17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldMegfagyott a levegő: kamaszlány zavarta meg a pápa beszédét – videó

Megfagyott a levegő: kamaszlány zavarta meg a pápa beszédét – videó

Augusztus 21-én a katolikus egyházfő folytatta az Apostolok cselekedeteiről szóló katekézissorozatát a vatikáni VI. Pál teremben. Ferenc pápát a katekézis alatt egy kamasz lány zavarta meg, amikor felszaladt az emelvényre, és nem távozott onnan.

Ferenc pápa katekézisében a szegények megsegítésének fontosságáról beszélt éppen, amikor a zavarodottan viselkedő kamasz lány egyre közelebb ment az emelvényhez. Az őrök vissza akarták tartani, de Ferenc pápa szólt nekik, hogy hagyják, hadd jöjjön. A lány felment hozzá, megállt vele szemben, nézte egy darabig, majd szaladgálni kezdett az emelvényen – olvasható a Magyar Kurír honlajpján.

Miután a Szentatya köszöntötte az olasz zarándokokat, a következőket mondta: „Ez a szerencsétlen lány beteg, nem tudja, mit csinál. Kérdeznék valamit, és mindenki válaszoljon magában, őszintén. Imádkoztatok érte, mikor megláttátok? Mondtatok imát azért, hogy az Úr gyógyítsa meg és védelmezze? Imádkoztatok a szüleiért, a családjáért?

Ha egy szenvedő embert látunk, imádkoznunk kell érte!”

– fogalmazott.

Ezt követően Ferenc pápa megfogta a lány kezét, a szemébe nézett, a gyermek ezután lement az emelvényről. Az audiencia végén Ferenc pápa külön odament hozzá és családjához.

Nyitókép: Forrás: Vatican News
infostart

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem