Az 1848-as forradalom közvetlen előkészítésében, valamint a 15-i eseményekben részt vett, harminc évnél fiatalabb személyek. Márciusi ifjaknak az irodalomtörténet a radikális forradalmi szellem irodalmi képviselőit nevezi, Petőfi baráti körét, a magyar vidék céljaikkal rokonszenvező irodalmárait, a márciusi forradalom ifjú szónokait, a Márciusi Klub, majd az Egyenlőségi Társulat fiatal tagjait, a Marczius Tizenötödike és más radikális lapok politizáló írógárdáját.
A márciusi ifjak nevei és életkoruk a forradalom idején
– Ágai Adolf (12 éves);
– Bozzai Pál (19 éves);
* Bulyovszky Gyula (21 éves);
– Degré Alajos (28 éves);
– Emődy Dániel (29 éves);
– Farkas Lujza (Szathmáryné) (30 éves);
– Gaal Ernő (?);
– Hamary Dániel (22 éves);
– Hatala Péter (16 éves);
– Hermann Rosenfeld (?);
– Irányi Dániel (26 éves);
– Irinyi József (26 éves);
– Jókai Mór (23 éves);
– Kléh István (23 éves);
– Koplánszki Károly (18 éves);
– Korányi Frigyes (19 éves);
– Lehotzky Pál (27 éves);
– Nyáry Albert (20 éves);
– Oroszhegyi (Szabó) Józsa (26 éves);
– Pálffy Albert (28 éves);
– Petőfi Sándor (25 éves);
– Sebő Antal (18 éves);
– Sükei Károly (24 éves);
– Szathmáry Pál (?);
– Szegfi Mór (23 éves);
– Szikra Ferenc (?);
– Telepy Károly (19 éves)
– Vajda János (21 éves);
– Vasvári Pál (22 éves);
– Vidats János (22 éves);
Bulyovszky Gyula
Bulyovszky Gyula (Rákoskeresztúr, 1827. április 10. – Budapest, 1883. április 17.) magyar ügyvéd, hírlapíró, a márciusi ifjak egyike.
Élete
Apja, Bulyovszky Lajos gazdatiszt volt; iskoláit Pesten és Debrecenben végezte; a jogot a pesti egyetemen hallgatta és 1847-ben ügyvédnek esküdött fel. 1848-ban a márciusi napok egyik főszereplője volt, azután hivatalnok lett a magyar belügyminisztériumnál; a szabadságharc után kizárólag az irodalomnak élt. Külföldön sokat utazott, különösen Németországban; 1852-ben Londonban volt.
1848 novemberében feleségül vett Szilágyi Lilla színésznőt, aki Bulyovszky Lilla, külföldön Lilla von Bunyovszky néven lett híres.
Kevesen tudták róla, hogy 1854 tavaszán titokban ő fordította magyarra a Gott erhalte kezdetű császári néphimnuszt. Szövegét Nádaskay Lajos javította át, és a kettős munka Érhalmi Gerő fordítói álnévvel került a magyar iskolákba, mint Kölcsey Himnuszának összbirodalmi ellendarabja.[1]
Munkái
A székely leány, ered. regényes víg opera 3. felv. Egy franczia szöveg használatával. Zenéje Huber Károlytól. Pest, 1858.
Fuzio, vígj. 3 felv. Bpest, 1879. (Nemz. Szinház Könyvtára 124. Először a Nemzeti Színházban játszották 1878. november 29-én. Ism. P. Napló 283. Hon 284. N. Hirlap 323. Főv. Lapok 271. sz. és Beöthy Zsolt, Szinműírók 45. l.)
Alapítója és szerkesztője volt a Nefelejts című szépirodalmi divatlapnak 1859. április 3-ától 1864. december 25-éig; ekkor Friebeisz Ferenc vette át a lapot. Társtulajdonos maradt 1875. február 28-áig, amikor a lap címét Divat-Nefelejtsre változtatta; ennek is társtulajdonosa volt 1875. március 7-étől augusztus 28-áig.
Szerkesztette a Hölgyfutárt 1862. április 1-jétől november 1-jéig; a Sürgöny című politikai napilapot 1864. december 11-étől 1866. december 30-áig; az első magyar humorisztikai naptárt Vas Gerebennel együtt 1851-re, „mindazok használatára, a kik az 1850. év után Magyarhonban még magyarokúl megmaradtak”, melyet a rendőrség lefoglalt; a Gombostű-Naptárt Rózsaági Antallal 1863–66-ra.
Az írói hajlam már kora ifjúságában fölébredt benne. A protestáns iskolákban szokásos magyar iskolának Érdemkönyvében Hadur és Kelet című műveivel tüntette ki magát. Bölcselethallgató korában több novellát és költeményt közölt a Regélő P. Divatlapban (1843. 12. sz. első epigrammja), a Honderűben (1843) és a Pesti Divatlapban (1844–1846). 1844-ben a Bartay színigazgató által kitűzött jutalomdíjra Pest éjjel című színművével pályázott, de siker nélkül; a díjat Szigligeti Szökött katonája nyerte el. Öregeknek bajt okoz a szerelem című színművét a színigazgatóság felszólítására két nap alatt készítette el, és az harmadnapra színpadra került. Nádaskayval lefordította Gutzkov szomorújátékát, az Uriel Acosta-t (bemutatták a Nemzeti Színházban 1850. június 20-án). Színbírálatokat írt és műkedvelő társaságot szervezett jótékony célokra. 1847-ben az Életképek rendes munkatársa lett és verseket írt a győri Hazánkba; 1848-ban a Nemzeti Ujság színikritikusa és Kossuth Hírlapjának is munkatársa volt.
Legnevezetesebb működése azonban a tárcaírás volt. Magyarországon ő volt ennek egyik megteremtője és fáradhatatlan művelője. A francia csevegések utánzásával, könnyedén, eleven észjárással írt.1849 végén a Magyar Hírlap című hivatalos lapnál kezdte meg tárcaírói pályáját, melyet csaknem haláláig folytatott különböző lapoknál. Közben képzőművészeti és színikritikákat, elbeszéléseket is a következő lapokba: Pesti Röpivek (1850.), Hölgyfutár (1850–63.), Magyar Hirlap (1849–56.), Budapesti Hirlap (1853–60.), Divatcsarnok (1854.), P. Napló (1855. II. 29. 37. 52. sz., 1857. 220–61. sz.), Délibáb (1855–57.) (protestáns létére Danielik barátsága révén a Religióba is dolgozott), Családi Lapok (1855.), Szépirodalmi Közlöny (1857.), M. Néplap (1857.), Aradi Lapok (1858–59.), Koszorú (1863.), Ország Tükre (1863.), Fővárosi Lapok (1870. 1876. 1878. 1883. utolsó beszélye Náthán és Mária), Csöndes Órák (1878.), Ország-Világ (1880–81.), Tavasz. című zsebkönyvbe (1861), valamint az általa szerkesztett és kiadott lapokba és naptárakba.
Álneve és jegyei
Inokai Csalán, B. Gy. és B. Gyula.
Forrás: Wikipedia
