Megállapodás várható a Brexit feltételeiről és a jövőbeli EU-brit kapcsolatokról

    Alföldi Régió Magazin

    Soron kívüli, vasárnapi brüsszeli csúcstalálkozójukon az európai uniós vezetők várhatóan aláírják a megállapodást a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről és a politikai nyilatkozatot a jövőbeli kapcsolatokról.

    Az ülés reggeli megnyitását követően a résztvevők a hagyományoknak megfelelően először Antonio Tajanival, az Európai Parlament elnökével egyeztetnek. Ezután munkaülés kezdődik a Brexit után bennmaradó tagországok állam- illetve kormányfőinek részvételével. Theresa May brit miniszterelnök délelőtt 11 órakor csatlakozik a huszonhetekhez, és várhatóan aláírják a két dokumentumot.

    A találkozó a hivatalos tervek szerint dél körül véget ér, minthogy több uniós vezető, köztük Angela Merkel német kancellár is nyilvánvalóvá tette, hogy nem akar már tárgyalni, csak aláírni a kész egyezményt. Sajtóhírek szerint éppen ezért ebédet sem rendeltek az Európai Tanácsba.

    Szombat reggel Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök még vétóval fenyegetett, amennyiben nem tisztázzák Gibraltár kérdését, ez azonban intenzív tárgyalások eredményeképpen délutánra sikerült.

    Meghívólevelében Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke közölte, hogy a két dokumentum aláírását fogja javasolni a résztvevőknek, valamint azon véleményének adott hangot, hogy bár a britek távozása sajnálatos, sikerült megtalálni a lehető legjobb kompromisszumot.

    A kiválási megállapodásról majd még a brit parlamentnek is szavaznia kell, ennek kimenetele viszont közel sem egyértelmű, sőt az elutasítás tűnik valószínűbbnek.

    Forrás: MTI

    ElőzőUFC: Brutális kiütés, 44 másodpercig tartott a főmeccs (A cikk videót tartalmaz) Oszd meg!
    KövetkezőKözös fellépést sürget a kormány a migránsvízumok európai terve ellen
    Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
    Exit mobile version
    Megszakítás