15.8 C
Budapest
2023. június. 1. csütörtök

„Meg fogok halni” – ezt kiabálta a 28-as villamoson halálra szúrt férfi, akit azért ölt meg aljas indokból a gyilkos, mert az áldozat nem engedte megsimogatni a kutyáját..

Dátum:

Megosztás:

A 28-as villamoson gyilkoltak meg egy férfit, mert az nem akarta megengedni, hogy megsimogassák a kutyáját. A feltételezett elkövető mindent tagad, de volt barátnője ellene vallott.

A 28-as villamoson szúrták szíven Gábort, aki barátjával, Márkkal és a kutyájával utazott.

A társaság, L. János, D. Károly és B. Éva először beléjük kötött; a két utas türelme pedig akkor fogyott el, amikor a kutyát is meg akarták simogatni. Gábor megkérte őket, hogy menjenek el, de ehelyett az egyik férfi kést rántott és megszúrta a férfit.

A feltételezett elkövető egyelőre mindent tagad, egykori barátnője azonban – aki elrejtette a kést az Orczy téren – ellene vallott.

L. János egy alkalommal megszúrta a gyereket, aki felhúzta a pólóját, kiabált, hogy segítség, hívjanak mentőt, meg fogok halni”– mondta a nő.

Az ügyészség Jánosra 20, Károlyra 10 év fegyházat, míg Évára 2 éves, 4 évre felfüggesztett börtönt kért abban az esetben, ha lemondanak a tárgyaláshoz való jogukról – írja a Bors.

Hirmagazin.eu: Az elkövető aljas indokból kioltotta egy ember életét! Mi ez a 20 év? 20 év múlva, de ha ötödölik a fegyházat, akkor is, ha nem szerez fegyelmit, akkor 16 év múlva kiszabadul ez az aljas gyilkos, és majd megint gyilkol. El kellene ezen gondolkodni..

life nyomán

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Világsztár hegedűművész Budapesten péntek este

Egy varázslatos nyitókoncert, Dohnányi Ernő Ünnepi nyitánya, melyet anno Budapest 50. évfordulójára írt, Daniel Lozakovich világsztár hegedűművész a...

Összefüggést találtak az egyik leggyakoribb szexuális úton terjedő betegség és a méhnyakrák között

Összefüggést mutattak ki az egyik leggyakoribb szexuális úton terjedő betegség és a méhnyakrák kialakulása között a Semmelweis Egyetem...

Összeverekedtek a Roma- és Sevilla-szurkolók Zuglóban, több ember kórházban

Hét lengyel férfit állítottak elő a rendőrök azután, hogy két foci szurkolótábor egymásnak esett Zuglóban. Többen meg is sérültek....