szovjet Barátság Kórházban vesztette életét egy krónikus, régóta tartó tüdőbetegségben, két nappal azután, hogy beszállították.
A kommunista diktatúra rövid fennállása során, 1975 és 1979 között legalább 1,7 millió ember halálát okozta, a meggyilkoltak mellett sokan az éhségbe vagy a kezeletlen betegségeikbe haltak bele. Bár száznál is több hasonló börtön volt, a Tuol Sleng még ebben a rendszerben is a különös kegyetlenség szimbólumává tudott válni Duch áldozatos munkájának köszönhetően.
Kaing Guek Eav eredetileg tanár volt, becenevét pedig egy gyerekkönyv engedelmes szereplőjéről kapta. „Jól nevelt fiú akartam lenni, aki tiszteli a tanárait és jót cselekszik” – mondta később a bíróságon. Ez a szabálykövetés kiváló tanulmányi eredményekhez vezetett, neves iskolákat végzett el, és végül matematikából szerzett diplomát. Ugyanez az engedelmesség aztán hatékony eszközzé tette Ducht a vörös khmerek kezében, akikhez még 1967-ben csatlakozott, amikor az esőerdőben bujkáló felkelők voltak. Amikor hatalomra jutottak, rábízták a legnagyobb kínzóközpontjukat, és Duch lett a titkos rendőrség vezetője is.
Ahogy a vietnami csapatok megszállták Kambodzsát, ő felügyelte a maradék foglyok kivégzését, majd elmenekült, de a kínzások dokumentációját – élete fő művének emlékeit – nem semmisítette meg, amiért később lefokozták a tovább partizánkodó mozgalomban. Nem kereste a nyilvánosságot, 1999-ben egy fotós újságíró, Nic Dunlop találta meg a thai határ mellett egy eldugott faluban, és nem sokkal az interjú megjelenése után letartóztatták.
Bírósági eljárása a kambodzsai történelem fontos eseménye volt, Duch ugyanis elismerte bűnösségét és részletes beszámolót adott a kínzásokról, amelyeket sokan sokáig vitattak az országban – és bocsánatot kért az áldozatoktól. Fő védekezése abból állt, hogy neki engedelmeskednie kellett, különben maga is áldozattá vált volna, de erre elég egyértelműen rácáfolt az a kegyetlenség és kreativitás, ahogy a kínzásokat és kivégzéseket vezette. Bár beismerő vallomást tett, és arra hivatkozott, hogy frissen megtért keresztényként megbánta bűneit, a tárgyaláson mutatott arroganciája és lenézése sokszor vezetett feszült jelenetekhez. A bírónak egy ponton emlékeztetnie kellett, hogy a nevetés nem megfelelő válasz egy kérdésre.
Duch eleinte azért akart részletes tanúvallomást tenni, mert bántotta, hogy egykori diktátora, Pol Pot letagadta a kínzóközpontok létezését. A bíróságon ugyanakkor kiderült, hogy maga is tisztában volt vele, hogy az oda került foglyok nem bűnözők, a kicsikart vallomásaik pedig semmit nem érnek. Öngerjesztő folyamatként írta le a munkáját, amely során a megkínzott emberek elképzelt bűnökért tettek felelőssé másokat, akiket aztán begyűjtöttek, és a kínzás során ők is újabb terhelő vallomásokat tettek és így tovább.
Végül háborús és emberiesség elleni bűncselekmények, kínzás és előre kitervelt gyilkosságok miatt életfogytiglanra ítélték. A nagy visszhangot kiváltó eljárást sokszor hasonlították az Eichmann-perhez, amiről Hannah Arendt A gonosz banalitását írta. A kambodzsai mészáros esetében ugyanúgy ott lebegett a tárgyalóterem fölött a kérdés: mi visz rá egy embert arra, hogy egy 17 gyerek nevét tartalmazó lista aljára azt írja: „Megölni mindet.”
New York Times, MTI
