Neked mi a véleményed erről? ..

Orbán Viktor szombat délután Hódmezővásárhelyre látogatott, és ez alkalomból Márki-Zay Péter át szerette volna nyújtani neki a város háborúellenes nyilatkozatát. A miniszterelnök azonban nem fogadta el, sőt a polgármester kézfogását is elutasította. Végül Lázár János mentette meg a helyzetet.

Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere közölte szombat délután, hogy a helyi Fidesztől kiszivárgott információk szerint a városba látogat Orbán Viktor, akinek át fogja nyújtani a település minősített többséggel elfogadott háborúellenes határozatát, amelyben „a magyar kormány háborús uszítása, háborús készülődése és magyar katonák halálos veszélybe küldése ellen” tiltakoznak. 

Időközben a polgármester élő videót tett közzé a Facebookon, amelyen látható, hogy Orbán Viktor miniszterelnök meg is érkezett a városba, ám Márki-Zay Péter kézfogását elutasította.

(.. Amikor valaki csúsztat, vagy tényeknek látszó történéseket úgy ad elő, mintha annak valami köze is lenne a valósághoz, bár ha vannak is tényleges valós észrevételek, azonban ezek egy kalapba kerülnek, a magam részéről én sem fognék kezet azzal, aki engem támad.. a szerk.)

A miniszterelnök csak elhaladt mellette, és a határozatot sem vette át. Annyit mondott: „örülök, hogy látom”, bár láthatóan a polgármester tekintetét is kerülte. Végül Lázár János építési és beruházási miniszter mentette meg a helyzetet: átvette az iratot a kormány nevében, és még kezet is fogott a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökével. Közölte, hogy átadja a miniszterelnöknek a határozatot, és arra kérte Márki-Zayt, hogy segítsen nekik abban, hogy normálisan tudják megtartani a választási gyűlést. 

Facebook-post/videó

Márki-Zay Péter beszámolója szerint Hódmezővásárhely megyei jogú város minősített többséggel elfogadott háborúellenes határozata így szól:

  1. „A közgyűlés magyarázatot vár arra, hogy a magyar kormány miért engedélyezte halált okozó fegyverek Magyarországon történő átszállítását, miért szavazta meg valamennyi európai uniós szankciót, katonai segítség nyújtását, miért vett részt a fegyverszállításban, miért küldte ki a magyar hadsereg vezérkari főnökét az orosz–ukrán frontra, miért fogadta el Ukrajna 40 millió eurós uniós támogatását, miközben mindezeket hazaárulásnak minősítette, és az ellenkezőjét szorgalmazta.
  2. A közgyűlés a 2024-es évben 16,5 millió forint támogatásban részesített 27 fő, a magyar kormány által háborús konfliktusba küldött és ott megsérült, Vásárhelyen szolgáló katonát.
  3. Elítéljük a magyar katonák halálos veszélybe küldését az afrikai Csádba, követeljük, hogy Orbán Gáspár és a magyar kormány ne veszélyeztesse a magyar fiatalok életét egy semmilyen nemzeti érdekkel nem magyarázható külföldi katonai szerepvállalással.
  4. Elutasítjuk a Fidesznek (Schmidt Mária) a kötelező sorkatonai szolgálatra vonatkozó javaslatát, különösen felháborítónak találjuk a magyar nők sorkatonai szolgálatának felvetését is.
  5. Elutasítjuk Lázár János miniszter úr fegyvergyárak létesítésére, számának növelésére vonatkozó kijelentését.
  6. Nem értünk egyet azzal, hogy a magyar nemzeti össztermék egyre nagyobb hányadát fegyvervásárlásra fordítja a kormány, tankok, repülőgépek mellett kamikazedrónok beszerzésével.
  7. Aggasztónak tartjuk a kormány háborús készülődését, amely katonai szakközépiskolák építésében, iskolai honvédelmi képzés fejlesztésében, felvételi pluszpontszámok önkéntes katonai szolgálathoz kötésében nyilvánul meg.
  8. Indokolatlan háborús uszításnak tartjuk a háborús veszélyhelyzet fenntartását, erre hivatkozva rendeleti kormányzás működtetését, különösen károsnak érezzük a magyar emberek közveszéllyel történő fenyegetését, a politikai ellenfelek háborúpártisággal rágalmazását.
  9. Elítéljük azt, hogy a magyar kormány utolsó pillanatig akadályozta a magyar nemzet biztonságát és békéjét egyedül szavatoló NATO erősítését Svédország csatlakozásával.
  10. Hódmezővásárhely valamennyi polgára nevében kifejezzük elkötelezettségünket a béke fenntartása mellett.”

Fecebook-post

Hirmagazin.eu

ElőzőHideg zuhany: lehet, hogy semmi nem lesz az ország legdrágább autópályájából
KövetkezőKiakadtak az autósok Karácsony rakpartlezárási terve miatt..
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza