Home Főhírek Külföld Meghalt a Hamász hat technikusa egy rejtélyes robbanásban a Gázai övezetben

Meghalt a Hamász hat technikusa egy rejtélyes robbanásban a Gázai övezetben

Kép: hvg

Meghalt a Hamász radikális palesztin szervezet hat technikusa egy házban történt rejtélyes robbanásban szombaton a Gázai övezet középső részén – jelentették hírügynökségek a helyi mentők, biztonsági tisztségviselők és meg nem nevezett források közlése alapján.

Kép: Hirado

Az eset az-Zavajda városban történt. A hatalmas robbanásnak három sebesültje is van. Ereje olyan nagy volt, hogy több környékbeli ház is megrongálódott. A Hamász fegyveres szárnyához, az al-Kasszám Brigádokhoz közel álló egyik forrás állította azt, hogy hat technikusuk halt meg.

A Hamász közleményt adott ki, és ebben azt állította, hogy Izrael követte el a robbantást, miközben a palesztin technikusok „el akarták hárítani a cionista ellenség egy súlyos biztonsági támadását”. Az izraeli hadsereg egyik szóvivője tagadta, hogy Izrael állna az eset mögött.

A Gázai övezeti palesztinok március vége óta minden pénteken tüntetnek Izrael határán, és folytatni akarják ezt május 15-éig abból az alkalomból, hogy Izrael most ünnepli megalapításának 70. évfordulóját, ami a palesztinok számára nemzeti katasztrófát, földjükről való elűzésüket jelentette. A demonstrálók rendszerint erőszakosak, az izraeli katonák pedig éles lőszert is használhatnak ellenük. Eddig 45 palesztin halt meg ezekben az incidensekben.

Forrás: MTI

ElőzőHazai vereséggel avatták fel a diósgyőri stadiont
KövetkezőMég hónapokig eltarthatnak Hawaiin a földrengések és lávakilövellések
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás