Nagypéntek
Nagypéntek böjt utolsó hetének, a nagyhétnek a kiemelkedően fontos napja, amely a naptárban mindig a húsvét előtti péntek. Nagypéntek a keresztény világban Jézus Krisztus keresztre feszítésének a napja. Isten Fia az emberekért érzett szeretetében vállalta a kínszenvedést és a halált, hogy húsvéti feltámadásával legyőzze a gonosz hatalmát, így váltva meg a világot.
Jézus a virágvasárnapi bevonulástól kezdődően már öt napja Jeruzsálemben tartózkodott, bár sokszor kiment Betániába is. A nagypénteki események szorosan egybekapcsolódnak a nagycsütörtök esti, illetve éjszakai cselekményekkel. Jézus passiótörténetét a Bibliában a négy evangélista – Máté, Márk, Lukács és János – beszámolóiban olvashatjuk.
Nagypéntek – a Gecsemáné-kerti imádkozás
Jézus, miután csütörtök este tanítványaival együtt elfogyasztotta a húsvéti vacsorát, kiment az Olajfák hegyére, a Gecsemáné-kertbe. Tudta, hogy hamarosan elfogják őt, ezért imádkozással akarta eltölteni a hátralévő órákat. Ezen a nagypéntekbe nyúló éjszakán azt mondta a tanítványoknak: „Üljetek le itt, amíg elmegyek, és amott imádkozom.” (Mt 26,36) Magával vitte Pétert, valamint Jakabot és Jánost, Zebedeus két fiát, és arra kérte őket, hogy virrasszanak vele. „Azután eltávolodott tőlük mintegy kőhajításnyira, és térdre borulva így imádkozott: Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied.” (Lk 22,41–42) A tanítványok nem tudták, milyen szenvedés vár hamarosan Mesterükre. Fáradtságuk miatt nem is tudtak együtt virrasztani vele. Jézus háromszor ment oda hozzájuk, és mindhárom alkalommal alva találta őket.
Nagypéntek – Jézus elfogatása
Még a Gecsemáné-kertben voltak, „amikor egyszer csak megjelent Júdás, egy a tizenkettő közül, és nagy sokaság jött vele a főpapoktól, az írástudóktól és a vénektől, kardokkal és botokkal a kezükben” (Mk 14,43). Júdás, a tanítvány mutatta meg megbízóinak, kit kell elfogniuk. „Aki elárulta őt, ezt az ismertetőjelet adta meg nekik: Akit megcsókolok, az lesz ő: fogjátok el, és vigyétek el biztos kísérettel!” (Mk 14,44) Jézus azt kérdezte tőle: „Júdás, csókkal árulod el az Emberfiát?” (Lk 22,48) Júdás harminc ezüstöt kapott árulásáért. Miután néhány óra múlva rádöbbent, hogy a papok és az írástudók meg akarják ölni Mesterét, megbánta, amit tett, és visszavitte nekik a pénzt. Ők azonban nem törődtek vele. „Ekkor ő behajította az ezüstöket a templomba, és eltávozott, majd elment, és felakasztotta magát.” (Mt 27,5)
Nagypéntek – kihallgatások
Miután elfogták Jézust, „elvitték Kajafáshoz, a főpaphoz, ahol összegyűltek az írástudók és a vének” (Mt 26,57). A főpap és a nagytanács előtti kihallgatás végén az illetékesek istenkáromlás vádjával halálra ítélték Jézust. Az ítéletet azonban nem hajthatták végre, mivel a rómaiak elvették tőlük a pallosjogot, ezért kénytelenek voltak Pilátushoz, a római helytartóhoz vinni Jézust, hogy rávegyék arra, hogy ítélje halálra Jézust. Ez még hajnalhasadás előtt történt nagypénteken.
Messziről Péter tanítvány is követte elfogott Mesterét a főpap udvarára. Az ott levő emberek közül hárman is felismerték, mondván, „ez is vele volt, hiszen ő is Galileából való” (Lk 22,59). Ő azonban mindháromszor letagadta, hogy ismeri a vádlottat.
Pilátus alaposan kifaggatta az elé hozott embert, és nem találta bűnösnek. „Semmi bűnt nem találok ebben az emberben” – mondta a főpapoknak (Lk 23,4). Azok azonban nagyon szerették volna Jézus halálát, ezért továbbra is követelték Pilátustól, hogy ítélje el őt. Amikor a helytartó megtudta, hogy Galileából származik Jézus, elküldette Heródeshez, a zsidók királyához, „aki szintén Jeruzsálemben tartózkodott ezekben a napokban” (Lk 23,7). Rá szerette volna hárítani a felelősséget.
Heródes „hosszasan kérdezgette őt, de Jézus semmit sem válaszolt neki” (Lk 23,9). A főpapok és az írástudók azonban továbbra is „hevesen vádolták” (Lk 23,10). Heródes ennek ellenére sem akarta halálra ítélni, hanem „katonai kíséretével együtt megvetően bánt vele, kigúnyolta, és fényes ruhába öltöztetve visszaküldte Pilátushoz” (Lk 23,11).
Nagypéntek – Jézus és Barabbás
A római helytartó, miután visszahozták elé a vádlottat, még inkább megerősödött abban, hogy az előtte álló ember nem bűnös. Azt mondta a vádlóknak: „Ezt az embert elém hoztátok azzal, hogy a népet félrevezeti. Íme, én előttetek hallgattam ki, és semmi olyan bűnt nem találtam ebben az emberben, amivel vádoljátok. De még Heródes sem, mert visszaküldte hozzánk. Láthatjátok, hogy semmi halált érdemlő dolgot nem követett el…” (Lk 23,14–15)
Pilátus, hogy ne kelljen elítélnie Jézust, felajánlotta a lehetőséget a népnek, hogy ők szavazzák meg: a rablógyilkos lázadót, Barabbást vagy a főpapok és az írástudók által megvádolt Jézust engedje-e szabadon. Ugyanis „[ü]nnepenként a helytartó szabadon szokott bocsátani a sokaságnak egy foglyot, akit ők kívántak” (Mt 27,15). A nép Barabbást választotta.
A helytartó azért sem örült ennek a döntésnek, mert „[m]ikor […] a bírói székben ült, felesége ezt üzente neki: Ne avatkozz ennek az igaz embernek a dolgába, mert sokat szenvedtem ma álmomban miatta.” (Mt 27,19)
Pilátus többször is megkérdezte a tömeget, hogy mi legyen Jézussal. „Feszítsd meg!” – kiáltották (Mk 15,13). „De hát mi rosszat tett ez az ember? Nem találtam benne semmiféle halált érdemlő bűnt…” (Lk 23,22) – bizonygatta a római helytartó. „Amikor Pilátus látta, hogy nem ér el semmit, sőt a zavargás még nagyobb lesz, vizet hozatott, a sokaság előtt megmosta a kezét, és így szólt: Ártatlan vagyok ennek az igaz embernek a vérétől. A ti dolgotok! Az egész nép így kiáltott: Az ő vére mirajtunk és a mi gyermekeinken! Akkor szabadon bocsátotta nekik Barabbást, Jézust pedig megostoroztatta, és átadta őt, hogy megfeszítsék.” (Mt 27,24–26)
Nagypéntek – Jézus keresztre feszítése
„Pilátus elvitette Jézust, és megkorbácsoltatta.” (Jn 19,1) „Akkor a helytartó katonái magukkal vitték Jézust a helytartóságra, és az egész őrség köré gyűlt. Levetkőztették, bíborszínű köpenyt adtak rá, tövisből font koronát tettek a fejére, nádszálat adtak a jobb kezébe, és térdet hajtva előtte, gúnyolták őt: Üdvöz légy, zsidók királya! Azután leköpdösték, majd elvették tőle a nádszálat, és a fejét verték vele.” (Mt 27,27–30)
Ezek után elvitték őt „a Golgota nevű helyre, ami ezt jelenti: Koponya-hely” (Mk 15,22), hogy megfeszítsék. „Kilenc óra volt, amikor megfeszítették.” (Mk, 27,25–26) „Pilátus feliratot is készíttetett, és rátétette a keresztre. Ez volt ráírva: A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA. […] héberül, latinul és görögül volt írva…” (Jn 19,19–20)
Jézust sokan csúfolták a kereszten.
Ezen a nagypénteken Jézuson kívül két gonosztevőt is megfeszítettek – „az egyiket a jobb, a másikat a bal keze felől” (Lk 23,33). Közülük az egyik számonkérte, hogy ha ő a Krisztus, miért nem menti meg magát és őket is. A másik azonban védelmébe vette Jézust: „Nem féled az Istent? Hiszen te is ugyanazon ítélet alatt vagy! Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését kapjuk, de ő semmi rosszat sem követett el.” (Lk 23,40–41) Jézus megígérte neki: „Bizony mondom neked, ma velem leszel a paradicsomban.” (Lk 23,43)
Nagypéntek – Jézus halála
„Amikor tizenkét óra lett, sötétség támadt az egész földön három óráig.” (Mk 15,33) Krisztus haldoklott. Amikor kilehelte lelkét, „a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt, a föld megrendült, és a sziklák meghasadtak. A sírok megnyíltak, és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste. Ezek kijöttek a sírokból, és Jézus feltámadása után bementek a szent városba, és sokaknak megjelentek. Amikor pedig a százados és akik vele őrizték Jézust, látták a földrengést és a történteket, nagyon megrémültek, és így szóltak: Bizony, Isten Fia volt ez!” (Mt 27,51–54)
Nagypéntek – Jézus temetése
Ekkor már közeledett az este, az ünnep kezdete, és „a zsidók nem akarták, hogy a holttestek szombaton a kereszten maradjanak; az a szombat ugyanis nagy ünnepnap volt” (Jn 19,31). Ezért sietve kellett eltemetniük a halottakat. Jézus holttestét arimátiai József kérte el Pilátustól. Ő „derék és igaz férfiú” (Lk 23,50) volt, aki – bár a Jézust elítélő nagytanács tagja volt – „nem értett egyet a többiek döntésével és eljárásával” (Lk 23,51). „Pilátus megparancsolta, hogy adják ki neki” a holttestet (Mt 27,58).
József pedig „gyolcsot vásárolt, levette őt, begöngyölte a gyolcsba, elhelyezte egy sziklába vágott sírboltba, és követ hengerített a sírbolt bejárata elé” (Mk 15,46).
Másnap a főpapok és a farizeusok „elmentek, lepecsételték a követ, és őrséggel őriztették a sírt” (Mt 27,66). Attól tartottak ugyanis, hogy „nehogy tanítványai odamenjenek, és ellopják őt, azután azt mondják a népnek: Feltámadt a halottak közül!” (Mt 27,64)
