6.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeÉletmódEgészség - betegségMeggondolta magát az oltásokról a WHO..

Meggondolta magát az oltásokról a WHO..

Az Egészségügyi Világszervezet immár ajánlja a veszélyeztetetteknek a harmadik oltást, noha korábban ezt ellenezte, lévén így a gazdagabb országok felélik az oltóanyagokat a szegényebb államok rovására.

z egészségi állapotuk vagy koruk miatt veszélyeztetett emberek számára kifejezetten előnyös a harmadik oltás, és arra így egyáltalán nem szabad luxustermékként tekinteni – közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai régióért felelős igazgatója hétfőn a hvg.hu beszámolója szerint.

Még több hír a betegségekről, gyógyulásról, megelőzésről, az egészséges életmódról..

Hans Kluge kijelentése gyökeres ellentétben áll a szervezet egy korábbi állásfoglalásával, amit ugyancsak a harmadik oltás nyomán adtak ki, de egész más hangsúllyal: az augusztus elején megjelent kommünikében ugyanis arra figyelmeztettek, hogy a harmadik vakcinák beadásával azért sem szabad sietni, mert vannak régiók, ahol még az elsőket sem adták be.

A WHO akkor arra biztatott, hogy a kormányok legalább szeptemberig várjanak, mert félő, hogy az újabb oltási program csak fokozza az országok közti egyenlőtlenségeket, miközben szélesíti az árkot védettek és az oltatlanok között.

Azóta viszont pálfordulás állt be a szervezetnél, és ma már azt javasolják, hogy az igazán veszélyeztetettek igényeljék a harmadik oltást, mert általa nagyobb biztonságban lesznek.

Kluge szólt arról is a The Guardian cikke szerint, hogy az elmúlt nyolc hónapban 850 millió adag koronavírus elleni oltást adtak be a régióban, ami soknak tűnhet, de az eltelt hat hét adatait nézve egyértelmű lassulás fedezhető fel a vakcinák beadásában. Ezzel szemben világszerte növekszik az új fertőzöttek száma, amit a terjedő variánsok, köztük a delta okoz. Kluge szerint a delta azért kapott erőre, mert sok országban enyhítettek a korlátozásokon, az emberek utaztak.

Még több hír a betegségekről, gyógyulásról, megelőzésről, az egészséges életmódról..

Az európai igazgató beszámolt arról is, hogy az oltáselleneség továbbra is hátráltatja a válság elleni küzdelmet. Ez néhány országban sokkal erősebben van jelen szerinte, így azokon a területeken sokkal súlyosabb a vírus okozta probléma.

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem