Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Még a tűzoltóautó is elkerülte a budapesti utcát, olyan kátyús az út..

Még a tűzoltóautó is elkerülte a budapesti utcát, olyan kátyús az út..

index.hu

Annyira balesetveszélyes a budapesti Kőpor köz útja, hogy az ott lakók szerint már rendőr- és tűzoltóautó is visszafordult az utcából.

Mint mondják, évek óta próbálkoznak, hogy megoldódjon a kátyús, beszakadt útszakasz problémája, de egyelőre hiába.
Évek óta el van hanyagolva és senki sem javítja ki az úthibákat az óbudai Kőpor köz–Ürömhegyi lejtő és a Kőpor köz–Saroglya utca kereszteződése között, pedig azok már balesetveszélyessé, sőt életveszélyessé váltak az esőzések következtében.
Olvasói levél szerint már az ott lakók sem tudnak autóval közlekedni az utcában, csak a terepjárókkal lehet kiállni, de rendszerint azok is megsérülnek.

A Kőpor köz egyik lakója szerint már volt olyan is, hogy a rendőrautó visszafordult, mert nem tudott lemenni az útszakaszon, de

A TŰZOLTÓAUTÓ SEM MENT ÁT AZON A RÉSZEN, PEDIG TŰZESETHEZ RIASZTOTTÁK.

A lakók attól tartanak, hogy ha bármilyen rendkívüli esemény történne ott, az út rossz állapota miatt a segítség sem érkezne meg hozzájuk.

Olvasónk beszámolója szerint 2014-ben született egy terv az út aszfaltozásáról, ám ez nem valósult meg. 2017-ben a lakók kikérték az út építésének terveit, de azok az évek alatt elévültek, ráadásul mindig az esővízhálózat kiépítésének hiányára hivatkoztak. A lakók ezt annyira megelégelték, hogy 2019-ben összefogtak és az önkormányzat engedélyével megcsináltatták az utat mart aszfaltozással, azonban a kivitelező nem használt elég emulziót, majd faképnél hagyta a lakókat.

Tíz éve húzódik az ügy

Olvasónkat telefonon is utolértük, és elmondta, hogy az önkormányzat ezek után sem tartotta karban az utcát, arra hivatkozva, hogy a kivitelezőtől nem tudta átvenni az utat annak rossz minősége miatt.

MOSTANRA NÉHOL TÖBB MINT EGY MÉTER MÉLY KRÁTEREK IS KIALAKULTAK AZ ÚTON.

A levélben hangsúlyozzák, hogy az út – járda hiányában – a gyalogosokra is veszélyes. Mint írták, korábban írásos ígéretet is kaptak, hogy az önkormányzat 2023 tavaszára murvával leszórja az utat, ám a lakók szerint egy nagyobb esőzés a környék adottságai miatt azt is elmosná. Végül ez a terv sem valósult meg, az önkormányzat csak annyit válaszolt, hogy nem tudta megoldani, ám másik időpontot nem adott meg. Az ügy tíz éve húzódik.

A legfrissebb hírek itt!

Nem hivatalos információk szerint az önkormányzat azóta megrendelte a murvás út kivitelezését, de erről a lakók semmilyen tájékoztatást nem kaptak, csupán más forrásból értesültek róla. A lakók attól félnek, hogy ez sem valósul meg, hiszen a korábbi években már volt erre példa. Az ott élők már kérték az Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet (OBKF) munkatársait, hogy hárítsák el a balesetveszélyt, de azt mondják, az OBKF nem reagált a levelekre, pedig köteles lenne rá, hogy karbantartsa az utat.

Az önkormányzat sem tud mit tenni

A lakók panaszára válaszolva Turgonyi Dániel, a III. kerület alpolgármestere azt írta, az aszfaltozás alapfeltétele, hogy a vízelvezetés megoldott legyen. A környékre készültek ugyan tervek a probléma kezelésére, de ennek a költsége messze meghaladja az önkormányzat teherbíró képességét, hiszen az a teljes éves költségvetésük többszörösébe kerülne.

Ráadásul ehhez négy víztározóra lenne szükség, amelyből eddig egy épült meg, háromnak még kijelölt helye sincs. A meglévő csatornába pedig a Fővárosi Csatornázási Művek nem engedélyezi a bekötést.

Törésvonal a Kőpor közben
Fotó: Olvasói fotó

Az alpolgármester levele szerint a megfelelő vízelvezetés hiányában ez az agyagos-homokos talaj elég gyorsan beomlik, valamint a villámáras vízbetörések számát és intenzitását növeli a köz túloldalán. Ezért az egyetlen lehetséges lépés a murvás út kialakítása, amely ugyan nem a legmegfelelőbb megoldás, de legalább legális, és az önkormányzat is át tudja venni.

Az olvasói beszámoló szerint ugyanakkor a környéken lévő többi utca mind aszfaltozva van (pedig nincs rendes vízelvezetés), így a lakosok nem értik, hogy miért pont a Kőpor köz maradt ki.

Forrás

Hirmagazzin.eu

ElőzőRendkívüli döntést hozott a kormány, teljesen lezárják a Parlamentet a státusztörvény pénteki elfogadására
KövetkezőNem várt fordulat jöhet Kenderesi Tamás doppingbotrányában
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás