Home Főhírek Gazdaság Még jobban megéri az albérlet-támogatás, avagy a munkaerő-mobilítás

Még jobban megéri az albérlet-támogatás, avagy a munkaerő-mobilítás

Kép: pecsma

Többek között albérlet-támogatással, saját kocsival történő munkába járással és társasági adókedvezménnyel segíti a kormány a munkaerő-mobilítását. Mintegy havi 32 ezer forinttal nő az albérlet-támogatás összege az idén, amely a határozott idejű foglalkoztatottnak is jár, sőt munkaerő-kölcsönzésnél a kölcsönbe-vevő vállalkozás is nyújthat adómentesen.

A foglalkoztatásnál kulcskérdés a munkaerő mobilitása, amelyet a kormány az adórendszeren keresztül, kedvezményekkel illetve különféle mentességekkel segít.

Idén az az eddiginél szélesebb körben és jóval nagyobb összegben támogathatja a vállalkozás a munkavállalói albérletét. Mobilitási célú lakhatási adókedvezménnyel, vagyis albérlet-támogatással öt éven keresztül élhet a munkáltató azon munkavállalói esetében, akiknek a lakóhelye legalább 60 kilométerre van a munkahelytől, vagy tömegközlekedési eszközzel oda-vissza legalább három órára van az a munkahelytől.

A legnagyobb összeg az igénybevétel első két évében jár. Tavaly még az alkalmazottak a minimálbér 40 százalékát kitevő támogatáshoz juthattak havonta adómentesen. Idén ez a mérték jelentősen megemelkedett: a minimálbér 60 százalékára nőtt. Vagyis 2018-től 51 ezer forint helyett már akár 82.800 forinttal is támogathatja a munkáltató az alkalmazottjának a lakhatását havonta. A harmadik és a negyedik évben  a tavalyi 25-ről  a minimálbér 40 százalékára, az utolsó évben pedig 15 százalékról 20 százalékra nő az elérhető támogatás összege.

Kép: pecsma

A feltételek is jelentősen enyhültek. Hiszen még tavaly az a munkavállaló nem kaphatott támogatást, aki a lakás tulajdonjogával, haszonélvezeti jogával rendelkezett a munkavégzés helyén vagy annak környezetében. 2018-tól viszont az az alkalmazott már nincs kizárva az albérlet-támogatásból, akinek van a munkahelye közelében lakása, de az haszonélvezeti joggal terhelt, vagy az ingatlan tulajdonjogának mértéke nem haladja meg az 50 százalékot. Sőt 2018-tól az albérlet-támogatás a határozott idejű foglalkoztatottnak is jár, valamint munkaerő-kölcsönzésnél a kölcsönbe-vevő vállalkozás is nyújthatja az éppen nála dolgozó munkavállalónak adómentesen.

Az albérlet támogatás mellett a munkaerő-mobilitást már 2017-ben is segítette az, hogy a saját gépkocsival munkába járó munkavállalóknak adómentesen adható költségtérítés mértéke 9 Ft/km-ről 15 Ft/km-re emelkedett. Idén továbbra is adómentesen történhet a munkavállalók elhelyezése azokban munkásszállásokban, ahol egy lakóhelyiségben csak egy munkavállalót helyeznek el (2016-ban legalább 2 embert kellett elhelyezni az adómentességhez ugyanabban a szobában). Mindezek mellett a lakhatási támogatás összegével, valamint a munkásszállás kialakítására, fenntartására, üzemeltetésére fordított kiadásokkal a cég még a társasági adóalapját is csökkenti. A kedvezménynek egyetlen korlátja van csak: az adózás előtti nyereség összeghatára, azt ugyanis nem haladhatja meg.

Forrás: Nemzetgazdasági Minisztérium

Kép: pecsma

ElőzőBudapesten, Kőbánya szívében épül meg a Bajcsy Kórház új szakrendelője
KövetkezőLégy képben! Ne légy a magad ellensége! Nézd meg, hol mérnek a rendőrök! (Országos!) + közlekedési prognózis a hétvégére!
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás