10.2 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeFőhírekKülföldMegállapodtak Laura Codruta Kövesi európai főügyészi kinevezéséről az EU-intézmények

Megállapodtak Laura Codruta Kövesi európai főügyészi kinevezéséről az EU-intézmények

Formális megállapodás született az Európai Unió társjogalkotó intézményei között kedden a román Laura Codruta Kövesi európai főügyészi kinevezéséről, így bár a végső jóváhagyás még hátra van, már biztosra vehető, hogy ő lesz a hamarosan felálló szervezet első vezetője.

A tagállamok kormányait tömörítő tanács és az Európai Parlament tárgyalói azután egyeztek meg a kinevezésről, hogy előbbi testület múlt héten megszavazta a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) korábbi vezetőjének támogatását.

A hivatalos jóváhagyásról még mindkét intézménynek szavaznia kell, ezek után azonban pusztán formalitásnak számít.
„Kövesi a tökéletes választás. Kitűnő szakmai kompetenciákkal rendelkezik, Románia ráadásul jelenleg nem tölt be fontos vezetői posztot az EU-ban” – közölte Juan Fernando López Aguilar, az EP belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságának (LIBE) elnöke.

Hasonlóan nyilatkozott Monika Hohlmeier, a költségvetés-ellenőrzési szakbizottság elnöke is, aki szerint a jelölt „rendkívül kompetens, lenyűgöző eredményekkel a korrupcióellenes küzdelemben, figyelemre méltó ellenálló képességgel és nagy bátorsággal”.

A tagállamok többsége korábban Jean-Francois Bohnert francia ügyészt támogatta, de időközben még a párizsi kormány is beállt Kövesi mögé.

Az Európai Ügyészség, amely a tervek szerint legkésőbb 2021 elején kezdi meg működését, az EU pénzügyi érdekeit sértő bűncselekményekkel szemben jár majd el. Az úgynevezett megerősített együttműködéssel létrejövő szervezetben huszonkét tagállam vesz részt, Magyarország nincs köztük.

Elemzők rámutattak, hogy egy új intézmény esetében gyakran a jövőre nézve is meghatározó az első vezetőjének személye.
Laura Codruta Kövesit tavaly nyáron mentették fel a több száz román politikust rács mögé küldő DNA éléről az igazságügyi miniszter kezdeményezésére, aki szerint mandátuma idején visszaéléseket követett el a szervezet.

A bukaresti kormány hevesen tiltakozott és kampányolt Kövesi megválasztása ellen, ami szakértők szerint meglehetősen átpolitizálttá tette az ügyet.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem