0.4 C
Budapest
2023. november. 30. csütörtök

Meggondolta magát Hegedüs Zsuzsa: végül is örül Orbán Viktor bécsi nyilatkozatának

Dátum:

Megosztás:

A lemondása pedig ezzel okafogyottá vált.

A szociológust meggyőzte a miniszterelnök bécsi, rasszizmus elleni kiállása, így legújabb levelében azt írja: „büszke vagyok Rád”, a „segítségemre a továbbiakban is, az elmúlt húsz évhez hasonlóan, számíthatsz”.

Mint megírtuk, Orbán Viktor csütörtökön Bécsbe látogatott, és a Karl Nehammerrel közös sajtótájékoztatóján saját tusványosi beszédére is kitért, amivel kapcsolatban úgy fogalmazott:

„Az, hogy néha félreérthetően fogalmazom, az előfordul. De arra kértem a kancellár urat, hogy legyen kedves minden ezzel kapcsolatos információt kulturális kontextusba helyezni, mert Magyarországon ezek a kifejezések, mondatok és az a pozíció, amit én képviselek, az egy kulturális, civilizációs pozíció. Szeretném megismételni, hogy büszke vagyok azokra az eredményekre, amelyeket Magyarország rasszizmussal szemben eredményként az elmúlt években elkönyvelhetett.”

Ezek után Hegedüs Zsuzsa, aki a kormányfő bálványosi beszéde után jelezte, hogy befejezi a közös munkát a miniszterelnökkel, most egy újabb csavarral meggondolta magát.

A szociológus Orbán Viktor bécsi szavait meghallva új levelet fogalmazott, amelyet teljes terjedelmében közzéteszünk:

Kedves Viktor! Most olvastam a mai, Bécsben adott nyilatkozatodat, amivel nyilvánosan elhatárolódtál a »nem tudom, hogy« a szövegbe került inkriminált mondatoktól.

Ennél nagyobb örömet semmi nem tudott volna okozni, mert, mint ezt Neked is leírtam tegnap és mindenütt el is mondtam, 20 év alatt egyetlen egyszer sem volt az a benyomásom, hogy bármilyen diszkrimináció, vagy etnikai előítélet megfordulhat a fejedben.

20 évi ismeretségünk és barátságunk következtében azt is tudom, hogy ez a nyilvános korrigálás mibe került neked, ezért még annál is jobban értékelem a mai lépésedet, mint amit maga a téma indokol. Olyannyira, hogy az első reakcióm az volt, hogy ezzel a nyilvános megszólalással a lemondásom is okafogyottá vált. De ami még fontosabb, ezt, némi gondolkodás után, néhány órával később is így gondolom, azaz okafogyottnak tartom.

Ezt természetesen a nyilvánosság előtt, már ma este (csütörtökön – a szerk.) el is fogom mondani, nevezetesen az ATV Egyenes beszéd c. műsorában.

Hasonlóképpen a nemzetközi sajtóban is. A legnagyobb örömömre az szolgál, hogy ezért a mai kiállásodért megint azt mondhatom, mert így is érzem: büszke vagyok Rád.

Úgyhogy, ahogy 2010 előtt is és természetesen utána is, függetlenül attól, hogy hivatalosan a főtanácsadód vagyok vagy nem, a segítségemre a továbbiakban is, az elmúlt 20 évhez hasonlóan, számíthatsz.

Szeretettel: Zsuzsa

Hegedüs Zsuzsa az ATV Egyenes beszéd csütörtök esti műsorában is kifejtette, hogy büszke arra, amit Orbán Bécsben mondott, és hozzátette, szerinte nemzetközi téren is ritkaság, hogy kiáll egy miniszterelnök, és korrigálja azt a mondatát, amiből „balhé” van.

(Borítókép: Hegedüs Zsuzsa 2012. március 12-én. Fotó: Illyés Tibor / MTI)

Forrás: Index / Hirmagazin.eu

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

PET-palack visszaváltás: Nemcsak lehetséges, kötelező is!

BUDAPEST (2023. november 29.) – Jövő év elejétől kötelező PET-palack visszaváltás lép életbe Magyarországon, ami talán érdemben hozzájárulhat...

Megszabadulna fölösleges kilóitól?

Fogyjon velünk lemondások nélkül! A lakosság nagy része küzd súlyfelesleggel, ami egyrészt esztétikai probléma, de sokkal inkább egészségügyi, hisz súlyos...

Álmodozó kényelem – útmutató a stílusos és kényelmes pizsamák kiválasztásához nők számára

Az alvás minőségének javítása érdekében ügyelj arra, hogy a hálószobában ne csak friss levegő legyen. Igaz, hogy az...

Válságban van Kulcsár Edina és G.w.M házassága? Árulkodó mondatok a szépségkirálynőtől…

Kulcsár Edina nemrég bejelentette, hogy ezentúl csak azok láthatnak bele a családi életükbe, akik előfizetnek rá. Nos, vannak akik bizony...