17.2 C
Budapest
2024. május. 7. kedd
HomeFőhírekBelföldi hírekTitkos megállapodás Bosznia és Szerbia között? - migránshelyzet percről percre

Titkos megállapodás Bosznia és Szerbia között? – migránshelyzet percről percre

forrás: hirado.hu/MTI

Hét nap alatt több mint 53 ezren jöttek, hétfőn több mint 5300 emberrel szemben intézkedtek, Szerbia felől folyamatos az utánpótlás, a horvátok mindenkit rohamtempóban küldenek tovább. Közös járőrözésbe kezdenek a magyar és a szlovén rendőrök, 2 új helyen indulhatnak migrációs perek.

Már több mint félmillió migráns érkezett idén Európába a Földközi-tengeren

(13:32) Már több mint félmillió migráns érkezett idén Európába a Földközi-tengeren át. 383 ezren Görögországban, 129 ezren pedig Olaszországban értek partot, csaknem háromezren viszont nem élték túl az utat, vízbe fúltak vagy eltűntek – derül ki az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának legújabb jelentéséből. A szervezet egy héttel ezelőtt felszólította az Európai Uniót, hogy egyezzen bele további 120 ezer, azaz összesen 240 ezer migráns befogadásába, mert különben szerintük hiteltelen bármilyen széttelepítési program. A Menekültügyi Főbiztosság emellett azt is szorgalmazza, hogy az unió állítson fel befogadóhelyeket Görögországban, ahova emberek tízezrei érkeznek, főként szíriai menekültek Törökországon keresztül.

Tíz busz jött Beremendre

(13:15) Újabb migránscsoport érkezett Beremendre. Horvátországból 10 busszal szállították a bevándorlókat a határra, ahol a magyar hatóságok átvizsgálják, majd a magyarbólyi vasútállomásra viszik és onnan továbbutaztatják őket. Theisz Ferenc, Beremend polgármestere nem tud arról, hogy lezárnák a határt a településnél, egyelőre még dolgoznak a helyi tranzitzóna kialakításán.

Meghalt egy migráns egy magyar kamionban Calais-nál

(13:14) A sofőr egy hirtelen fékezés után vizsgálta át autója rakományát, és akkor talált rá a húszéves iraki holttestére. A fiatalember két másik rokona, aki szintén elbújt a raktérben, nem sérült meg. A francia kikötővárosban és környékén mintegy 3 ezer külföldi, elsősorban kelet-afrikai, afganisztáni, iraki és szíriai él illegálisan felállított sátortáborokban, arra várva, hogy vonatokra felkapaszkodva vagy a kompokon elbújva átjusson Nagy-Britanniába.

Csaknem 2 ezer migráns érkezett Barcsra – adta hírül az M1

Hegyeshalomra csak ma 6 ezren jöttek

(11:30) Hegyeshalomra ma eddig körülbelül hatezer migráns érkeztek, de a szám folyamatosan nő – jelentette a közmédia tudósítója.

Opatovac ontja a buszokat

(11:31) Reggel óta 30 migránsokkal teli busz hagyta el a minden bizonnyal Magyarország felé a horvátországi Opatovac menekülttáborát, ahova ma minden eddiginél több bevándorlót várnak, két hét alatt pedig 82 ezer migráns érkezett – jelentette az M1 helyszíni tudósítója, aki beszámolt arról is: horvát sajtóértesülések szerint titkos megállapodás születhetett Bosznia és Szerbia közt arról, hogy ha Horvátország a magyar kerítésre válaszul szigorít a horvát-szerb határon, Belgrád Bosznián keresztül irányíthatja Horvátországba a menekülteket.

DBZOL201509220171
Egy illegális bevándorló megmossa az arcát a horvátországi opatovaci fogadótábor előtt 2015. szeptember 22-én. MTI-fotó: Balogh Zoltán

Őrizetben 15 verekedő menedékkérő Németországban

(11.19) Egy időben több helyen tartott razziát reggel a német rendőrség türingiai befogadóállomásokon. 15 menedékkérőt vettek őrizetbe, aki a gyanú szerint részt vett egy tömegverekedésben. Az Erfurt közelében fekvő Suhlban még augusztus 19-én csaptak össze a migránsok, a rendet csak 120 rendőr, köztük egy kommandós egység bevetésével sikerült helyreállítani. A verekedésben 17 ember, köztük hat rendőr sérült meg.

A bolgárok félnek

(11:09) A bolgárok többsége aggódik a migránsok miatt – derült ki egy felmérésből. 63 százalékuk lát veszélyt bennük, és csak 3,7 százalékuk véli úgy, hogy az ország szabadon befogadhat menekülteket. A nagy többség, 89 százalék úgy vélekedett, az államnak szembe kell szállnia az illegális bevándorlás szervezőivel, 82 százalék szerint meg kell erősíteni az ország határainak védelmét, 11 százalék szerint pedig a határokat is le kell zárni. Hivatalos adatok szerint év eleje óta több mint 33 ezren fordultak menekültkérelemmel a bolgár hatóságokhoz, közülük 4600 szíriai, míg 2000 iraki volt.

Megerősített csapattal segít az Ökumenikus Segélyszervezet Barcson

(10:38) Az elmúlt egy hétben megtízszereződött a Horvátországból Barcsra érkező migránsok száma, a számukra kialakított pihenőhelyen ezért újabb sátorral, megnövelt készletekkel és megerősített csapattal folytatja a segítségnyújtást az Ökumenikus Segélyszervezet, amely a horvát határnál fekvő somogyi városban szeptember 20-án kezdték meg a munkát.

Felfüggesztett kapott a román embercsempész

(09:55)Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt egy román embercsempészt a Körmendi Járásbíróság. Emellett 3 évre kiutasították Magyarországról. A férfi még augusztusban, a Nyugati pályaudvaron vett fel hét szírt az autójába, és 3500 euróért vitte volna őket Németországba. A rendőrök Vas megyében, Magyarszecsődnél igazoltatták, majd a migránsokkal együtt előállították és őrizetbe vették. Mivel az ügyész súlyosbításért fellebbezett, az ítélet nem jogerős.

Péterfalvi: a biometrikus azonosítást csak alapvető állami célok indokolhatják

(09:10) A biometrikus azonosítást csak és kizárólag a legfontosabb alapvető állami célok (bűnüldözés, nemzetbiztonság) indokolhatják, üzleti vagy magáncélok nem – mondta a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke az M1-en. Péterfalvi Attila szerint a biometrikus azonosítás sok adatvédelmi aggályt vethet fel, ezért kell olyan szabályozás, amely meghatározza, milyen célból lehet használni a felállítandó biometrikusadat-központot.

hirmagazin_2015-09-29_113337

Trócsányi: az ET-főtitkár elégedetten távozott

(08:40) Az igazságügyi miniszter szerint az Európa Tanács főtitkára és jogászcsapata alapvetően jó érzésekkel távozott a vele folytatott tegnapi strasbourgi megbeszélésről. Trócsányi László a 180 percben a találkozót értékelve azt mondta: szerinte jó irányba indultak el a dolgok. A migrációs válsággal kapcsolatban a szeptember 15-én hatályba lépett magyar törvények tartalmát és azok gyakorlati alkalmazását ismertette az Európa Tanács norvég főtitkárával. Thorbjorn Jagland a megbeszélés után azt mondta: a magyar törvényeket alaposabb vizsgálatnak kell alávetni, mert egyelőre csak a nyilvánosságban megjelent információkkal rendelkeznek.

Hétfőn több mint 5300 emberrel szemben intézkedtek

(7:13) Több mint 5300 illegális bevándorlóval szemben intézkedtek tegnap a rendőrök – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság. A tájékoztatás szerint 110 embert a magyar-szerb határszakaszon, 5224-et pedig a magyar-horvát határszakaszon fogtak el a rendőrök. Közokirat-hamisítás miatt hat, embercsempészés miatt pedig két emberrel szemben indult büntetőeljárás.

Szakértő: a rendőröknek speciális képzés kell

(06:55) Könnyebb megelőzni egy konfliktust, mint kezelni – ezt mondta az egyre gyakoribb tömegverekedések kapcsán a kriminálpszichológus az Estében. Végh József úgy fogalmazott: a rendőröknek ezért speciális képzésen kellene részt venniük, ahol valós élethelyzeteket gyakorolhatnak.

Szijjártó: a szíriai konfliktust rendezni kell

(06:20) A szíriai konfliktus megoldása nélkül az európai migrációs válság sem oldható meg – jelentette ki Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter az Európai Unió külügyminisztereinek New York-i tanácskozásán hangsúlyozta: a magyar kormány egyetért a német kancellárral abban, hogy a szíriai konfliktust csak az összes szereplő bevonásával lehet megoldani. A rendezés érdekében pedig az Európai Uniónak és a transzatlanti közösségnek Oroszországgal is szorosabbra kell fűznie az együttműködést. Szijjártó Péter közölte azt is, hogy az Európai Uniónak növelnie kellene erőfeszítéseit a légicsapások és a kiképzés terén az Iszlám Állam terrorszervezetével szemben.

hirmagazin_2015-09-29_063433
MTI Fotó: Krizsán Csaba

Két új helyen indulhatnak migrációs perek

(05:45) Az Országgyűlés mai, rendkívüli ülésén lehetővé teheti, hogy az illegális bevándorlással összefüggő büntetőügyeket a Szegedi Járásbíróság mellett Pécsen és Zalaegerszegen is tárgyalhassák. Az indítványt benyújtó fideszes Tuzson Bence a szegedi bíróság leterheltségének csökkentését reméli a módosítástól. Az ülés további részében a Miniszterelnöki Kabinetiroda létrehozásához szükséges törvényjavaslatokat tárgyalja a parlament.

Putyin: nem kizárt az orosz légicsapás Szíriában

(05:43) Az orosz elnök nem zárta ki, hogy hazája légicsapásokat hajtson végre Szíriában, támogatást nyújtva a Bassár el-Aszad elnökkel szövetséges hadseregnek az Iszlám Állam ellen. Vlagyimir Putyin, miután New Yorkban tárgyalt Barack Obama amerikai elnökkel, hangsúlyozta: az esetleges légicsapásokat csakis a nemzetközi normák teljes betartásával fogják megtenni. Az orosz államfő kizárta ugyanakkor, hogy országa szárazföldi alakulatokat küldjön az Iszlám Állam elleni harcokba.

Magyar-szlovén közös járőrözés

(05:40) Közös járőrözésbe kezdenek a magyar és a szlovén rendőrök a teljes határszakaszon – közölte a belügyminiszter a Rédics-Hosszúfalu határátlépési pontnál. Pintér Sándor a határ szlovén oldalán tartott megbeszélést szlovén kollégájával, illetve a két ország rendőri vezetőivel. A magyar belügyminiszter elmondta: a közös járőrözés mellett folyamatosan tájékoztatják egymást a migrációs hullám kezelése érdekében.

KT: még a tervezett pályán a gazdaság

(05: 35) A Költségvetési Tanács elnöke szerint nem lenne előnyös a schengeni határok lezárása vagy a határellenőrzések szigorítása sem költségvetési sem gazdasági szempontból. Kovács Árpád az M1-en azt mondta: a magyar gazdaság egyelőre a tervezett pályán halad és ez így is maradhat, ha idén nem lesz más kedvezőtlen változás. Hozzátette: a kormány egymilliárd forintos nyitott előirányzattal készült fel a migrációs kiadásokra. Kovács Árpád az idei költségvetés módosításával kapcsolatban úgy fogalmazott: azt a tanács indokoltnak tartja, mivel az illegális bevándorlás miatti többletkiadások kimerítették a tartalékokat.

 

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work