18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóMegbolondult a világ? Felmentette a bíróság azt a férfit, aki egy géppisztollyal...

Megbolondult a világ? Felmentette a bíróság azt a férfit, aki egy géppisztollyal ment be a Kiskunhalasi Járási Járásbíróságra, hogy végezzen az ügyésszel!

Felmentette első fokon az emberölés kísérlete és más bűncselekmények vádja alól, és kóros elmeállapota miatt elrendelte a kényszergyógykezelését a Szegedi Törvényszék kedden annak a férfinak, aki 2016 tavaszán egy gépkarabéllyal ment be a kiskunhalasi bíróságra, hogy ott megölje a vezető ügyészt.

A férfit hivatalos személy védelmére kelt személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével, emberölés előkészülete, lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés, valamint személyi szabadság megsértésének bűntettével vádolták.

A 45 éves, 2015 novemberében önbíráskodás miatt felfüggesztett börtönre ítélt férfi korábbi feljelentéseivel kapcsolatban elégedetlen volt a járási ügyészség vezetőjének intézkedésével, úgy érezte, hogy a hatóságok semmibe veszik, igazának nem tud törvényes úton érvényt szerezni. 2016. március 16-án ezért megjelent a Kiskunhalasi Járási Ügyészség és Kiskunhalasi Járásbíróság közös épületében, hogy megölje a vezető ügyészt, és elhatározta, azzal is végez, aki ezt meg akarja akadályozni.

A kép illusztráció.

A férfi magával vitt egy engedély nélkül tartott – korábban hatástalanított, de visszaélesített – gépkarabélyt és ahhoz tartozó 240 lőszert. A beléptető kapunál elővette és csőre töltötte a fegyvert, majd azt a biztonsági őr hátára irányítva a férfit arra kényszerítette, vezesse a vezető ügyész szobájához. A gondnok a lépcsőn érte utol a vádlottat, megragadta a fegyver csövét, de nem tudta elvenni a férfitől. Dulakodni kezdtek, közben a vádlott előbb a plafonba, majd a gondnok felé lőtt, de nem okozott sérülést. Ezután a sértett hasára akart közvetlen közelről célzott lövést leadni, a lőszer azonban elakadt a fegyverben.

A folyamatos küzdelem közben mindketten elestek, a földön tovább dulakodtak, közben a vádlott többször igyekezett elsütni a fegyvert, de a zárszerkezet folyamatos mozgatása miatt nem sikerült lövést leadnia. A férfit végül az épületben tartózkodó két rendőr lefegyverezte.
A vádlott, amikor a bűncselekmény után találkozott a vezető ügyésszel, azt mondta neki: “Hozzád indultam, veled akartam végezni”.
Az ügyészség szerint a vádlott beszámítási képessége a bűncselekmény idején enyhe fokban volt korlátozott, ezért bűnösségének kimondását és a büntetési tétel felső határához – 25 évhez – közelítő fegyház kiszabását kérte.

A bíróság – az igazságügyi elmeszakértői vélemény alapján – kimondta, a vádlott súlyos pszichiátriai betegsége miatt nem beszámítható, kóros elmeállapota ok-okozati összefüggésbe hozható a bűncselekmény elkövetésével.

Az ítélet ellen az ügyész fellebbezést jelentett be, így az nem jogerős.

Forrás: MTI

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work