0.2 C
Budapest
2023. november. 30. csütörtök

Megdöbbentő adatot közöltek a klímakutatók

Dátum:

Megosztás:

Az idei tél volt az eddigi legmelegebb a feljegyzések kezdete óta európai klímakutatók szerint, a különbség több mint 3 Celsius-fokos.

2010 decembere és 2019 februárja között az átlag hőmérséklet 3,4 Celsius-fokkal haladta meg az 1981 és 2010 közötti téli átlaghőmérsékleteket – közölte szerdán a Copernicus Climate Change Service (C3S) program (ez az Európai Uniónak a Földet és a klímaváltozást megfigyelő legfontosabb kutatóprogramja).

  • A kontinensen mért hőmérsékletek átlagosan 1,4 Celsius-fokkal voltak magasabbak az eddigi legmelegebb, 2015-16-os télnél.
  • Észak-és Kelet-Európában volt különösen meleg, ugyanezt a trendet mutatták ki a kutatók Szibériában és Közép-Ázsiában is.

Carlo Buentempo, a program igazgatója szerint ez nem csupán a globális felmelegedésnek tulajdonítható. „A szezonális hőmérsékletek – a trópusi térségeken kívül – jelentősen váltakoznak évről-évre” – írta közleményében.

„Miközben az idei tél valóban igen szélsőséges volt, valószínű, hogy a globális felmelegedés folyamata változtatja még szélsőségesebbé az ilyen típusú jelenségeket”

– írta közleményében.

A meteorológusok és a csillagászok eltérően határozzák meg az évszakokat. A meteorológiai tél február utolsó napján ér véget, a kalendáriumi tél március 20-án, a nap-éj egyenlőség napján.

Az EU Copernicus programja havonta teszi közzé jelentését a globális hőmérsékletek, a tengeri jég kiterjedése és a csapadékmennysiég globális változásairól a műholdak, hajók, repülőgépek, időjárási állomások által világszerte gyűjtött adatok elemzése alapján.

Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba
infostart, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

PET-palack visszaváltás: Nemcsak lehetséges, kötelező is!

BUDAPEST (2023. november 29.) – Jövő év elejétől kötelező PET-palack visszaváltás lép életbe Magyarországon, ami talán érdemben hozzájárulhat...

Megszabadulna fölösleges kilóitól?

Fogyjon velünk lemondások nélkül! A lakosság nagy része küzd súlyfelesleggel, ami egyrészt esztétikai probléma, de sokkal inkább egészségügyi, hisz súlyos...

Álmodozó kényelem – útmutató a stílusos és kényelmes pizsamák kiválasztásához nők számára

Az alvás minőségének javítása érdekében ügyelj arra, hogy a hálószobában ne csak friss levegő legyen. Igaz, hogy az...

Válságban van Kulcsár Edina és G.w.M házassága? Árulkodó mondatok a szépségkirálynőtől…

Kulcsár Edina nemrég bejelentette, hogy ezentúl csak azok láthatnak bele a családi életükbe, akik előfizetnek rá. Nos, vannak akik bizony...