Home Életmód Divat, szépségápolás Megdöbbentő szín lesz 2016 nagy divatja

Megdöbbentő szín lesz 2016 nagy divatja

Óri­ási meg­le­pe­tésre idén két színt vá­lasz­tott az év szí­né­nek a di­va­tot dik­táló Pan­tone In­té­zet: 2016-ban a ró­zsa­kvarc és a ba­ba­kék fog do­mi­nálni a di­vat­ban és a lak­be­ren­de­zés­ben is.

Decemberben minden divattervező, belsőépítész, grafikus izgatottan várja, hogy a Pantone kihirdesse a következő év színét. A legfőbb árnyalatot, melyet mindenki szent színként kezel. Arra azonban, ami idén történt, senki nem számított. Egyszerre két színt is az év színének nyilvánítottak.

Ezek a melegséget és nyugalmat árasztó színek egyszerűen összetartoznak, egypetéjű ikrek

– magyarázta az intézet igazgatója, Leatrice Eiseman, hogy miért választottak idén a megszokottól eltérően két színt. A Pantone által készített videóból egyébként kiderül, hogy a világban uralkodó háborús helyzet nagyban meghatározta a döntésüket.

Meggyőződésük, hogy ennek a két színnek a keveréke hozza el az emberek számára jövőre a nyugalmat.

Természetesen először a kifutón mutatták meg a jövő évi divatszíneket:

Megdöbbentő szín lesz 2016 nagy divatja

2016 két nagy divatszíne a rózsakvarc és a babakék (Fotó: Pinterest)

De a hétköznapi viseletről sem felejtkeztek el:

(Fotó: Pinterest)

Ez a két szín egyébként remekül mutat a legegyszerűbb farmerrel is

(Fotó: Pinterest) Remekül passzolnak a farmerhez

A rózsakvarc és a babakék ékszerként is remekül mutat

(Fotó: Pinterest)

De a sminkesek is használni fogják ezeket a színeket.

(Fotó: Pinterest)

Csodásan mutat a két szín kombinációja.

(Fotó: Pinterest)

Természetesen a lakberendezésben is hódítani fognak ezek az árnyalatok.

(Fotó: Pinterest)

Forrás: Ripost

 

Exit mobile version
Megszakítás