13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldMég a kutatók is meglepődtek azon, amit az oroszországi édesvizekben találtak

Még a kutatók is meglepődtek azon, amit az oroszországi édesvizekben találtak

Több mint 300 új halfajt azonosítottak Oroszország és a szomszédos régiók édesvizeiben egy, a halak és tengeri állatok sokszínűségét vizsgáló átfogó kutatás során.

A Tomszki Állami Egyetem kutatója, Jurij Dildin által vezetett vizsgálatot, amelyet rövidesen a Zootaxa folyóiratban publikálnak, orosz, cseh és német kutatók végezték. Dildin elmondása szerint a halak biodiverzitására vonatkozó mennyiségi adatok többnyire az évszázad közepén végzett kutatásokon alapulnak, kisebb kiegészítésekkel, amelyek így téves információt szolgáltatnak Oroszország halállományáról.

A három ország legnevesebb kutatói, többek között az egyik legismertebb ichthiológus, vagyis halkutató, a német Ronald Fricke alkotta kutatócsoport hatalmas adathalmaz elemzésébe fogott Oroszország halfaunájának megismerése érdekében. Munkájuk több mint 200 év kritikusan elemzett forrásaira – könyvekre, publikációkra, disszertációkra, kutatóintézetek jelentéseire, katalógusokra és adatbázisokra – épült. Emellett az elmúlt 35 év hosszú távú kutatásait elemezték és figyelembe vették 15 kanadai, japán, orosz, amerikai és brit tudományos szervezet ichthiológiai gyűjteményét is. Új adatokat is gyűjtöttek Oroszország nagy víztestjeiből, elsősorban a legnagyobb oroszországi folyóból, az Obból és medencéjéből.

A kutatók kevesebb, mint öt év alatt több idegenhonos halfajt is találtak a délebbi vizekben, köztük több gömbhalfajt.

Nem sokkal korábban több forrás szerint Oroszország édes- és sósvízi halfaunája 351-486 fajból állt. A kutatócsoport tanulmányai szerint azonban ez a szám mostanra csaknem megkétszereződött, és 791 faj tartozik már ide. Oroszország, méretéből és vizeinek nagyságából kiindulva számos halfaj vadon élő populációja számára biztosít természetes élőhelyet, mondta el Jurij Dildin.

Az új információt beépítik a leghitelesebb taxonómiai adatbázisba, a Kaliforniai Tudományos Akadémia Eschmeyer Halkatalógusába, olvasható a Phys.org internetes portálon.

Címlapkép: Getty Images

agrarszektor

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem