17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSportSporthirekMaradt tét, még továbbjuthat a magyar válogatott

Maradt tét, még továbbjuthat a magyar válogatott

Bőven ma­radt tétje a ma­gyar lab­da­rúgó-vá­lo­ga­tott ma­ra­dék két mér­kő­zé­sé­nek a Nem­ze­tek Li­gá­já­ban.

Habár a magyar válogatott az októberi, észtországi 3-3-as döntetlennelelvesztette esélyét a csoportelsőségre a Nemzetek Ligája C osztályában, de még így is maradt esélye a rájátszásba jutásra.

Ha ugyanis egy csoportgyőztes – esetünkben jó eséllyel Finnország – a márciusban kezdődő Európa-bajnoki selejtezőkön kijut az Eb-re, akkor az adott liga legjobb helyezettje kap helyet a pótselejtezőben. Ez pedig Magyarország is lehet, hiszen az észtek és a finnek legyőzésével, tíz ponttal zárna együttesünk.

Sajnos azonban nincs teljesen a saját kezünkben a sorsunk. A második helyünkhöz az is kell, hogy Görögország a maradék két mérkőzésén ne szerezzen három pontnál többet.

Maradt tét, még továbbjuthat a magyar válogatott
Kovács István (pirosban) és társai csütörtök este Észtország ellen folytatják
Fotó: Szabolcs László

A ma esti, észtek elleni találkozónak további tétje a kiesés elkerülése. Tudniillik a C liga három csoportutolsója és a legrosszabb harmadik helyezettje a D ligába hullik vissza. Ha például Észtország ma este meglepetést okoz Budapesten, és legyőzi a magyar csapatot, akkor az utolsó helyre kerülünk a csoportban.

Marco Rossi szövetségi kapitány elmondta, az észtek és a finnek ellen is a győzelem a cél.

„Szeretnénk jobb eredményt elérni, mint a tallinni mérkőzésen, erre és a finnek elleni találkozóra is egyértelműen a három pont megszerzését tűztük ki célul. Szeretnénk minél előbb végezni a csoportban, de ennél is fontosabb, hogy visszanyerjük a szurkolók bizalmát, ehhez két győzelem segíthetne hozzá bennünket.”

Csoportunkat Finnország vezeti 12 ponttal. Görögország hat, Magyarország négy, Észtország egy ponttal áll.

Forrás: Ripost

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner