7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSzabadidőBulvárMáté Gábor máig szégyelli, hogy megcsalta Jakupcsek Gabriellát...

Máté Gábor máig szégyelli, hogy megcsalta Jakupcsek Gabriellát…

Élete legkellemetlenebb időszakát, félrelépését sosem felejti el Máté Gábor. Úgy érzi ez örökre szégyenfolt marad az életében.

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész felidézte, hogy tíz év házasság után hagyta el első feleségét, a tévés Jakupcsek Gabriellát, ráadásul nem is akárki, egy kolléganője, Albert Györgyi miatt.

– Nem akarom a szakmára fogni, mert nem csak a színészek válnak el…

Nagyon sok emberi gyarlóság övezte az életemet és így alakult. Ez egy szégyenfoltja az életemnek, erre nem vagyok büszke – jelentette ki Máté Gábor a Sorok között Lutter Imrével című az RTL Klubon hétfőn este a XXI. század után adásba kerülő műsor felvételén, majd ugyan ki nem mondta, hogy mi is történt, de egyértelműen utalt arra, hogy bizony az első házassága azért ment tönkre, mert ő félrelépett.

– Mindenféle hatások érik az embert, néha egy rövidebb szoknya is elég. Tavasszal az ember máshogy van ugye, mint télen – magyarázkodott a múlttal kapcsolatban a színházigazgató, akinek Albert Györgyivel való kapcsolata végül nem futó kaland volt, a 14 éve elhunyt tévés végül öt évig a felesége is volt.

Jakupcsek Gabriella sokáig nem volt hajlandó még csak említés szinten sem beszélni a történtekről, hiszen a Mátéval közös, időközben felnőtt fiaira is gondolnia kellett. Most sem akart nyilatkozni, azonban pár éve elárulta, saját magát is hibásnak érzi.

Utolsó interjúját Jakupcsek Gabriellának adta Damu /Fotó: Fuszek GáborA művész első felesége Jakupcsek Gabriella volt, ám egy évtized után megromlott a kapcsolatuk /Fotó: Fuszek Gábor

– A válásom egy nagy kudarc volt, de a mi kudarcunk Gáborral. Fiatal voltam, és nagyon akartam élni. Nem éreztem, hogy bele kell törődni abba, ha az embert hanyagolják egy kicsit. Én sokat voltam külföldön, ő sokat a színházban, és ez egy kapcsolatnak nem tesz jót – mesélte a Story4 TV ArcKép című műsorában Jakupcsek.

Máté Gábor szakmáról és magán­életéről is őszintén beszél Lutter Imre műso­rábanMáté Gábor szakmáról és magán­életéről is őszintén beszél Lutter Imre műso­rában

– Olyan rossz helyzetbe került a házasságunk, hogy mind a ketten menekültünk ebből a helyzetből – tette akkor hozzá Jakupcsek, aki azt is bevallotta, talán a megcsalást még meg tudta volna bocsátani, de szerinte volt férje „önsorsrontó ember” volt.

Albert Györgyi 2008-ban életét vesztette, ám a két évvel korábban megjelent Miért pont ők? – A férfiak fogságában című könyvében visszaemlékezett arra az időszakra.

Albert Györgyi Miért pont ők? - A férfiak fogságában című könyvében részletesen számolt be a vele történtekről / Fotó: RAS ArchívumAlbert Györgyi szerint kolléganőjét nagyon sértette, hogy Máté Gábor vele csalta meg és miatta szakítottak /Ringier Archívum

„Május elsején Gábor felesége egy országos, egész napos autós csillagtúrán vett részt egy másik színésszel. Gábor kihasználta az alkalmat, és átjött hozzám. Igen ám, de amikor délután hazament, otthon találta a nejét. A túrát ugyanis lefújták” – áll a könyvben.

„Akkor már régóta recsegett-ropogott a házasságuk. Az igazi baj az én személyemmel volt. A kolléganőmet sértette, hogy Gábor pont velem csalta meg… Később már belenyugodott a megváltoztathatatlanba, de kérte, hogy Gábor továbbra is a lakásuk előtt parkolja le esténként a kocsiját, hogy a szomszédok lássák, minden rendben van”

 tette hozzá.

Máté Gábor szakmáról és magánéletéről, vágyakról és félelmekről egyaránt őszintén beszél az RTL Klubon a Sorok között Lutter Imrével című műsorban.

Rövid ízelítő a műsorból

blikk

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work