Home Főhírek Belföldi hírek Még az idén eladják székházukat a szocialisták

Még az idén eladják székházukat a szocialisták

forrás: Népszava/Népszabadság

Tárgyalnak a potenciális vevőkkel, és még ebben az évben értékesítik az MSZP Jókai utcai székházát – mondta el a Népszava hétfői számában Katona Tamás, a párt igazgatója.

Közölte: más ingatlanokat nem akarnak eladni, csupán az fordul elő, hogy adott településen másikra cserélik azokat a helyiségeket, amelyek nem szolgálják megfelelően a politikai munkát.

A szocialisták mintegy 150 ingatlannal rendelkeznek az országban, ezek között van saját tulajdonú, valamint bérelt. A számot nem akarja csökkenteni a párt. Akkor sem, ha anyagi gondokkal küzdenek.

hirmagazin_2015-09-21_071045
Az MSZP Jókai utcai székháza. MTI Fotó: Kovács Attila

A Jókai utcai székházra, ahová 2009 januárjában, még Gyurcsány Ferenc elnöksége idején költözött az MSZP, annak idején devizahitelt vettek fel. Katona Tamás szerint átgondolatlan döntést hozott az akkori vezetés, amikor eladta a Köztársaság téri székházat. Nagyon sok pénzért alakították át a Jókai utcai épületet, amelyben korábban az egyik szakszervezet működött. A székház üzemeltetése drága.

Tavaly nyár óta tudható, hogy a törlesztőrészletek kigazdálkodása egyre nagyobb gondot okoz a szocialistáknak, a választási vereségek után ugyanis megcsappant az állami támogatás.

A napilap forrásai szerint az OTP vásárolhatja meg a székházat, a szerződést azonban még nem írták alá, így nem lehet tényként kezelni az üzletet.

 

Exit mobile version
Megszakítás