Home Főhírek Belföldi hírek Márki-Zay interjúban ígérte meg: engedélyezné a melegházasságot

Márki-Zay interjúban ígérte meg: engedélyezné a melegházasságot

Válaszolt a BBC kérdéseire az ellenzék jelöltje/Fotó: Pozsonyi Zita

Márki-Zay Péter, az ellenzék kormányfő-jelöltje a CNN után az angol közszolgálati adónak, a BBC-nek is interjút adott: kifejtette, támogatná az azonos neműk polgári házasságát, bevezetné az eurót, valamint szorosabb európai uniós összefogást szeretne, beleértve egy „európai FBI” létrehozását is.

Kifejtette azt is, magát mindig is keresztény-konzervatívként határozta meg, hét gyermek édesapja, és azok, akik melléálltak, pontosan tisztában vannak az értékeivel. Ezzel az értékrenddel azokat is meg tudja szólítani, akik korábban a Fideszre szavaztak, mára azonban kiábrándultak belőle.

Mindenképpen támogatja az azonos neműek házasságát, de ez nincs ellentétben keresztény hitével, ugyanis a polgári házasság egy polgári jogi aktus. Úgy vélte, a bevándorlás kérdésében szerinte Orbán Viktor tettei és kijelentései ellentmondók, ugyanis ő az, aki rengeteg vendégmunkásnak ad letelepedési engedélyt, mert ez az ő és az általa támogatott német autógyárak érdeke- vélekedett a BBC műsorában, amelyet az index.hu foglalt össze..

Gazdasági kérdésekre válaszolva kifejtette, hogy jövedelemadót továbbra is alacsonyan szeretné tartani, ám igazságosabb adórendszert szeretne megvalósítani, valamint olyan erős költségvetési szigort, hogy belátható időn belül bevezethető legyen az országban az európai fizetőeszköz. Ehhez fontos az is, hogy megszűnjön a korrupció. Nem elegendő a kormányt leváltani, az egész rendszert le kell váltani- fejtette ki. Csatlakozik majd az ország az Európai Ügyészséghez, emellett valamennyi bűnözőt vád alá kell helyezni – közölte.

Forrás: Blikk / Hirmagazin.eu

Fotó: Pozsonyi Zita

Exit mobile version
Megszakítás