Home Főhírek Külföld Megbicsaklik az Iszlám Állam?

Megbicsaklik az Iszlám Állam?

hirmagazin_2015-07-25_142511

Reménykedni lehet abban, hogy egy kicsit „megbicsaklik” az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges szervezet stratégiája egyrészt Törökország fellépése, másrészt az iráni-amerikai közeledés miatt – mondta Szalai Máté, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója szombaton az M1 aktuális csatornán.
A szakértő azzal kapcsolatban beszélt, hogy török harci gépek a péntek hajnali után újabb légicsapásokat mértek éjszaka az Iszlám Állam állásaira Szíria területén. Közben Ankara levélben tájékoztatta az ENSZ-főtitkárt arról, hogy légi hadjáratot indított a dzsihadista szervezet ellen, mert a szíriai kormány nem képes és nem is akar fellépni ellene.
Szalai Máté az előzményeket felidézve elmondta: a héten egy öngyilkos merénylő 32 aktivistát ölt meg a Törökország délkeleti részén fekvő Suruc városban, fiatalok humanitárius segítséget akartak nyújtani szíriai kurdoknak, Kobani újjáépítésében akartak segédkezni. A török kormányzat szerint az Iszlám Állam szimpatizánsa követte el a merényletet. A szakértő véleménye szerint ugyanakkor az Iszlám Állam stratégiájába nem illett bele, hogy „Törökországot magára húzza”.
Azzal összefüggésben, hogy Ankara a légicsapások megkezdése után néhány órával bejelentette, összes légi támaszpontjának használatát lehetővé teszi az IÁ ellen harcoló nemzetközi koalíciónak, és a szélsőséges szervezet ellen Washington irányításával folyó műveletekben a török légierő is részt fog venni az Egyesült Államokkal kötött megállapodás részeként, Szalai Máté megjegyezte: a Washingtonnal kötött megállapodás része lehetett, hogy a két fél Észak-Szíriában létrehozhat „valamilyen repüléstilalmi övezetet”.
Ez az övezet nemcsak az Iszlám Állam terjeszkedését, hanem a kurd autonómia létrejöttét is megakadályozná – tette hozzá.
Hírügynökségi jelentések szerint a török gépek nemcsak az IÁ szíriai állásait támadták, hanem csapást mértek a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű kurd lázadószervezet észak-iraki kiképzőtáboraira is.

Forrás: mixonline; Kép: Google, illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Exit mobile version
Megszakítás