Home Sport Sporthirek Meghalt a mesterséges kómában tartott orosz bokszoló

Meghalt a mesterséges kómában tartott orosz bokszoló

Meghalt Maxim Dadasev, 28 éves profi bokszoló, akit pénteken a Puerto Rico-i illetőségű Subriel Matias győzött le 11 menetben technikai KO-val.

A váltósúlyú orosz, de Kaliforniában élő bokszoló annyira alárendelt szerepet játszott a mérkőzés utolsó harmadában, hogy az edzője a 11. menetben jobbnak látta bedobni a törülközőt.

Dadasev először a mérkőzés után, a ringben esett össze, majd az öltöző felé menet is, amit követően mentőt hívtak hozzá. A kórházba szállítás közben ismét elvesztette eszméletét. A kórházban azonnal koponyaműtétet hajtottak végre rajta, mert agya jobb oldala bevérzett és megduzzadt.

A műtét után az orvosok súlyos agykárosodásról beszéltek, és mesterséges kómában tartották, de a szervezete július 23-án feladta a küzdelmet.

index

ElőzőMegjött a friss többhetes előrejelzés – Ki örül ennek?
KövetkezőSokkal nagyobb szükségünk van az erdőkre, mint gondolnánk
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás