Mit szépítsem, a párom kő gazdag. Üzletember, nagymenő. Már akkor is jól ment neki, amikor megismertem, és tetszett, hogy mellette nem kell majd kuporgatnom.
Szegény családból származom, tudom milyen az, ha nincs pénz a napi bevásárlásokhoz, vagy szűk a gyerek cipője, de nem telik másikra. „Szép vagy lányom, menj ügyesen férjhez” – mondogatta mindig a drága nagyikám, de nem gondolta volna, hogy tényleg megfogadom a tanácsát.
Sokan udvaroltak fiatal lánykoromban, de én elhajtottam a komolytalan fiúkat. Vártam a nagy szerelmet, a herceget, aki megszöktet a külvárosi panelből. Volt egy srác, akibe beleszerettem, de csóró volt, nem mentem hozzá. El sem tudtam képzelni, hogy vele éljek, ketten gürizzünk a semmiért, és azon veszekedjünk az albérletben, melyik számlát fizessük be, és hogyan. Könnyebb életet akartam magamnak és a gyerekeimnek, hát olyan nagy baj ez?! Szerintem sokan vágynak ugyanerre, csak nem merik bevallani, talán még saját maguknak sem. Vagy nem jön össze a terv, és dühükben mondanak rosszakat azokra, akik szerencsésebbek voltak. Vagy szerencsétlenebbek, ki tudja.
Vilit egy szórakozóhelyen ismertem meg, én voltam a pultos, ő meg a haverjaival mulatott. Elkérte a számomat, találkoztunk, és két hónap múlva a felesége voltam. Lenyűgözött a személyisége, a határozottsága, a férfias fellépése, az esze, és igen, az életmódja is elkápráztatott. A csodaház, a meseautó, a tengerparti nyaraló, a befolyásos barátok. Boldog voltam, gyerekeket szültem neki. Aztán egy jóakaróm megsúgta, szeretői vannak a férjemnek. Rákérdeztem, nem tagadott. Odasziszegte a foga között, hogy keressek magamnak én is valakit, aki megvigasztal. Ha képtelen vagyok elfogadni, hogy a férfiaknak szükségük van időnként egy kis vadászatra.
Megpróbáltam, bosszút álltam. Kerítettem egy pasit. Nyilvánosan is mutatkoztam vele. Fiatal volt, jóképű, értelmes. Mégsem tudtam szeretni. A férjemet kiborította a viszonyom. Megfenyegette a barátomat – ezt csak később tudtam meg. Mégis én szakítottam, mert nem volt édes a bosszú. Vili aztán egy ideig normálisan viselkedett, rendesen hazajárt, még kedveskedett is. Elvitt Afrikába, ami régi álmom volt. Sokat szeretkeztünk, akárcsak régen, amikor még igazán kívánt, nemcsak a féltékenység tüzelte.
Boldogok is lehettünk volna, ha feledni tudom a csalódottságot, és azt a tényt, hogy ki vagyok szolgáltatva – neki. Nincs hova mennem, ha elválunk. Maradok hát a luxusban, boldogtalanul. Biztosan van – legalábbis ezzel biztatom magam –, aki így is cserélne velem.
Forrás: blikkruzs.blikk.hu
fotó: iStock
