7.2 C
Budapest
2024. április. 16. kedd
HomeÉletmódÉletmód hírekMeghalt az asszony, akit Botka emberei meghurcoltak és kidobtak a Cserepes sori...

Meghalt az asszony, akit Botka emberei meghurcoltak és kidobtak a Cserepes sori szegénypiacról

Szombaton hajnalban váratlanul meghalt Gazsó Mária, akinek a minap vitték el úgymond végrehajtásban mindenét Botka emberei a Cserepes sori piacról.

A szegedi asszonynak állítólag nem volt betegsége, pénteken este még többen is beszéltek vele, másnap reggel azonban már nem ébredt fel, álmában érte a halál.

A Cserepes sori piac története, az önkormányzati urak harca a mindenes pavilonjaikból élő kisvállalkozókkal bejárta az országos sajtót. Gazsó Mária és családja kálváriájával többször foglalkoztunk mi is. A piacon évtizedek óta pavilont bérlő asszony azok közé tartozott, aki nem fogadta el a méltánytalan bérleti díjemelést. Éveken át tartó pereskedés után e hónap hatodikán karhatalmi erővel dobták ki őket, majd a minap a piac emberei le is foglalták az összes árukészletet és Gazsó Mária személyes holmijait, iratait is.

Ugyan még feljelentést tett, de azt mondják, ezen a ponton adta fel. Még három napig élt. Ennyit ért öt négyzetméter. Közben az is kiderült, hogy a piac igazgatója december  11-i hatállyal lemondott és az egész létesítmény bezárására tett javaslatot január végétől. A piacon árusító harminc kereskedő éppen advent első hetében kapta a szívhez szóló „ajándékot”.

A szegedi szocialista önkényuralom újabb áldozatot követelt. A nyolcvanegy éves Gazsó Mária, több évtizeden át volt a Cserepes sori szegénypiac egyik árusa. A kereskedőkkel öt éve harcoltak Botka embereivel, azért, hogy ne veszítsék el egyetlen megélhetési lehetőségüket.

Gazsó Mária, fia és menye voltak az utolsók, akik kitartottak. Ellenállásukat fenyegetések, szerződésfelmondás, bírósági eljárások, végrehajtási kísérletek nehezítették, aztán bevitték a végső döfést. November 6-án – immár bírósági felhatalmazással a végrehajtásra és kiürítésre – kidobták őket a piacról, majd november 24-én az ott maradt holmikat, árukészletet, sőt személyes holmijaikat is eltüntették, úgymond lefoglalták a piac biztonsági szolgálat emberei.

Gazsó Mária, aki mindeddig kitartott, nemrég azonban megtört és november 27 én éjszaka örökre elaludt, hátrahagyva ezt a szívtelen és igazságtalan világot, ahol az utóbbi tíz évben csak azt láthatta, hogy rendre a gazdagok vesznek el mindent a szegényektől.

A Cserepes sori piac területe Szeged múlt századból itt felejtett, lepusztult része. A telephelyen régóta az enyészet az úr. De azoknak, akik évtizedek óta itt árultak, mégis a lepusztult piac, az a kis pavilon volt mindene. Évek óta beszélik, hogy a területnek vevője akadna, ez lehetett az oka a bérleti díj drasztikus emelésének, amit jól tudták, hogy a kereskedők nem fognak, nem tudnak kifizetni.

2016-ban, miután az üzemeltető Cserepes Sori Piac Kft. igazgatójának nevezték ki a fiatal MSZP-s pártkatonát, Rácz Attilát, azonnal az árusokat terhelő intézkedéseket tett. Az akkori tudósítások szerint, amelyek az országos sajtót is bejárták, Rácz Attila elbocsátotta a takarítókat, majd egy kivételével a biztonsági embereket, és fizetőssé tette a parkolást. Az egyébként áfamentes kereskedők bérleti díjára áfafizetési kötelezettséget írtak elő, majd egységesítették azokat.

A helypénz mértéke is változott, a korábbi dobozonként ötezer-négyszáz forint nyolcezerre emelkedett, az úgynevezett kipakolási díj ötszáz helyett nyolcszáz forint lett, amit még méterenkénti díjjal is megfejeltek.

Váczi Tiborék a pavilonnál. Fotó: a szerző felvétele

A Cserepes soriak a végletekig elmentek: hat napon át sztrájkoltak, aztán több ezer aláírást gyűjtöttek össze, amivel a polgármesteri hivatalhoz vonultak, hiába. Körülbelül hatvan árus már odébb állt. Azok, akik maradtak, Vácziék kivételével végül elfogadták az új szabályzatot és díjtáblázatot. A Váczi család történetét februárban mutattuk be helyszíni videó riportban, amikor éppen végrehajtással fenyegették őket, ha maguktól nem hagyják el az évtizedek óta bérelt pavilont.

Váczi Tibor édesanyja, Gazsó Mária harmincadik éve bérelte a kis pavilonjukat. Ők mindvégig tartották magukat az azóta is érvényben lévő szerződéshez.  A bérleti díj emelését ugyanis nem fogadták el és új szerződést sem írtak alá, a korábbi szerint viszont rendszeresen fizették kötelezettségeiket, amit el is fogadtak tőlük. Abban a hiszemben voltak, hogy ez egyértelmű ráutaló magatartás a szerződés életben létére. Közben persze folytak a perek: három évre visszamenőleg követelik tőlük az elmaradt bérleti díj különbözetét a soha el nem ismert és a fizetett díjtétel között, ez összességében kamatokkal meghaladja a négymillió forintot.

Gazsó Mária kis pavilonja a szegedi szegénypiacon. Ennyire fontos volt valakinek az az öt négyzetméter. Fotó: a szerző felvétele

A nagy többségében önkormányzati tulajdonú Cserepes Sori Piac Kft. által indított pert bérleti díj megfizetése tárgyában első fokon a Szegedi Járásbíróság, másodfokon a Szegedi Törvényszék tárgyalta, egész pontosan az utóbbi tárgyalás nélkül hozta meg a másodfokú döntését. Az ítélet jogerőre emelkedése után a végrehajtást, ezzel az üzlet kiürítését is jóváhagyták. Érdekes momentum és összeférhetetlenséget is felvethet, hogy Váczi Tibor, az alperes Gazsó Mária fia önkormányzati képviselőjelölt volt, a felperest képviselő ügyvéd, Pintér Ferenc pedig szocialista önkormányzati képviselő, a Szegedi Törvényszék korábbi elnöke, Czene Klára volt férje.

Vácziék hiába próbáltak elfogultságot jelenteni, a végzésben jelezték, hogy ez annak végrehajtására nincs hatással.

Ellenállással és a sajtóvisszhanggal időt nyertek, de mint a mellékelt ábra mutatja, háborút nem. Azon a napon, amikor a PestiSrácok.hu stábja megjelent a szegedi Cserepes sori piacon, a Szegedi Járásbíróság felfüggesztette Váczi Tibor családja terhére kitűzött végrehajtást. Az ügy novemberre élesedett újra. A Cserepes Sori Piac Kft. érvényt szerzett a bíróságok által jóváhagyott kiürítésnek. Nemcsak, hogy kidobták őket a harminc éve bérelt pavilonból, ezen a héten kedden mindent ami ott maradt, árukészlet, személyes holmi, elkobozták, kvázi lefoglalták. Gazsó Mária rendőrségi feljelentést tett lopás, sikkasztás és hivatali visszaélés miatt és feljelentésében azt is kérte, hogy elfogultság okán az ügyet ne a Szegedi Rendőrkapitányság vizsgálja.

A pavilon hűlt helye. Fotó: a szerző felvétele

Gazsó Mária nyolcvanegy éves korában, két nappal a történtek után meghalt.

Rácz Attila, aki a Cserepes Sori Piac Kft. igazgatója,  a Városkép és Piac Kft. igazgatóhelyettese is volt már eddig is, a közelmúltban a korábban hasonlóan etikus módon kisöpört, majd átépített Mars téri Piac Kft. igazgatója is lett, miután a járvány idején Botka László polgármester  a veszélyhelyzeti felhatalmazást kihasználva személyesen kinevezte.

Karhatalmi erővel. Fotó: a szerző felvétele

A Cserepes sori piacosokat és a Váczi családot is képviselő Szabó Bálint közösségi oldalán szombaton ezt írta:

Gazsó Mária fél évtizede küzdött a Cserepes Sori Piacon saját családjuk és több száz kereskedő társuk megélhetéséért, munkahelyük megtartásáért. Amikor már mindenki más feladta, ők akkor is kitartottak. Rácz Attila, a Cserepes Sori Piac 5 éve kinevezett igazgatója, Pintér Ferenc, az önkormányzat és a piac ügyvédje, valamint a jelenlegi városvezetés azonban nem engedett. Éveken át vegzálták őket. Pereket indítottak a végsőkig ellenálló Mária ellen, végrehajtókat és rendőröket küldtek a 81 éves asszonyra és családjára, mint valami bűnözőkre. De ez sem volt elég. A vírusjárvány kellős közepén, idén ősszel kilakoltatták őket a megmaradt 5(!) négyzetméteres piaci pavilonjukból, keddre virradóra pedig egyik napról a másikra előzetes értesítés nélkül elkobozták a megmaradt árusító dobozaikat, benne a család megélhetését jelentő összes árujukkal. Karácsony előtt egy hónappal szó szerint elvették mindenüket. Mária kedden még a rendőrségi feljelentést írta alá, szerdán meg a piacigazgató levelét volt kénytelen olvasni, melyben már a működési engedélyét is visszavonták volna. Tegnap a bevétel nélkül maradt menyének a munkaügyi papírjait segített otthonról intézni, hogy a pénz nélkül maradt családnak jusson valami az ünnepekre. Gazsó Mária ma reggel azonban nem ébredt fel, a családjáért a végsőkig küzdő Asszony az éjszaka tragikus hirtelenséggel elhunyt. Szervezete feladta a harcot, örökre elaludt… Négy gyermeke karácsony előtt egy hónappal elveszítette a szeretett Édesanyát, öt unokája az imádott Nagymamát; férje az élete Társát, mi pedig egy hétköznapi Hőst. Nyugodjon békében, Mária…

Szabó Bálint elmondta, Mária halála után a Váczi család végképp összetört, minden reményét elveszítette és kilátástalan helyzetbe került. Mivel két gyermekkel bevétel nélkül maradtak, a Mindenki Szegedért Mozgalom gyűjtést szervez a megsegítésükre.

KIBÚJT A SZEG A ZSÁKBÓL, LAKATOT AKARNAK TENNI A PIACRA

Időközben pedig az a dokumentum is előkerült, amely bizonyítja, hogy valakiknek terveik lehetnek a Cserepes sori piaccal. Rácz Attila igazgató advent idején, járvány idején nyújtotta be a bezárásról szóló javaslatot a többségi tulajdonos önkormányzatnak. Ha a veszélyhelyzeti felhatalmazással Botka László egy személyben a javaslatot elfogadja, jóváhagyja, azzal a Cserepes sori piac halálos ítéletét mondja ki és több tíz szegedi család megélhetési lehetőségét veszi el. Szabó Bálint hétfőn reggel a helyszínről élő videóban jelentkezett a közösségi oldalán. Felszólította Botkát, hogy ne mondjon igent az embertelen lépésre, máskülönben az utcára fognak vonulni.

A Cserepes sori Piac Kft.-ben Szeged Város Önkormányzatának kilencvenegy százalékos abszolút többségi tulajdonrésze van. Rácz a bezárási javaslatot azzal indokolja, hogy a társaság veszteséges, a környéken nyílt szupermarketek és használt ruha kereskedések miatt nincs szükség a piacra, ő személy szerint december 11-el le is mondott ügyvezetői posztjáról. Javaslatában, mely a PestiSrácok.hu birtokába került, azt írja, az idén harminc, jövőre akár ötvenmillió forint is lehet a cég vesztesége, ezért arra tesz javaslatot, hogy a piac tevékenységét szüntessék meg, a harminc jelenleg élő bérleti szerződést pedig mondják fel harminc napos határidővel. Az előterjesztésről a tulajdonosok közgyűlés megtartása nélkül, online szavazhatnak.

PS

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem