Nem arról van szó persze, hogy egy éjszakán az X-i börtön mind a hatszázharmincnégy rabja összebeszél és pontban éjfélkor öt percen át nagy intenzitással arra gondol, hogy pattanjanak ki az összes zárak, infarktus vigye el az őröket és nyíljanak meg a kapuk, ők pedig szétfuthassanak a világ minden tájára – dehogy.
Itt kétféle kutatást végeztek eddig, mindkettőre Nagy-Britanniában került sor. Az egyik arról szólt, hogy a rabok egy része meditáljon, és ezáltal szabaduljon meg bűnözői hajlamaitól. A másik arról, hogy növeljék bennük a felelősségérzetet, és javítsák fizikai és szellemi képességeiket. Mert bizony ott túl a rácson minderre nagy szükség lehet. A mi számunkra talán érdekes lehet, hogy a brit büntetésvégrehajtási szervek dolgozóit – magyarul: az őröket és a börtön egyéb személyzetét – is oktatták meditációs technikákra azért, hogy ők is fejlődjenek és jobban megismerjék az elítéltek lelkivilágát. Ez a sajátos továbbképzés meditációkon alapult.
Persze, ne feledjük, hogy a brit börtönrendszer alapjaiban különbözik a miénktől, egyáltalán a kelet-európaitól (és a svéd még a brittől is nagyon különbözik). Tehát ott könnyebb volt ilyesfajta programokat bevezetni és végigvinni – erős a gyanú, hogy nálunk már a szándék is elbukna, legalábbis ma még.
Angliában és Walesben összesen 136 börtön van, ezeknek csaknem a feléből, 60 efféle intézményből az őrök egy része is részt vett TM-es továbbképzéseken és más tanfolyamokon. Az eredmények e téren persze nem szembetűnőek, és különben is nehezen mérhetőek. Viszont van itt egy hasonló eseménysorozat, amely a meditáció eredményességét látszik bizonyítani.
Egy amerikai városban, az 1990-es években valaki felvetette: mi lenne, ha a bűnözést meditációval szorítanák vissza. No, nem arról volt szó, hogy a helybeli kisebb maffiákat és azt a pár száz bűnözőt vegyék rá „magasabb tudatállapotba lépésre”, dehogy. A város becsületes polgárai fogtak össze, és néhány héten keresztül, hetente egyszer valamelyik este körülbelül egy-egy órán keresztül arra koncentráltak és azért fejtettek ki nagy akaraterőt, hogy városukban csökkenjen a bűnözés.
És csökkent!
Mérhetően kevesebb autót loptak el a következő hónapokban, mint annak előtte, az erőszakos rablótámadások száma is csökkent. Talán az összes bűnözésfajta területén visszaesés következett be, vagyis javultak a statisztikák és természetesen még inkább javult az állampolgárok helyzete, közérzete. Összefoglalva azt kell mondanunk, hogy a minimum, amit mindenkinek el kéne ismernie a jelenséggel kapcsolatban: valami van a dologban. Azt hiszem, egyáltalán nem követelünk túl sokat, ha szeretnénk kicsikarni legalább ennyi be– és elismerést a tudomány embereitől. Még azoktól is, sőt elsősorban azoktól, akik eddig ezzel a témával sohasem foglalkoztak. Nagyon fontos ugyanis egyfajta kedvező légkör kialakítása a tudományos életben. Ez a légkör, ez a hozzáállás, ez a szellemiség ma hiányzik. Ma inkább azt tapasztaljuk, hogy egyfajta beszűkült látásmód uralja a hivatalosnak is nevezett tudomány bástyáit. A belső berkekben egymás között kommunikáló kutatók az intézmények és más fellegvárak falai között hajlamosak azt hinni, hogy a világ tényleg olyan „egyszerű” – vagy mondjuk inkább így: egysíkú? – ahogyan ők azt ismerik és tanítják. Pedig egyre több jele van annak, hogy léteznek itt olyan hatások, erők, energiák és képességek, amelyek egykettőre fejre állíthatják ezt a hitüket.
Gondoljanak csak a kvantumfizikára. Az is olyan korlátokat rombolt le, amelyeket korábban megdönthetetlennek hittek. A kvantumfizika olyan tulajdonságú részecskéket és olyan folyamatokat fedezett fel, amelyek gyakorlatilag ellentmondanak a józan észnek és a logikának is – nem is szólva arról, mennyire ellentmondanak a tudomány által korábban megállapított elveknek, és hányszor átlépik annak határait! Hát persze, mert ezek már egy másik fizikához tartoznak!
Forrás: delina;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu
