6 C
Budapest
2024. április. 17. szerda
HomeFőhírekBelföldi hírekMég csak középiskolás, de már önkéntesként segíti egy kis falu gyerekeit Luca

Még csak középiskolás, de már önkéntesként segíti egy kis falu gyerekeit Luca

Budapesten tanul, de szabadidejében egy borsodi településen tanítja a gyerekeket, hogy esélyt kapjanak a felzárkózásra.

A Szociális Innováció Alapítvány Indahouse Hungary csoportja a szociális munka, a pedagógia és a társadalmi vállalkozás eszközeivel szeretne hosszú távon, fenntartható módon segíteni egy Észak-magyarországi, 360 fős falut, Perét. Céljuk, hogy a munkanélküli felnőttek bevételhez jussanak, a most felnövő gyerekek pedig olyan tudással, élményekkel gazdagodjanak, amelyek segítik őket egy sikeresebb élet felépítésében – írják magukról oldalukon.

A csoport egyik tevékenysége az önkéntes program, amelynek keretében arra törekednek, hogy az élet minden területéről érkezzenek emberek Perére, akik különböző foglalkozásokat vezetnek a gyerekeknek. Olyanoknak, akik amellett, hogy szegénységben nőnek fel, nem jutnak messzebbre a közeli városnál, nem találkoznak versenyképes tudással, hosszú munkatapasztalattal rendelkező felnőttekkel.

Egyik önkéntesük Luca. A Facebookon most őt mutatták be.

„Ő Luca.Luca középiskolás.

Érden lakik, Budapestre jár gimnáziumba és Borsodban önkéntes. Már két éve.

A szabadidejében szegénységben élő gyerekeket tanít számolni, fejleszti a szókincsüket, társasjátékot játszik velük. Teszi ezt azért, hogy amikor a gyerekek iskolába mennek, ne legyenek lemaradva a társaikhoz képest.

Luca a SZIA InDaHouse koragyerekkori programjának önkéntese. Nemrég a program vezetőjét ő tanította meg arra, hogy mit kell csinálni egy kicsiket fejlesztő foglalkozáson, mert a program vezetője eddig csak nagyokkal foglalkozott.

Luca minden mozdulatából árad a szeretet a gyerekek felé. Minden gyerek felé.

Ő Luca.
Luca középiskolás.
Érden lakik, Budapestre jár gimnáziumba és Borsodban önkéntes. Már két éve.
A szabadidejében szegénységben élő gyerekeket tanít számolni, fejleszti a szókincsüket, társasjátékot játszik velük. Teszi ezt azért, hogy amikor a gyerekek iskolába mennek, ne legyenek lemaradva a társaikhoz képest.
Luca a SZIA InDaHouse koragyerekkori programjának önkéntese.

Legyél Te is tagja annak a csapatnak, amelyikben Luca önkéntes! Keresd a jelentkezési lapot ITT.

Ha nem szeretnél önkéntes lenni, de szívesen támogatnád, hogy legyen egy hely, ahol Luca csapata foglalkozhat a gyerekekkel, akkor légy része az InDaHouse Központ felépülésének!”

Információkat ITT találsz.

A múlt félévben a Miskolci Egyetem pedagógus hallgatói közül 10-en nálunk töltötték a közösségi padagógia gyakorlatukat. Nagyon örülünk, hogy minket választottak a terephelyek közül! Nagyon jófejek, alázatosak, figyelmesek! Köszönjük szépen! Reméljük, hogy önkéntesként visszajárnak majd! (Az egyikük már csatlakozott hozzánk! 😍)

Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu

 

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work