7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóMásfél tonna romlott hús volt a teherautóban

Másfél tonna romlott hús volt a teherautóban

Engedély és bejelentés nélkül szállított másfél tonnányi, különféle, már elszíneződött és erős szagú hústerméket egy férfi, aki nem tudta igazolni az áru eredetét.

Zoom.hu

A NAV pénzügyőrei lefoglalták a hústermékeket, és elrendelték azok azonnali megsemmisítését. A sofőr akár egymillió forintos bírsággal is sújtható.

A NAV Békés megyei pénzügyőrei a 46-os számú főút mellett ellenőrizték azt a másfél tonnás, különféle hústermékkel megrakott teherautót, melynek tulajdonosa az áru eredetét nem tudta igazolni.

A pénzügyőrök közúti ellenőrzésen állították meg azt a teherautót, amely különféle hústerméket szállított. A járműben volt ugyan hűtőberendezés, de az nem működött, az ellenőrzéskor a szállított hús már elszíneződött és erős szaga is volt. A sofőr elmondása szerint a raktérben csak állateledel volt, amit egy nagykereskedőtől vásárolt a barátjának, de az áru eredetét nem tudta igazolni, a barátot pedig nem akarta megnevezni.

A vezetőfülkéből több papír került elő címekkel, nevekkel, áru és mennyiség feltüntetésével. Sőt, névjegykártyákat is találtak a pénzügyőrök, amiken a sofőr neve szerepelt, mint kutya-macskaeledel kis- és nagykereskedő. A sofőr végül kiegészítette történetét azzal, hogy régebben valójában vállalkozóként folytatott ilyen tevékenységet, de már visszaadta a vállalkozói igazolványát.

Az ellenőrzésen bebizonyosodott, hogy a férfi engedély és bejelentés nélkül végez gazdasági tevékenységet. A NAV munkatársai az igazolatlan eredetű szállítmányról értesítették a kormányhivatal munkatársait, akik a húskészítmények azonnali megsemmisítéséről döntöttek. Mivel a sofőr adószám és bejelentés hiányában végzett adóköteles tevékenységet, akár egymillió forint mulasztási bírsággal is sújtható.

Forrás: NAV

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem