12.7 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeTudástárTudástár - minden érdekességMegfejthették a Bermuda-háromszög titkát

Megfejthették a Bermuda-háromszög titkát

Évtizedek óta sokakat foglalkoztat, hogy miért tűnnek el hajók és repülőgépek az Atlanti-óceán északi felén, Bermuda-háromszögben. Nemrégiben egy tudós állt elő azzal, hogy megfejtette a titkot.

A mintegy hétezer négyzetkilométeres, Puerto Rico, Miami és Bermuda között elterülő terület még a II. világháború idején vált hírhedtté, miután több repülőgép és hajó is eltűnt nyomtalanul a környéken.

A közelmúltban Nick Hutchings ásványkutató az 5-ös csatorna Bermuda-háromszöggel foglalkozó dokumentumfilmjében mondta el, hogy kutatásai során arra a következtetésre jutott, hogy a Bermuda-háromszög nem más, mint egy víz alatti vulkán, amely 30 millió évvel ezelőtt süllyedt a mélybe. Hozzátette, hogy a háromszög környékéről származó kőzetminták tanulmányozása során döbbent rá arra, hogy azok rengeteg magnetitet – a Föld legerősebb mágneses anyaga – tartalmaznak, és feltehetően ez a mágnesesség okozott meghibásodást a hajóknál és a repülőgépeknél.

Elgondolását egy kőzet és egy iránytű használatával igyekezett bizonyítani. Amikor a sík felületre helyezett szikladarabra rátették az iránytűt, az szabályosan kiakadt, összevissza mozgott a kőzeten.

Szinte egy időben az ásványkutató elméletének nyilvánosságra hozatalával a brit Southampton Egyetem tudósai arra a megállapításra jutottak, hogy a titokzatos eltűnésekért hatalmas, akár a 30 méteres magasságot is elérő szörnyeteghullámok lehetnek felelősek. A Bermuda-háromszög területén több, különböző irányból érkező tengeri vihar találkozhat állításuk szerint, ami a ideális a szörnyeteghullámok kialakulására.

Ahhoz azonban, hogy kiderüljön melyik állítás a helytállóbb, további vizsgálatokra van szükség.

A címlapfotó illusztráció.

Forrás: FoxNews

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work