Az 1848-as forradalom közvetlen előkészítésében, valamint a 15-i eseményekben részt vett, harminc évnél fiatalabb személyek. Márciusi ifjaknak az irodalomtörténet a radikális forradalmi szellem irodalmi képviselőit nevezi, Petőfi baráti körét, a magyar vidék céljaikkal rokonszenvező irodalmárait, a márciusi forradalom ifjú szónokait, a Márciusi Klub, majd az Egyenlőségi Társulat fiatal tagjait, a Marczius Tizenötödike és más radikális lapok politizáló írógárdáját.
A márciusi ifjak nevei és életkoruk a forradalom idején
– Ágai Adolf (12 éves);
– Bozzai Pál (19 éves);
– Bulyovszky Gyula (21 éves);
– Degré Alajos (28 éves);
– Emődy Dániel (29 éves);
– Farkas Lujza (Szathmáryné) (30 éves);
– Gaal Ernő (?);
– Hamary Dániel (22 éves);
– Hatala Péter (16 éves);
– Hermann Rosenfeld (?);
* Irányi Dániel (26 éves);
– Irinyi József (26 éves);
– Jókai Mór (23 éves);
– Kléh István (23 éves);
– Koplánszki Károly (18 éves);
– Korányi Frigyes (19 éves);
– Lehotzky Pál (27 éves);
– Nyáry Albert (20 éves);
– Oroszhegyi (Szabó) Józsa (26 éves);
– Pálffy Albert (28 éves);
– Petőfi Sándor (25 éves);
– Sebő Antal (18 éves);
– Sükei Károly (24 éves);
– Szathmáry Pál (?);
– Szegfi Mór (23 éves);
– Szikra Ferenc (?);
– Telepy Károly (19 éves)
– Vajda János (21 éves);
– Vasvári Pál (22 éves);
– Vidats János (22 éves);
Irányi Dániel
Irányi Dániel (született Halbschuh Dániel, Toporc, 1822. február 24. – Nyíregyháza, 1892. november 2.[1]) politikus, publicista.
Életpályája a szabadságharcig
Eperjesen, Késmárkon és Rozsnyón végzett előtanulmányok után az eperjesi evangélikus líceumban jogot és bölcseletet tanult. Névváltoztatási kérelmét 1842. augusztus 17-én, Lőcsén hagyták jóvá, ekkor lett a vezetékneve hivatalosan is Halbschuh-ból Irányi. A jogi gyakorlat első évét az eperjesi kerületi tábla jurátusaként töltötte, majd Pestre költözött, ahol 1844-ben köz- és váltóügyvédi vizsgát tett. Hamarosan kinevezték váltójegyzőnek, egyike lett a főváros legkeresettebb ügyvédeinek. Megismerkedett Kossuth Lajossal és a reformellenzék számos vezetőjével. Választmányi tagja volt a Teleki László vezette Pesti Körnek, majd az 1847 januárjában megalakult Ellenzéki Körnek. Kapcsolatba került azzal az ifjúsági társasággal is, amely 1848. március 15-én döntő szerepet játszott a forradalmi eseményekben.
Tevékenysége az 1848–49-es forradalomban és szabadságharcban
A márciusi ifjak társaságában tevékeny szerepet játszott a március 15-ei eseményekben, tagja lett a Közcsendi Választmánynak. A Batthyány-kormány megalakulása után az igazságügyminisztérium törvényelőkészítő osztályán – Szalay László vezetése alatt – titkárként tevékenykedett. Előadóként részt vett a földhitelintézet alapszabályainak kidolgozására létrehozott bizottság munkájában. 1848 júliusától az első népképviseleti országgyűlésben Pest-Lipótváros országgyűlési képviselője lett,[1] és megválasztották az országgyűlés jegyzőjének is. Szalay László 1848. augusztusi diplomáciai kiküldetése után őt bízták meg a Büntető Törvénykönyv felülvizsgálatával, de ezt a munkát betegsége és a háborús események miatt nem tudta elvégezni.
Josip Jelačić szeptemberi támadásakor belépett az országgyűlés önkénteseiből alakított egységbe, részt vett a pákozdi csatában, majd a csata után visszatért a fővárosba. Rövidesen Sáros vármegye kormánybiztosává nevezték ki. Jelen volt a december 11-ei budaméri ütközetben, ahol a Pulszky Sándor vezette magyar nemzetőrök és honvédek vereséget szenvedtek Franz von Schlik tábornok erőitől és Miskolcra vonultak vissza. Irányi ekkor lemondott kormánybiztosi megbizatásáról és visszatért Pestre, de Kossuth rábeszélésére visszatért a felső-tiszai sereghez, melynek parancsnokságát Mészáros Lázár hadügyminiszter vette át. A január 4-ei vesztes kassai ütközet után végleg lemondott a kormánybiztosságról és az időközben ide költözött kormányt és országgyűlést követve Debrecenbe ment.
Tevékenyen részt vett az országgyűlés munkájában, lelkesen támogatta Kossuth Lajos politikáját és határozottan fellépett a Békepárt törekvései ellen. Az 1849. április 14-ei Függetlenségi Nyilatkozat meghozatalakor ő vezette az országgyűlés jegyzőkönyvét. Pest felszabadítása után a főváros teljhatalmű kormánybiztosává nevezték ki. Ezt a tisztséget június 5-éig a kormány Buda bevétele utáni visszaérkezéséig töltötte be. 1849 nyarán a Felvidék egyik kormánybiztosaként az orosz betörés elleni felkelést szervezte. A hadi helyzet rosszabbra fordulása után követte az országgyűlést Szegedre, majd Aradra is. Világoson, a fegyverletételt megelőző napon, augusztus 12-én heves szóváltásba keveredett Görgei Artúrral. Ezt követően Szatmár, majd Bereg vármegyébe menekült, ahol el tudta kerülni a letartóztatást, és 1850 januárjában barátjával, Molitor Gusztávval együtt sikerült Stájerországon át Svájcba, majd Párizsba menekülnie. Távollétében halálra ítélték. Bátyja, Irányi István, aki a szabadságharcban az I. hadtest hadbírójaként szolgált, hogy öccse menekülését segítse, a császáriak kezébe kerülve Dánielnek vallotta magát. Az ítéletet csaknem végre is hajtották rajta, életét gróf Szirmay István közbelépése mentette meg.
Emigrációban
Párizsban újságírásból tartotta fenn magát, emellett rövid ideig egy vidéki nevelőintézetben angol, latin és német nyelvet is tanított. Kapcsolatot tartott a magyar emigrációval, 1859-ben az emigráns magyar kormány szerepét betöltő Magyar Nemzeti Igazgatóság jegyzője lett. E minőségében 1859 nyarán részt vett Kossuth Lajos III. Napóleonnal és Cavour gróffal folytatott tárgyalásain. A sikertelen tárgyalások, az emigráció reményeit szétfoszlató villafrancai békekötés után visszatért Párizsba. 1861-ben Kossuth kérésére Torinoba ment, ahol – a kiegyezést ekkor már egyre inkább pártoló Pulszky Ferenc utódaként – a Magyar Nemzeti Igazgatóságot képviselte az olasz kormány mellett. 1866-ban Kossuth Lajos megbízásából Berlinben járt, hogy a poroszországi magyar légió felállításával kapcsolatos kérdéseket megtárgyalja. A porosz-osztrák béke létrejötte után visszatért Párizsba. Huzamosabb időt töltött Belgiumban, Nagy-Britanniában és Svájcban is. A közben létrejött kiegyezés hatására sem tért haza, mert az amnesztia feltételéül szabott hűségesküt nem volt hajlandó letenni. Ennek ellenére – Kossuth ajánlására – 1868-ban megválasztották Pécs országgyűlési képviselőjének. A választás eredményét az országgyűlés megsemmisítette, de a megismételt választáson, 1868. március 14-én ismét ő nyerte el a mandátumot. Ekkor hazatért, de a hűségesküt ekkor sem tette le.
Politikai pályája a kiegyezés után
Hazatérésétől haláláig tagja volt az országgyűlésnek, kezdetben Pécs, majd 1872-től Békés város képviselőjeként. 1869-ben a Negyvennyolcas Függetlenségi Párt elnökévé választották. Ő volt a 48-asok kiegyezésellenes, teljes függetlenség-párti békés parlamenti reformtaktikájának kialakítója, amelyet Kossuth többször is támadott. 1884-ben a Függetlenségi Párt és a Negyvennyolcas Függetlenségi Párt egyesülésével létrejött Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt elnöke lett. A képviselőház egyik leglelkiismeretesebb tagja s a legnagyobb figyelemmel hallgatott szónoka volt. Szigorú morálját és tiszta jellemét politikai ellenfelei is elismerték. 1886-ban alapító elnöke lett az Erkölcsnemesítő Egyesületnek. Kitartó küzdelmet folytatott a teljes vallásszabadság megvalósításáért és a polgári házasság bevezetéséért.
Írói és újságírói munkássága
1850. március elejétől számos cikke jelent meg a magyarországi viszonyokról a francia Siècle és Presse, illetve az itáliai Opioné lapokban. A brüsszeli Independence Belgen és a milánói Allianza tudósítójaként is működött. Emlékiratai és jegyzetei alapján párizsi barátjával Charles Louis Chassinnal megírta az 1848–49-es szabadságharc politikai történetét. Legjelentősebb, még életében magyar nyelven megjelent történeti munkája a Női jellemvonások a szabadságharc idejéből. 1869-ben majd 1873 januárjától 1874 januárjáig a Magyar Újság című politikai napilap szerkesztője volt.
Főbb művei
Histoire politique de la Revolution de Hongrie 1847–1849 I–II. (, Páris, 1859–1860)
Magyarország függetlensége (Hölgyfutár, 1863)
A népesség szaporodásáról Magyarországon (Magyar Újság, 1867)
Női jellemvonások a szabadságharc korából (Magyar Újság, 1868)
Megjegyzések báró Kemény Zsigmond emlékirataira (Budapest, 1883)
Megjegyzések Madarász József emlékirataira (Budapest, 1884)
Adalékok a márciusi napok történetéhez (Ország-Világ, 1884)
A márciusi napok Debrecenben 1849-ben (Ország-Világ, 1885)
Budapesti kormánybiztosságom 1849-ben (Egyetértés, 1885)
Emlékezete
Temetése 1892. november 5-én történt a képviselőház költségén, Budapesten, a Kerepesi úti temetőben. Koporsója felett a függetlenségi párt nevében Eötvös Károly mondott bucsúbeszédet. A Függetlenségi és 48-as Párt 1899-ben határozta el, hogy síremléket állíttat Irányi Dániel sírján. Az 1901-ben elkészült síremlék Kallós Ede, Bálint Zoltán és Jámbor Lajos alkotása. 1904-ben Kallós Ede bronzból és márványból elkészítette a síremléken található bronzszobrok másolatát. Ez a szobor Budapesten a Károlyi kertben áll. Budapesten, Székesfehérvárott, Esztergomban és Tiszalökön utca viseli a nevét.
Forrás: Wikipedia
