20.3 C
Budapest
2023. szeptember. 30. szombat

Még a légiutas-kísérőket is sokkolta: fapados járaton, testőrök nélkül utazott Orbán Viktor Miniszterelnökünk

Dátum:

Megosztás:

..Ha már az ellenzék legerősebb lapja is azt mondja, hogy Miniszterelnökünk hétköznapi ember..

… Fapados repülőjárattal utazott fővárosunkba Orbán Viktor a milánói Malpensa reptérről.

Milánóból Budapestre utazott Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor a Wizz Air egyik fapados járatával hétfőn este 22 óra után. Minderről a HVG számolt be egyik olvasójuk információi alapján, aki azt is elmondta, hogy Orbán a repülés előtt tablettel a kezében várta a beszállást a többi utas között.

A reptéren tartózkodók teljesen meglepődtek, amikor meglátták a reptéren várakozó, testőrök nélküli kormányfőt, aki – úgy tudni – a két lányával tartózkodott Milánóban.

Az éjfél körül Budapesten landoló gép utasai között futótűzként terjedt a hír, hogy a miniszterelnök is az utasok között van, sőt, az is megdöbbenésre adott okot, hogy Orbán még az elsőbbségi beszállás lehetőségét sem vette igénybe, a többséggel együtt ment a gépbe. Ezután mezei utasként igyekezett beszuszakolni kézi poggyászát az ülés feletti, nem túl tágas csomagtérbe – írta a HVG.

A miniszterelnök jelenléte a légiutas-kísérőket is meglepte, ugyanis láthatóan nem tudtak róla, hogy a kormányfő a gépen lesz. A HVG információi szerint egyenesen sokkolta őket, hogy Orbán Viktor is velük utazik.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a miniszterelnök milyen ügyben járt Olaszországban.

hvg

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Váratlan dolgot tettek az oroszok éjjel, ez az ország sodródhat bele a háborúba

Lehetséges légtérsértést észleltek a román hadsereg radarjai péntekről szombatra virradó éjszaka, amikor Oroszország újabb légitámadást intézett a román...

Kiakadtak a rajongók Beckham tettén, amikor szájon csókolja 12 éves lányát, Harpert…

David Beckham ismét megosztotta a követőit legújabb videójával, amelyen szájon csókolja 12 éves lányát, Harpert. Éppen Victoria Beckham párizsi...

Milliókat keres ez a gyönyörű lány azzal, hogy a kerek fenekével lufikat robbant – fotó

Egy fiatal nő nem gondolta volna, hogy az egyik rajongója fura kérdéséből üzleti vállalkozást fog indítani, azonban mégis...

Egyre durvul a migránsőrület – képek, videó

Drótvágó, létra, bot, csőre töltött éles lőfegyver... – át akarnak jönni az illegális migránsok a kerítésen - írja...