-2.6 C
Budapest
2023. február. 6. hétfő

Még a hős zsarukat is sokkolta a bécsi terror pokla: testükkel óvták a pánikoló embereket – videók

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Bécs — Vérfagyasztó beszámolók láttak napvilágot a bécsi születésű, de észak-macedón származású Kujtim Fejzulai (†20) négy halottat és 22 sebesültet követelő, hétfő esti terrortámadása után.

Egy helyi rendőr részletesen elmesélte a sokkoló eseményeket, azt, hogy hogyan próbálták kimenteni az embereket a terror poklából.

– Emberi drámák közvetlen szemtanúja voltam. Ezt az estét sosem felejtem – kezdte döbbenetes történetét az APA hírügynökség riportjában egy 20 éves rendőr, aki az elsők között érkezett a terrortámadás egyik veszélyzónájába, a Schwedenplatzra. – Még lövések visszhangoztak, amikor megkezdtük a sebesültek mentését, de nem tudtuk, merre menjünk velük, mert fogalmunk sem volt, merre mászkál az a seggfej. Négyfős csoportokba rendeződtünk, és bárról bárra jártunk. A sérülteket magunkkal vittük, a többieknek azt mondtuk, maradjanak bent, a helyszínt biztosítottuk.

A merénylő: Kujitin Fejzulal.A merénylő: Kujitin Fejzulal.

Miközben a vendéglátóhelyeket átvizsgálták, a mentőszolgálat felhúzott a téren egy elsősegélysátrat.

– Párokba rendeződtünk, így hurcoltuk oda a sebesülteket, míg a többiek folytatták a környék bárjainak felkeresését. Mindenki sokkos állapotban volt. A járókelők is, nemcsak a sebesültek. Volt ott egy nő, akinek egyik szeme súlyosan sérült, de mintha ez nem tudatosult volna benne, többször is bocsánatot kért.

A lemészárolt áldozatok az utcán hevertek.A lemészárolt áldozatok az utcán hevertek.

A hős zsaru egy másik nő életének megmentésében is részt vett.

– A merénylő még lövöldözött, ez a járókelő hölgy pedig ide-oda mászkált. Sikerült kihoznunk őt a veszélyzónából, de közben többször is megtorpant. Elé álltam, majd megparancsoltam neki, hogy maradjon mögöttem, mire azt mondta: „Akkor magát fogja eltalálni, amikor rám akar lőni” – mesélte a rendőr, aki akkor sem érezte biztonságosnak a helyzetet, miután percekkel később az osztrák rendőrség WEGA-kommandósai agyonlőtték az ámokfutót.

– Nem tudtuk, van-e másik merénylő. Érkeztek olyan jelentések, hogy máshol is tüzet nyitottak. Az egész helyzet valószerűtlennek tűnt. A hőmérséklet kellemes volt, a bárok előtti asztalokon mobiltelefonok és tárcák hevertek, a fogasokon pedig lenge kabátok lógtak. Ahogy egy kollégám fogalmazott, oda rohantunk, ahonnan mindenki elszaladt. Egyikünk se számított rá, hogy Bécsben terrortámadás történhet – tette hozzá.

A rendőrök sokáig nem tudták van-e másik merénylő./ Fotó: MTI AP A rendőrök sokáig nem tudták van-e másik merénylő./ Fotó: MTI AP

14 gyanúsítottat fogtak el

Habár a nyomozás szerint csak Fejzulai tüzelt, lapzártánkig 14 személyt tartóztattak le és 18 lakásban tartottak házkutatást a merénylettel összefüggésben. Az osztrák hadsereg vette át a kulcsfontosságú bécsi objektumok védelmét. Tegnap délelőtt téves riasztás is történt. Ismeretlen személy fegyvernek látszó tárggyal a kezében jelent meg a Bécsi Közgazdaság-tudományi Egyetemen, 50 rendőrautó és 7 rohamkocsi ment a helyszínre.

Kujtim Fejzulai terrortámadásának négy halálos áldozata volt és 22 sebesültje.Kujtim Fejzulai terrortámadásának négy halálos áldozata volt és 22 sebesültje.

Videók

https://twitter.com/i/status/1323355713784209411

https://twitter.com/i/status/1323357762760396800

blikk

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Vegyi fegyver bevetésével vádolták meg az ukrán hadsereget, nagyon sokan rosszul lettek, eddig halálos áldozatokról nincs hír..

Vegyi fegyver bevetésével vádolta meg az ukrán fegyveres erőket az Ukrajnától elcsatolt donyecki régió megbízott vezetője, az orosz...

Hamburgert csinált áldozataiból, majd eladta idegeneknek (18+)

Az elmúlt évtizedek egyik legborzalmasabb bűnügyének története a következő: Joseph Roy Metheny 1955. március 2-án született az amerikai Baltimore-ban....

Kína: Meteorológiai kutatásokat végzett az amerikai légtérbe tévedt léggömb

Meteorológiai kutatásokat végzett az amerikai légtérbe tévedt kínai léggömb, amely azért tévedt ilyen messze a tervezett útvonalától, mert...

Lelőtték az amerikai légtérben felfedezett kínai hírszerző léggömböt

Az amerikai haderő szombaton megsemmisítette az Egyesült Államok légterében a hét közepén felfedezett kínai léggömböt, amely az amerikai...