Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Megdöbbentő kegyetlenség Józsefvárosban: két férfi brutálisan összeverte, majd órákig hagyta szenvedni a segítségért könyörgő ismerőst, aki belehalt a sérüléseibe…

A Fővárosi Főügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt emelt vádat két férfival szemben, akik 2022 októberében egy VIII. kerületi lakásban, szóváltást követően, brutális módon bántalmazták egy ismerősüket, majd ezután még órákig hagyták szenvedni a magatehetetlen állapotba került férfit, aki végül még a helyszínen belehalt a sérüléseibe.

A vádirat szerint a két férfi 2022. október 9-én a késő esti óráktól, egy VIII. kerületi lakásban italoztak egy régi ismerősükkel.

Az éjszaka folyamán szóváltás alakult ki közöttük, amelynek során az egyik férfi ököllel arcon ütötte és a földre lökte az ismerősét. Ezután csatlakozott hozzá a társa is, majd ezt követően már együtt bántalmazták a harmadik felet úgy, hogy mindketten fölé álltak, és sorozatban, felváltva, testszerte ütlegelték és rugdosták a földön fekvő férfit.

A sértett a bántalmazást követően, az elszenvedett sérüléseiből eredő jelentős fájdalmak közepette, még órákig feküdt a földön, amelynek során többször is jelezte, hogy rosszul van. A két bántalmazó férfi ennek ellenére csak másnap, kora délután hívta a mentőket, ám a férfi a segélyhívást követően perceken belül, még a mentők megérkezése előtt életét vesztette.

A Fővárosi Főügyészség a két férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével vádolja, és velük szemben határozott idejű fegyházbüntetés kiszabását indítványozza azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsáthatók. A rendőrségi fotók a helyszíni szemle során készültek.

Ügyészség

Forrás

SKYTING MAGAZIN

Kapcsolódó hírek

Védekezés az internetes csalások ellen: szakértői útmutató

Géza

Rendőreink ismét életet mentettek! .. Áldozatos munkájukat köszönjük! – videó (18+)

Géza

Észak-macedóniai diszkótűz: Javul az észak-macedóniai diszkótűzben megsérült és Magyarországra szállított sérültek állapota, közülük hárman várhatóan a héten hazatérhetnek – közölte az Észak-Pesti Centrumkórház.

Géza