25.2 C
Budapest
2022. május. 16. hétfő

Megérkezett Steiner Kristóf új műsorának előzetese: ők lesznek az első vendégei

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Az előzetesből kiderül, kik lesznek Kristóf első vendégei, ám ha ez nem lenne elég, a műsorvezető dalra is fakad.

A Kristóf’s Kitchen in The Studios október 1-jén startol Steiner Kristóf új YouTube-csatornáján. A műsor kedvcsinálójában pedig megpillanthattuk Balázs Andit, Sári Évit, Somát, de még Szabó Simont is.

„Kristófot régóta ismerem és szeretem, kicsit úgy éreztem magam, mint egy baráti összejövetelen, ahol rég nem látott, egymásnak fontos emberek megbeszélik, mi történt a másikkal az elmúlt időszakban” – árulta el Sári Évi az új műsor forgatása kapcsán.

A műsorvezető oldalán egyébként sous chefként rendszeresen feltűnik majd párja, Nimrod Dagan is, akivel folyamatosan tettek arról, hogy a résztvevők egy házibuliban érezzék magukat. Így volt ezzel Balázs Andi is, akinek teljesen új volt a vegetáriánus ételek világa.

„Én ugyan húsevő vagyok, de imádtam ezeket az ízeket. Ha Kristóf esetleg hozzánk költözne és minden nap ilyen ételeket készítene nekünk, szerintem le tudnék mondani a húsról egy életre” – mesélt élményeiről a színésznő

Itt látható az előzetes:

 

Forrás: Blikk.hu

Fotó: Czabán Máté

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Tragédia: durrdefektet kapott és felborult egy tűzoltóautó Borsodban

Annyira siethettek egy tűzesethez a kazincbarcikai tűzoltók, hogy a konvoj lajtoskocsija durrdefektet kapott és felborult. Személyi sérülés nem...

Észak-Korea – Kim DzsungUn: Nem koronavírus, hanem egy országon átviharzó lázas megbetegedés az, amiben benne vagyunk – A helyi állami sajtó szerint lázas betegekből...

Világsajtó - Letarolja Észak-Koreát a koronavírus: teszt és vakcina nélkül küzdenek a humanitárius katasztrófa ellen Sokáig tagadta Észak-Korea diktátora,...

Az orosz oligarchák paradicsomában van villája Zelenszkijnek, amelyet fedőcégeken keresztül birtokol – Szólj hozzá!

A több mint 400 négyzetméteres villa mindössze 400 méterre fekszik a tengerparttól. Volodimir Zelenszkij vagyonát egyes források egymilliárd dollárra...